Aktuális
Ki a jövő?
Ül az idős férfi, a világ egyik legismertebb embere, Ferenc pápa az asztal túloldalán, és akár egy nagypapa, mesél. Mögötte a polcon könyvek sorakoznak, a sarokban szobanövény. A felvételt Vatikánvárosban rögzítették 2017. áprilisában, és egy TED konferencián hangzott el, melynek témája a jövő. Ferenc pápa arról beszél, hogy a jövőt találkozásaink alakítják, az egyik ember […]
Gősi Lilla2 perc
Mint egy civakodó házaspár
Gyerekkoromnak egyik erős élménye volt az, amit társasjátékozás közben átéltem. Szinte mindig megsajnáltam ugyanis vesztésre álló ellenfelemet. Az érzés annyira erős volt, hogy elkezdtem a másik javát nézni, és úgy mesterkedtem, hogy segítsek neki. Aztán fordult a kocka, és persze az ellenfelem vette át a vezető pozíciót. Nekem pedig kijózanító erővel kellett tudomásul vennem, hogy […]
Rist Lilla2 perc
Skype-olni a Mongol puszta közepén – Somfai Kara Dávid élettörténete
A keletkutató Somfai Kara Dávidnak a világ távoli csücske a „munkahelye”, míg más bevillamosozik az irodába, ő a belső-ázsiai pusztákat és hegyeket járja. Húsz nyelvet beszél, nem riad meg a veszélytől, és a mormotán kívül bármit befogad a gyomra.
Nők Lapja6 perc
Pokolból az álomképek birodalmába – Monhaltné Patkós Mária élettörténete
Patkós Marikát örökbe kaptam. Nem is akárkitől. Lázár Ervin hagyta rám. Elkapta a grabancomat és azt mondta, menjek el majd egyszer Pálfára. Lakik ott egy földije. Egy álmodó festőasszony. Írjam meg a történetét. Van ott valami titokzatosság is, figyelmeztetett. Jó, mondtam. Schäffer Erzsébet írása.
Nők Lapja8 perc
A gyermekbénulási hullám túlélői
A szülők rémálma volt a Magyarországon az 50-es években végigsöprő gyermekbénulási hullám. Egész kicsi, előtte makkegészséges gyerekek bénultak meg akkor végleg, egyik napról a másikra. Sokan meghaltak már közülük, ahogy a poliovírus is eltűnt. De vannak még, akik itt maradtak, elfelejtve, tolószékben, mankóval, vastüdőben... Dobray Sarolta riportja.
Nők Lapja10 perc
Tévés kedvenceink: Juhász Előd
Jelenség. Lényegében ugyanolyan most a 80. életévébe lépésének küszöbén, mint amikor négy évtizeddel ezelőtt a képernyőn megismerhettük. Juhász Előd jött, látott, győzött. Nem műfajt teremtett, hanem ő maga vált műfajjá műsorával, a Zenebutikkal, amely huszonegy évig levehetetlenné vált a képernyőről, és legendája ma is él. Szegő András interjúja.
Nők Lapja6 perc