Nők Lapja
Nők Lapja
„Az angyalokat hároméves korom óta látom” – Interjú B. Nagy Magdolna tisztánlátóval
B. Nagy Magdolna azon kevesek közé tartozik, akik a tisztánlátás különleges képességével rendelkeznek. Mióta az eszét tudja, tapasztalja azokat a finom energiákat, amelyek angyali jelenlétre utalnak. Ezt felhasználva sokaknak tud segítséget nyújtani, amitől az életük könnyebb lesz.
Nők Lapja2 perc
Tanulás saját tempóban a kisoroszi osztatlan iskolában
Két osztály – négy évfolyam. A Dunakanyarban, a Szentendrei-sziget végén olyan iskolában jártunk, ahol az alsó tagozaton összesen húsz kisdiák tanul. Elsősök és harmadikosok, illetve másodikosok és negyedikesek együtt. Szeretetben, biztonságban, ki-ki a saját tempójában. Nekünk tetszett...!
Nők Lapja7 perc
Figyelmeztető jelek, hogy túl sok stressz éri a családot
Bármekkora klisé is, teljesen igaz: rohanó világban élünk, ahol felemészt minket a rengeteg stressz. Idegeskedünk a tömegközlekedés során, a munkában, és ennek folytán otthon is, hiszen mindig van miért aggódni. Ez mindaddig belefér, míg a következő jeleket nem észleljük.
Nők Lapja3 perc
Kerekesszékben, látás nélkül, de tele energiával – Mészáros Gabriella élettörténete
Mészáros Gabriella – mint az átlag: dolgozik, tanul, energikus, jó humorú, táncolni jár, éli a harmincasok életét – valóban csupán három dologban más, mint a többség: kerekesszékhez kötött, nem lát, és a kortársainál több az energiája.
Nők Lapja7 perc
Ilyen a Szépművészeti Múzeum belülről a felújítás hajrájában
Rembrandt vagy Cézanne neve helyett jelenleg az „Építési terület” a leggyakrabban előforduló felirat a Szépművészeti bejáratain. Az oldalkapu mögött egy kulcsra zárt ajtón is csak az léphet be, akinek feladata van. Például, hogy megmutassa, hogyan gyógyul néhány háborús sérülés, vagy miként születik újjá jövő őszre ez a több mint százéves épület. Szigeti Hajni riportja.
Nők Lapja6 perc
„Tudatosan távol tartott a színháztól” – Wossala Rozina mesél édesanyjáról, Kánya Katáról
Wossala Rozina alig múlt kétéves, amikor szülei elváltak, édesanyja egyedül élte túl a lány anarchista korszakát és tizennégy hörcsögét. A bölcs szeretet jutalma, hogy ma már együtt merülnek le a cápák közé.
Nők Lapja5 perc
Félórás ebédötletek minden napra
Mivel bezárt a szerkesztőségünkhöz közeli kifőzde, ezért az elmúlt időszakban minden főzőtudásunkat latba vetettük, hogy változatos, de gyorsan elkészíthető ételekkel készüljünk az ebédidőre. Szerencsére a Nők Lapja Konyha korábbi receptjei között sok használható alternatíva akad.
Nők Lapja2 perc