V. Kulcsár Ildikó
Szomráky Béla: „Élni, lázadni, sokat tanulni és szeretni a szépet!”
Nagymaros parti sétánya, sárga, zöld, barna, vörös falevélpalástban, szemben méltóságteljesen magasodik a visegrádi fellegvár, ráérősen locsog a nyári ragyogástól megfáradt Duna. Ilyen szépet csak jókedvében alkothatott a teremtő, gondolom, aztán sietősre váltok, hiszen Szomráky Béla messziről integet, majd betessékel a házába. A sarokban óriási cserépkályha, a nagy nappali konyha felőli oldala csupa ablak, súlyos, tömör […]
Meghívom egy kávéra – „Mégis lesz anyukám?”
Könnyebbnek érzem magam, mert már nem ápolgatom, melengetem magamban a gyűlöletet, mondja Émi komolyan a találkozásunk első percében, majd a következő pillanatban ragyogó mosollyal mutatja a hat hónapos kisbabája fotóját. Én meg csak ámulok: ilyen gyors hangulati váltás? Amikor ezt szóvá teszem, nagyot sóhajt, aztán csöndesen felel: Ha egyszerre születik lányod és egy új édesanyád, […]
Trieszt: Olasz ízek – Monarchia feltéttel
Hol vagyok? Velencében? De hol a Sóhajok hídja? Itt a bécsi Graben, ott a Kígyó utca? Akkor hová tűnt a Stefansdom, és merre találom a Klotild-palotákat? Aztán megpillantom az Adriai-tengert, és váratlanul megérzem, csak a fáradtság meg az érzékeim játszottak velem, amikor Velencét, Bécset, Budapestet véltem felfedezni Triesztben. Mert hiába készültem fel a nevezetességekből – hogy […]
Julikám, főzz az égieknek is! – Frank Júlia emlékére, élt: 76 évet
Julikám, tudtam, beteg vagy, de lehetetlen, hogy többé nem hallom a nevetésedet, nem magyarázod el, miként nem reped a bejgli, és kimarad az életemből az a csupa szeretet, mégis nyers őszinteséged, amivel magadhoz láncoltál a Nők Lapja szerkesztőségében. Te már „név” voltál a kilencvenes évek elején, a gasztronómiai rovatot vezetted, én akkor kezdtem, mégis gyorsan […]
Meghívom egy kávéra – A születési dátumommal hódítok?
Finoman ellenőrzi a hibátlan sminkjét, megdicséri a frizurámat, aztán a Pezsgőáriát dúdolgatva érdeklődik a pincértől, korai-e délelőtt tizenegykor egy pohárka „buborékos nedű”. Koccintás, kortyintás, majd elkomolyodva említi, annyit hibázott, szenvedett élete hatvanhét esztendeje alatt, hogy kötelessége megosztani másokkal az útközben szerzett „tudományát”: nem kell megfelelni, csak élvezni a létezés minden percét! Töredékek 1957 – rettegés. […]
Nekem vallj szerelmet, ne másoknak!
Elragadtatva csodálom a nyolchetes kisfiamat alvás közben. Arcocskája annyira emlékeztet a férjemére, mintha a harminckilenc éves, komoly páromat picire préselték volna. Csakhogy mindig eszembe jut, a parányi gyerekem erősebb, mint a száznyolcvan centis apukája, hiszen már magzatként elérte, hogy végre a saját fülemmel halljam, miként vélekedik rólam a férjem. Most biztosan csodálkoznak sokan, elvégre minden […]
„A jövőnk múlik rajtuk” – Tanárokról tanároknak a Káva színházban
Ugye emlékeznek Bodó Béla Brumi macijára? Aki összebarátkozik egy kedvesen elviselhetetlen osztálytársával, az örökké nyafogó Panasz Mukival. Nos, őt emlegette egy szkeptikus tanár barátnőm, amikor hírét vette, hogy a Káva Kulturális Műhely felhívással fordult a pedagógusokhoz, írjanak személyes történeteket a munkájukról, mert attól tartott, hogy a szakma képviselői csak panaszkodni fognak. Szerencsére tévedett! Minden generáció […]
Meghívom egy kávéra – Mondd, te kit választanál?
– Nincs mentsége a nővéremnek – jelenti ki dühösen a harmincöt éves Imola, akit szép, szolid diáklánynak gondolnék, ha nem olvastam volna indulattól sercegő e-mailjét, és nem látnék a szája sarkában egy szenvedésről árulkodó, lefelé görbülő ráncot, amelynek csak tíz-húsz év múlva illene előbukkannia. – Képes volt úgy viselkedni, hogy a férjem ne családtagot lásson […]