admin
admin
Holland vizeken – Mörk Leonóra képes úti beszámolója
Amszterdam méltán a legnépszerűbb úti cél Hollandiában, de onnan érdemes dél felé venni az irányt. Az ország turisták által kevésbé látogatott részein a modern Rotterdam mellett festményre kívánkozó kisvárosok, máig működő szélmalmok, középkori várak és csupa zöld nemzeti parkok várnak minket. Na és rengeteg víz: tenger, folyó, csatorna.
admin1 perc
Átírni a sorsokat – Interjú Tonté Barbarával, aki a roma lányok iskolai lemorzsolódása ellen küzd
Sok esetben prózai okokon múlik, hogy a hátrányos helyzetű roma családokban élő lányok lemorzsolódnak az oktatásból: ilyen, ha nincs egy pár cipő, amiben iskolába mehetnének, de az is, ha nekik kell fiatalabb testvéreiket gondozni, amíg a szülők dolgoznak. Tonté Barbara oktatási szakértőként azért küzd, hogy csökkenjen azoknak a lányoknak a száma, akik iskolaelhagyóvá válnak, és azért, hogy a cigányok is ugyanazt az oktatást kapják, mint a többség, ez által pedig maguk alakíthassák a jövőjüket – ahogyan ő is tette. Filákovity Radojka interjúja.
admin8 perc
Lapozz bele! Fókuszban az idősebb generáció az új Nők Lapjában
Október 1-je az idősek világnapja, éppen ezért e heti lapszámunkat nekik szenteljük. Ezzel együtt - életkortól függetlenül - mindenki megtalálhatja a számára érdekes témákat a magazinban. Jó olvasást kívánunk mindannyiótoknak!
admin2 perc
A szülők nem is sejtik, miket néznek a legkisebbek az interneten? Így hatnak a mainstream animációs filmek az alfa generációra
A mai gyerekek nagy része a YouTube-on, felnőtt felügyelete nélkül néz meséket, és játszi könnyedséggel kezeli a videómegosztó oldalt. A szakértők óvatosságra intik a szülőket: az internetes tartalmaknak rengeteg negatív hatása lehet a legkisebbekre. Fekete Fanni írása.
admin7 perc