Nők Lapja
Nők Lapja
A legszebb világítótornyok a nagyvilágból
A történelem során a világítótornyok fontos szerepet töltöttek be: beragyogták az eget az éjszakai sötétségben és irányt mutattak a hajósoknak. Bár a technikának köszönhetően mára funkciójukat vesztették, ezek a csodás épületek továbbra is őrként magasodnak a sziklaperemeken, arra várva, hogy ismét felfedezzék őket. A világítótornyok napja alkalmából mi most megtettük ezt.
Nők Lapja3 perc
Hogyan kérjünk, hogy az valóra váljon?
Napjainkban sokan tanácstalanok: imádkozzunk, vagy ne? És ha igen, hogyan? Klasszikus imaszövegekkel, vagy inkább saját szavainkkal fogalmazzuk meg vágyainkat? És vajon az imák vagy a keleti vallások mantrái az illendőbbek, hatékonyabbak – egyáltalán mi a különbség ima és mantra között? Az alábbiakban egy kis segítséget szeretnénk nyújtani a „jól kérés” művészetében
Nők Lapja2 perc
Szabad akarat vagy sors? A kettő nem zárja ki egymást
Azzal, hogy minden embernek megvan a maga sorsa, még a materialisták is egyetértenek. Azokra a kérdésekre azonban, hogy honnan származik a sors, mit lehet változtatni rajta, és mit nem, már jóval nehezebb választ kapni. Az alábbiakban ezeket szeretném a spirituális tanítások alapján megvilágítani.
Nők Lapja2 perc
„Töretlenül hiszek abban, hogy amit szeretnék, azt elérhetem” – Interjú Geszler Dorottyával
Geszler Dorottya műsorvezető és pilatesoktató a Bika jegyének szülötte, akiről elmondható, általában azt hiszi el, ami az öt érzékszervvel megtapasztalható. Mindezek ellenére vannak a láthatatlan világnak olyan területei, amelyek érdeklik, és komolyabban foglalkozik velük.
Nők Lapja3 perc
Az a (másik) nő, avagy a csábítóból lett, megfelelni vágyó második feleség
A kapcsolatok széthullásának sokféle oka lehet. Az egyik leggyakoribb a megcsalás, amit a sztereotípiák szerint általában férfiak követnek el. Ilyenkor a feleség szemében a kapcsolat széthullásának csak egyetlenegy oka van, az a bizonyos másik nő, aki elcsábította tőle a férjét, a gyerekeitől megfosztotta az apát, és szétrobbantotta az egész családot.
Nők Lapja7 perc