Pór Attila
Pór Attila
újságíró
Nyaki
Nyakinak hívta mindenki. Az egyetlen szipus volt az óbudai lakótelepen. Sokszor láttam, ahogy dülöngélt a házak között, a sárga löttyös zacskó mindig a kezében volt. Féltem tőle, már nem tudom, miért. Alig múltam tíz. Egyszer kutyasétáltatás közben belebotlottam az árkádok alatt, éppen chipset ettem, és kért belőle. Neki adtam az egészet, és elszaladtam. Évekkel később […]
Pór Attila2 perc
Vigyázat, csalók!
Sir John Herschel brit csillagász 1835-ben hatrészes cikksorozatot írt a New York Sunban arról, hogy életet fedezett fel a Holdon. Az újság előfizetőinek száma látványosan megugrott, a szakember pedig örökre beírta magát a médiatörténelembe: cikkeivel megteremtette a modern újságírás első álhíreit. A sajtó kevésbé erkölcsös felétől a torzítás és a manipuláció azóta sem idegen. Ami […]
Pór Attila2 perc
Hétperces szikrák – Kipróbáltuk a rapidrandit
Miközben az internetes társkeresőkön naponta több ezer felületes viszony születik, aki komoly társat keres, szívesen fordul a személyes találkozásokra épülő szolgáltatások felé. Ilyen például a rapidrandi, ahol a résztvevők mindenkivel hét percet beszélgethetnek az elvárásaikról, a lélekvándorlásról vagy akár a büntetőjogról. Pór Attila kipróbálta.
admin7 perc
Méltóság és nőiesség
A jövő kezdete című film elején egy bűnöző autóval menekül a rendőrök elől. A hajsza közben nekiütközik egy álló kocsinak, de ezzel senki nem foglalkozik, száguldanak tovább. Az összetört járgány tulajdonosa viszont tanácstalanul ázik az esőben. Ekkor megjelenik egy titokzatos férfi, és odadobja neki a saját Jaguárjának a kulcsát. „Tartsa meg” ‒ mondja, majd hamarosan […]
Pór Attila2 perc
Ahol meghallgatnak – Az Oázis Lelkigondozó és Mentálhigiénés Szolgálatnál jártunk
„Lenyűgöz, hogy ebben a világban, ahol minden a pénzről és a sietségről szól, és Tinderen döntjük el, ki szimpatikus, és ki nem, néhány profi szakember hetente több órát tölt azzal, hogy másoknak segítsen” – mondta az a férfi , akinek a felesége lelki gondozó az Oázisban. Márpedig a főként önkéntesekből álló közösség ajtaja valóban nyitva áll mindenki előtt, aki elég bátor ahhoz, hogy segítséget kérjen. Pór Attila riportja.
Nők Lapja6 perc
Állati nyomozó – Egy nap a patkányirtóval
Elborzadunk, ha az otthonunk mellett patkányokat látunk, pedig lehet, hogy a vécén lehúzott ételmaradékokkal pont mi csalogattuk őket a környékre. Szerencsére néhányan azzal töltik a mindennapjaikat, hogy visszahódítsák a rágcsálóktól a csatornarendszert. Pór Attila riportja.
Nők Lapja7 perc
A félelem ára – Fiatalkorú lányok a prostitúció világában
Magyar nők tízezrei bocsátják áruba a testüket itthon és külföldön. A negyven százalékuk gyerekkorban kezdte. A prostituáltak kilencvenkét százaléka szeretne kiszállni, de nem tud – hangzott el azon az előadáson, amelyben egy lányintézet növendékei mutatták be, hogyan vadásznak rájuk a futtatók. Nem is lehet sejteni, milyen borzalmak várnak a megbolondított kamaszlányokra, akik a szeretetéhségükért a szabadságukkal és a jövőjükkel fizetnek. Pór Attila riportja.
Nők Lapja7 perc
Honnan jön a karácsonyfa? A fenyőárusok birodalmában jártunk
Éveken át öntözik, permetezik, gondozzák a fát, hogy mi szenteste feldíszíthessük. Hetekig álldogálnak a hidegben, hogy kiszolgálják azokat, akik többméteres fenyőt keresnek, és meghallgassák azokat, akiknek egy ág is elég az ünnephez. A karácsony előtti találkozások főszereplője a fenyőárus. Pór Attila riportja.
Pór Attila7 perc