gyerekek
Csapatjáték otthon és a suliban – Miért fontos az együttműködés gyerekkorban?
Légy te a legjobb! Tűnj ki a tömegből! – sokszor hallják ezt a gyerekek az iskolában és otthon is. De valóban mások legyőzése és leelőzése szükséges ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, boldog, sikeres diákokká, majd felnőttekké váljanak? Wéber Anikó írása.
Wéber Anikó8 perc
Az osztályteremtől a kolostorig. Így tanulnak a gyerekek a világ különböző részein
Az oktatás az egyik legerősebb eszköze a szegénységből való kitörésnek, valamint az egyenlőtlenségek felszámolásában is szerepet játszhat, éppen ezért iskolába járni és tudást szerezni mindenütt fontos. Ezt szerették volna megmutatni azok a fotósok is, akik a világ különböző országaiban kapták lencsevégre, hogyan és milyen eszközökkel tanulnak a gyerekek. Az #Education2019 verseny legjobbjaiból válogattunk.
Nők Lapja1 perc
Hogyan lehetünk a lehető legjobb szülei a gyerekünknek?
Mindannyian törekszünk arra, hogy a legjobbat nyújtsuk a gyerekeinknek, ám egy önálló személyiséget felnevelni és utat mutatni ebben a bonyolult világban nem mindig könnyű feladat. Vannak azonban olyan praktikák, amikre ha odafigyelünk, igazán közel kerülhetünk a lurkókhoz. Ezeket vesszük most sorra.
Nők Lapja3 perc
Ég veled szorongós iskolakezdés! Így készíthetjük fel lelkileg a gyerekeket a becsengetésre
Valószínűleg sokan őrizzük az aggodalmakkal teli, nyár végi napok emlékét, amikor búcsút kellett venni a vakációtól, és rá kellett hangolódni az iskolai időszakra. Nem volt könnyű, ahogy vélhetően a mai gyerekeknek sem az. Felnőttként azonban segíthetünk a kicsiknek az iskolakezdéssel kapcsolatos szorongás leküzdésében, például az alábbi módokon.
Légrádi Júlia3 perc
Teljesítménykényszer és versengés helyett elmélyülés – Gyerekek és a spiritualitás
A nyitott gondolkodású szülők tapasztalatai mellett most már tudományos vizsgálat is megerősíti, hogy azok a gyerekek, akik kicsi koruktól kezdve közel kerülnek a spiritualitáshoz, nemcsak magabiztosabbak és optimistábbak lesznek az átlagosnál, hanem nagyobb valószínűséggel kerüli el őket a depresszió, és a stresszhelyzetekre is sokkal jobban reagálnak. Bagaméry Viki írása.
Nők Lapja3 perc
A következő megálló: Hős utca
Ha meghalljuk a budapesti BKV járatain, hogy a Hős utca következik, rettegés fog el bennünket. A „bekristályozott”, zombiként kóválygó drogosok jutnak eszünkbe rögtön, pedig a valóság jóval árnyaltabb. A két háztömbben sok család nevel kisgyereket a fecskendők és dílerek árnyékában, ezért a Kontúr Közhasznú Egyesület önkéntesei április végéig hetente tartottak fejlesztő foglalkozásokat a kicsiknek. Hufnágel Gabriella írása.
Nők Lapja3 perc
„Mi a baj velem?” – Mondatok gyerekek szájából, amik félelemre, szorongásra utalhatnak
A gyerekek nem mindig tudnak megfelelően kommunikálni az érzelmeikről, éppen ezért más szavakkal vagy eszközökkel, például daccal, ellenállással igyekeznek közölni a felnőttekkel, mit is szeretnének valójában. Mutatunk pár példát.
Nők Lapja3 perc
Jó belgák
Régóta nem gondoltam Regőczi István atyára, a Kútvölgyikápolna 2013-ban elhunyt, sokak által szeretett lelkészére és Az Isten vándora című lélekmelengető könyvére, amelyből mi, egyszerű halandók többet tanulhatunk mosolygós gyerekszeretetről, tántoríthatatlan hitről meg az elveinkhez való hűségről, mint tonnányi, bölcs tanulmányból. De lám, a vele készített, hosszú interjú emléke azonnal felrémlik bennem – vannak emberek, akik […]
V. Kulcsár Ildikó2 perc
Iraki gyerekek iskolai tanulmányait segíti az Ökumenikus Segélyszervezet
Az Ökumenikus Segélyszervezet 2014 óta van jelen Irakban, hogy támogassa a háború károsultjait. Segélyprogramjuk legújabb szakasza a súlyosan károsodott iskolák felújítására fókuszál. Céljuk, hogy a háború után visszatérő családok gyermekei folytathassák tanulmányaikat, reményt kapva ezzel jövőbeli boldogulásukhoz.
Nők Lapja2 perc
Miért jó, ha a gyerekeknek van idejük unatkozni?
A felgyorsult világ a legkisebbekre is hatással van. Amellett, hogy a mindennapjaik nagy része az okoskütyük kereszttüzében telik, megannyi különórára és edzésre is járnak, sőt még a szabadidejüket is aktívan töltik. Pedig nekik is szükségük lenne a megállásra, sőt kifejezetten az unatkozásra, többek között az alábbiak miatt.
Nők Lapja2 perc