Nők Lapja
Nők Lapja
„Tőle kaptam a kurázsit…” – Nagy Ervin mesél édesapjáról
Felmenői életében a sport meghatározó szerepet játszott, igaz, gyerekkorában az övében is, később azonban a színjátszás felé vette az irányt. Édesapjához fűződő viszonya ellentmondásos, ugyanakkor szeretetteli. A hétköznapi örömök, az életigenlés mindkettőjüket jellemzi. Szegő András interjúja.
Nők Lapja7 perc
Márciusban életre kel a Nők Lapja Konyha címlapja!
Egy alkalmazás segítségével most ti is megnézhetitek, hogyan készült a márciusi Nők Lapja Konyha címlapján szereplő cézársaláta. Ha kedvet kaptatok az ételhez, töltsétek le az applikációt és készítsétek el a magazinban található recept, valamint a Liveprint segítségével elérhető videó alapján!
Nők Lapja1 perc
“Sokkal erősebb vagyok, mint gondoltam volna” – Interjú Dobó Katával
Érzékeny, empatikus, az élet összefüggéseit kutató személyiség. A sikerek nem tették elbizakodottá, a kudarcok megerősítették. Mostanában új kapukat nyitogat a pályáján, a Kölcsönlakás című párkapcsolati vígjátékkal átállt a kamera túloldalára. Dobó Katával a benne és körülötte végbemenő változásokról, a filmrendezés kihívásáról, az adás öröméről beszélgettünk. Szentgyörgyi Rita interjúja.
Nők Lapja2 perc
„Most inkább az életre koncentrálok” – Közeli Grecsó Krisztiánnal
Ahogy hóna alatt új regényével, a Verával belép a kávézóba, kicsit olyan, mint egy jelenés. Sovány, szelíd, megtört, és nagyon szerethető. Népes olvasótábor aggódott érte az elmúlt hónapokban. Súlyos daganatos betegséggel küzdött, de mostanra, úgy tűnik, legyőzte. Az ország egyik kedvenc kortárs írójával, lapunk állandó szerzőjével, az Élet és Irodalom prózarovatának szerkesztőjével arról beszélgetek, hogyan változtatta meg a halálos kór elleni küzdelem. Koronczay Lilla interjúja.
Nők Lapja9 perc
Mikor és mennyi gyereket vállaljunk? – Érzelmek és érvek a családtervezésnél
Vágy, öröm, akarat, megfelelés, hiúság, önzés, pénz... Hogy kinél milyen motiváció áll a gyerekvállalás mögött, az egyszerre egyéni és egyetemes, az érzelmekért felelős agyterületünk és a társadalmi-gazdasági helyzetünk felváltva osztják a lapokat. A tendencia az, hogy egyre többen egyáltalán nem, vagy csak egy gyereket vállalnak. Tudatos döntés vagy kényszerítő hatások összessége? Rist Lilla és Szigeti Hajni írása.
Nők Lapja8 perc
Lapozz bele! Gyerekvállalás és tavaszi készülődés kuponakciókkal az új Nők Lapjában
Elég egy gyerek? Mikor és mennyit vállal(jon) ma egy család? Milyen egy igazi barber shop? Mit jelent a menyasszonyrablás és mi a magas sarkú cipő története? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphattok e heti lapszámunkban, amelyben a várva várt tavaszi kuponmellékletünket is megtaláljátok.
Nők Lapja2 perc
Egy pszichiáter jó emberismerő? – Interjú Dr. Kárpáti Róberttel
Aki még nem volt pszichológusnál vagy pszichiáternél, annak kevés fogalma van arról, mi zajlik a terápiás alkalmakon. Miről és hogyan beszélget a szakember és a páciense? Barátságba kerülnek egymással, vagy mindvégig „hivatalos” marad a kapcsolatuk? A pszichiátriai szakma egyik elismert alakját arra kértük, a témában kevésbé jártas olvasónkat is avassa be hivatása rejtelmeibe. Dr. Kárpáti Róberttel Szilágyi János beszélgetett.
Nők Lapja3 perc
A tavasz legfinomabb ízeit élvezzük a Nők Lapja Konyha márciusi számában
Üde és tavaszi receptekkel indítjuk az évszakot: friss saláták, könnyű húsos és halas fogások, izgalmas tésztaételek és finomabbnál finomabb desszertek is várnak rátok a Nők Lapja Konyha legújabb számában. Kellemes főzőcskézést kívánunk!
Nők Lapja2 perc