V. Kulcsár Ildikó
V. Kulcsár Ildikó
újságíró
Bölcsészdiplomás, gyeses kismamaként, az „utcáról” vettek fel a Nők Lapjához, mert „sem utódja, sem boldog őse nem vagyok…”, és én ma is örömmel, izgalommal írom a magamét abban a reményben, hogy az írásaimmal sokaknak segíthetek, íróként, újságíróként.
Élettörténet: az örök fiatal, dr. Valló Ágnes
Dr. Valló Ágnes úgy véli, nem lehetünk elég öregek, amíg kíváncsiak vagyunk a világra. 58 évesen talált rá párjára, akivel belevágtak valami újba, párkapcsolati tanácsadóként is dolgoznak. Történetük arról mesél, hogy a hatodik iksz környékén is lehetünk fiatalok.
V. Kulcsár Ildikó7 perc
Önzetlen segítők, akikre érdemes odafigyelni
Igaz Böjte Csaba állítása, miszerint az embereket csak szeretve lehet jobbá tenni. Csakhogy könnyebb szeretni, segíteni és jobbá tenni üde arcú, szegény kisgyerekeket, mint elhanyagolt, beteg, panaszkodó, néha agresszív felnőtteket. Velük ki törődik? Lehet, hogy az angyalok? V. Kulcsár Ildikó riportja.
noklapja7 perc
Nők Lapja Téma: Újramesélt kötelező olvasmányok pró és kontra
Rengeteg levél érkezik a szerkesztőségbe, amelyekben nagyon sok szülő panaszolja, hogy a kötelező olvasmányok nemcsak a gyerekek életét keserítik, hanem a családokét is. Túloznak-e a szülők, és javasolnak-e a szakemberek valamiféle megoldást? V. Kulcsár Ildikó járt utána a témának.
noklapja8 perc
Várva várt babák – A gyermektelenség okai
Gyakran hallhatunk-olvashatunk arról, hogy a mai szülőképes generáció kevesebb gyermeket vállal, mint az előző nemzedékek, de ritkábban esik szó azokról a fiatalokról, akik gyermekre vágynak, ám a baba nem érkezik. Miért több a meddő pár, mint korábban? És hogyan lehet rajtuk segíteni?
admin10 perc
„Csak rémálom, amiből majd felébredünk” – Exkluzív interjú Galambos Boglárkával
A drámai sorsú, mégis sikeres amerikai írónő, Helen Keller szerint a csönd és a nyugalom nem fejleszti a jellemet. Csak a szenvedés és a megpróbáltatás nyomán erősödik a lélek, tisztul az éleslátás, támad fel az ambíció. Ha igaza van, Galambos Boglárka, az előzetes letartóztatásban levő „Lagzi Lajcsi” felesége az egyik legerősebb lelkű és legambiciózusabb hölgy az országban.
admin8 perc
Anyu, hol laknak a szegények? – Burokból valóságba
Bár körülvesz minket, a felnőttek is csak módjával tudják, miként viszonyuljanak a szegénységhez. Tegyenek úgy, mintha nem létezne? Segítsenek minden szerencsétlennek? Ítélkezzenek? Ilyen helyzetben érthető, hogy a gyerekek többségének alig van fogalma a mélyről, tehát zavart és tétova, ha nyomorúsággal szembesül.
admin7 perc
Gyerekek és példaképek – Ha Nemecsek lúzer volt…
Valamennyien azt szeretnénk, hogy a gyerekünk szabad, boldog, példás életet élő felnőtté váljon. Csakhogy e cél megvalósításához kevés a mi vágyunk, neki is akarni kell. De milyen a példaértékű élet? Van ilyen? S ha van, a mai gyerekek ugyanazt az életstílust és magatartást tartják vonzó mintának, mint a szüleik?
admin6 perc