gyerekek
„Pszt! A gyerek nem tudja!” – Miért baj a családon belüli titkolózás?
A nehéz pillanatokban szülőt próbáló feladat megtalálni az őszinte szavakat, amelyeknek súlya még elviselhető a gyermeki lélek számára. Titkolózni nem tanácsos, mert a kimondatlan gondolatok nagyobb bajt idézhetnek elő annál, mint amitől éppen megóvni akartuk a kicsit. Virág Henrietta írása.
Nők Lapja3 perc
7 tévhit az első 7 évről
Az első hét év alapvető fontosságú a személyiség alakulása szempontjából. Az ekkor kapott impulzusok, élmények és tapasztalatok kivétel nélkül beépülnek a gyerek lelkébe, kitörölhetetlen nyomot hagyva maguk után. Az ekkor elmulasztott dolgok pótolhatatlan, örök hiányt okoznak. Ismerős tanítások? Ideje árnyalnunk a képet, mivel kiderült: az első hét év mindenhatósága korántsem akkora, mint azt sokáig gondoltuk. Szigeti Ildikó tanácsadó szakpszichológus írása.
Nők Lapja3 perc
Okoskütyük helyett ajándékozzunk valódi játékot a gyerekeknek!
A nyolc éves kisöcsém egész novemberben arról beszélt, hogy szeretne a Jézuskától egy olyan játékkonzolt, ami valójában nem is kifejezetten az ő korosztályának való. Azt már nem is részletezem, mennyibe is kerül ez a bizonyos, manapság menő eszköz. Annak ellenére, hogy nem vagyunk régimódi család, a „hagyományos” ajándékok mellett döntöttünk. Légrádi Júlia írása.
Nők Lapja2 perc
Hogyan válhatnak a gyerekek rugalmas és boldog felnőttekké?
Kihívásokkal teli életet élünk, amelyben a versenyszellem mellett gyakran a haraggal, a gyűlölettel és az intoleranciával is szembetalálkozunk – nemcsak mi, de a legkisebbek is. Éppen ezért fontos, hogy jó példát mutassunk a gyerekeknek, többek között a következő módokon.
Nők Lapja2 perc
“Szerintem nincs úgynevezett nevelés, csak együttélés van a gyerekekkel, de annak hitelesnek kell lennie” – Interjú Dr. Vekerdy Tamással
Napjaink talán legismertebb pszichológusa, aki egyébként újságíró, író, műfordító, egyetemi oktató is, és akinek a 83. születésnapja éppen arra a napra esett, amikor ezt az interjút adta. Az első kérdés tehát önként adódott. Dr. Vekerdy Tamás pszichológussal Szilágyi János beszélgetett.
Nők Lapja4 perc
Generációk egy fedél alatt – Egészséges vagy káros?
A rendszerváltás egykori gyermekei harmincéves koruk körül szülnek, villámsebességgel érik el karrierjük csúcsát, korábban élik meg az életközépi válságot, mégis hisznek a hagyományos értékrendben. Mindemellett egy nagy kihívással kell megküzdeniük: kiskorú gyermekeik és idősödő szüleik egyszerre szorulnak a gondoskodásukra. Aszmann Zsanett írása.
Nők Lapja3 perc
Hogyan viselkedjünk válás idején a gyerekekkel?
„Anya és apa el fognak válni” – valószínűleg ez a legborzasztóbb mondat, amit egy gyerek szájából hallhatunk, és amitől szinte azonnal összeszorul a gyomrunk. Külső szemlélőként is nehéz kérdés, ha viszont éppen mi vagyunk a válófélben lévő szülők, akkor pláne komplikált dolog megoldást találni rá, hogy parányit jobb legyen a kicsik helyzete. Ehhez hoztunk most tippeket.
Nők Lapja3 perc
“Ha valaki gyomorfájással megy az iskolába, az nagy eséllyel már az óvodába is úgy ment.” – Interjú Földi Rita klinikai szakpszichológussal
A gyerek ideges, feszült, furcsán viselkedik. Valami nem stimmel – gondoljuk. Pedig nagyon is stimmel: a gyerek teljesen normális választ ad. Merthogy miért is lenne kiegyensúlyozott egy kimondottan stresszes világban? Rajta ugyanis a sajátjain kívül a mi problémáink is lecsapódnak. Ám a stressz lehet hasznos is, hiszen neki is ebben a közegben kell majd boldogulnia. Két szakembert kérdeztünk a témáról. Kempf Zita interjúja.
Nők Lapja4 perc