Pór Attila
Pór Attila
újságíró
Vízbiztos nemzedék? – Úszni tanul az osztály
A Kisteleki Termálfürdőben csütörtök reggel öt kisiskolás csobban a gyerekmedencébe. Az oktató a vízből bátorítja őket. – Elöl a kéz, popsi a falhoz. Nagy levegő, vízben a fej. Elrúgjuk magunkat, és rakéta! Irány a túloldal! Csobog a láb, csobog, csobog, csobog! – kiáltja, majd mindenkit megdicsér. – Ez gyönyörű, Milán, szépen elöl van a kezed! […]
Pór Attila6 perc
Kaland és közösség – Nyári táborok felnőtteknek
Ha az a klub szervez tábort, ahol már például évek óta jógázunk, nyilván jól ismerjük a szervezőket, és azt is tudjuk, mire számíthatunk. De mire figyeljünk, ha új helyre, ismeretlen csapathoz csatlakoznánk? Tóth Béla, a Táborfigyelő tábor-összehasonlító portál vezetője szerint olyan programot érdemes választanunk, amit vállalkozás, alapítvány vagy egyesület szervez, és már az előlegről számlát […]
Pór Attila3 perc
Szenvedély és akaraterő – Oszvald Marika
Oszvald Marika tavasszal töltötte be a hetvenet, de a születésnapját csak a színházban, illetve szűk családi körben ünnepelték meg. Azt mondja, nem vágyott különösebb felhajtásra: a szeretetet úgyis naponta érzi az utcán, a színházban, akárhova megy. A művésznő amúgy is sűrű napokon van túl: májusban született az unokája, Vince. ‒ Repdesek az örömtől! ‒ mondja […]
Pór Attila3 perc
7 nap: Oroszlán Szonja
2010. július 14. Chaplin nyomában Charlie Chaplin élete utolsó húsz évét Svájcban, Vevey-ben töltötte, hatalmas birtokán. A család felajánlotta, hogy alakítsák át a házat múzeummmá, és amikor ott jártam, még tartott a felújítás. Kiírták, ki végzi a munkálatokat. Bekopogtam hozzájuk, meséltem a blogomról, amit akkoriban vezettem, és mondtam, hogy éppen Chaplinről írok, szeretném megnézni a […]
Pór Attila3 perc
7 nap: Mucsi Zoltán
1957. Szeptember 9. Nem sétáltam el szendvicsért A születésem nélkül ma nem lennék. Abból a napból semmire nem emlékszem, de valamitől mégis fontosnak tűnik. Akadt egy kisebb probléma, de semmilyen legendás történet nem maradt fenn arról, hogy felálltam, vagy hogy megszólaltam, hogy mi a helyzet. Pedig érdekesebb és izgalmasabb lett volna, ha megkérdezem, hol a […]
Pór Attila3 perc
Gombaforradalom
Amikor a kis budafoki utcában leparkolunk, a kocsiból még nem látszik az út mellett tátongó mélység, ahol megbújik a Hungarian Fungi and Art hálózat, a HIFA közösségi tere. A faasztalnál néhányan ebédelnek ‒ természetesen gombalevest ‒, szemben a falon misztikus fonott kör: a gombafonalat jelképezi. A sarokban egy kétméteres gombainstalláció áll fehér lepedőbe csavarva, lila […]
Pór Attila6 perc
Nem ér a nevem! ‒ Sarkunkban a személyiségtolvajok
Néhány hete az egyik barátom megosztott egy képet, és a fotója alá, hozzászólásban bekommentelt egy linket is. Látszólag. Valójában a komment egy nyugat-afrikai szélhámostól származott, aki a barátomtól lopott fotóval és névvel indított álprofilt. Ha a barátom ismerősei a linkre kattintottak, egy átverős oldalon találták magukat, ahol befektetési ajánlatokkal próbáltak tőlük pénzt kicsalni. Ármány és […]
Pór Attila3 perc
Angyalszárnyak és tévéfejűek ‒ Stílusok a közösségi oldalakon
Ha egy laikus barátomnak próbálnám felvázolni, mi az internetes esztétika, megnyitnám valamelyik közösségi oldalt, feketébe öltözött, komor nőkről, illetve bizarr módon elmaszkírozott fiatalokról meg rózsaszín egyszarvúval grimaszoló lányokról mutatnék neki képeket, videókat, és azt mondanám: mindegyik hangulat más-más esztétikának, irányzatnak számít. Az egyik gyűjtőoldal háromszáznál több stílust sorol fel. ‒ Mindig is léteztek olyan szubkultúrák, […]
Pór Attila6 perc