Schäffer Erzsébet
Schäffer Erzsébet
újságíró
Pulitzer-díjas újságíró, író, publicista. Saját bevallása szerint fiatalon többfélé dologba belekezdett: segédmunkáskodott, színházat csinált, bábozott, ugyanakkor már írni is elkezdett. Az 1990-es évek elejétől a Nők Lapja munkatársa,
Egy lelkes biogazda története, akitől lenne mit tanulni az életszeretetről
Rózsa Péter nagy álma volt egy biogazdaság. Mindig is úgy vélte, az ember mindent meg tud csinálni, ha akarja. Állatokat tart, gyümölcsöt termeszt és megalapozta a Budapesten is kedvelt szombati biopiacot. Schäffer Erzsébet írása.
Schäffer Erzsébet9 perc
Kezek a homokban – Fogyatékosotthonban, Zsirán
Először nézzék meg a képeket. Időzzenek el egy-egy arcnál. Képzeljék Tereza mellé magukat. Igen, az a piros tréningruhás. Vagy térdeljenek a homokba János mellé. Vagy csak támaszkodjanak egy fának a zsirai kastélyparkban, és olvadjanak bele csapatnyi ember boldog játékába. Akik mások, mint mi. De ezt csak addig hiszed, míg meg nem ismered Terezát, Jánost, Jolánt és a többieket. Ám a megismerésük ravasz csapdákat rejt: önmagad vizsgálatával kezdődik.
admin8 perc
Kalandok a konyhán innen és túl – Interjú F. Nagy Angélával
Ha azt mondom, egy szakácsnőt kapott nászajándékba, mert nem tudott főzni – talán el sem hiszik. Pedig így van. Ha akkor azt jósolja valaki, hogy Angéla maga szakácskönyveket fog írni, melyekből kétmillió példány fogy el, s generációk konyhai bibliája lesz – a szemébe nevet. Schäffer Erzsébet interjúja.
admin10 perc