Nők Lapja
Nők Lapja
Ha nem kell költeniük a tejre és a kenyérre, már felvágott is kerülhet a gyerekek tízóraijába (x)
Vannak családok, akiknek már eddig is gondot okozott mindennap ételt tenni az asztalra. A járvány miatt most még nehezebb helyzetbe kerültek. Szerencsére vannak, akik odafigyelnek rájuk – de róluk, a mindennapok hőseiről keveset tudunk. A Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei pedig most is ottvannak, ahol a leginkbb szükség van segítségre. Ismerjétek meg Bocsi Mártát, a karitatív szervezet egyik Nógrád megyei munkatársát.
Nők Lapja3 perc
A munkásosztály névtelen hőseitől az ápolónőig – Nők Lapja címlaptörténelem
Hetven év nagy idő. Az emberi életben is, az újságokéban is. Ám van egy jelentős különbség. Amíg a saját arcunkon az öregedés jeleit tapasztaljuk, addig a magazin címlapok egyre fiatalodnak. A Nők Lapjával is ez történt.
Nők Lapja3 perc
Az egészségügyi dolgozók előtt tisztelgünk az e heti Nők Lapjával
Ahogy az egész ország, úgy a Nők Lapja szerkesztősége is hálás minden orvosnak, ápolónak, segítőnek, aki hősiesen helytáll a jelenlegi helyzetben. Rendhagyó címlappal és címlapinterjúval szeretnénk kifejezni elismerésünket az óriási erőfeszítésért, áldozatért és személyes kockázatvállalásért.
Nők Lapja2 perc
Engedd be a nyarat a gardróbodba! (x)
Azt érzed, hogy úgy elrepült a tavasz, mintha nem is lett volna? Ahogy egyre fentebb kúszik a higanyszál, neked is eszedbe jutott már, hogy talán jó lenne néhány friss, mégis hozzáférhető árú darabbal kiegészíteni a ruhatárad, sőt az egész családét? Ha igen, akkor jegyezd meg ezt a szót: Inextenso.
Nők Lapja1 perc