Bár a focit évszázadok óta játsszák – még Shakespeare is említi A tévedések vígjátékában (1594) és a Lear királyban (1608) –, a női labdarúgásra ma is hajlamosak vagyunk modern jelenségként tekinteni. Holott, a közhiedelemmel ellentétben a sport női ága jóval hosszabb múltra tekint vissza, mint azt elsőre gondolnánk – oly annyira, hogy állítólag maga I. Mária skót királynő birtokolta a létező legrégebbi focilabdát.
Igaz, további három évszázadnak kellett eltelnie, mire az 1863-ban alakult Angol Labdarúgó Szövetség egységes szabályrendszerré formálta a játékot. Az új szabályok elsődleges célja a pályán tapasztalható erőszak kiszorítása és sportág teljes körű népszerűsítése volt, ami idővel a női érdeklődők számában is éreztette a hatását.
A női labdarúgás múltja dióhéjban
Az első feljegyzett női labdarúgó-mérkőzést 1881. május 7-én rendezték az edinburgh-i Easter Road stadionban, ahol egy Skócia néven szereplő csapat mérkőzött meg egy Anglia nevű együttessel. A női klubfutball egyik mérföldköve az 1895-ben alakult British Ladies’ Football Club volt.
A sportklub elnöki posztját Lady Florence Dixie skót feminista író és haditudósító töltötte be, aki az évek során sokat tett ezért, hogy a női sportolók korszerű, praktikus és kényelmes öltözetben léphessenek pályára. Aztán elérkezett az első világháború, ami alapjaiban rendezte át a társadalmi szerepeket.
A fronton harcoló férfiak helyét a női munkaerő váltotta fel, jellemzően sötét és koszos gyárakban, ahol – javítván a morált – egymást érték a kollégákból verbuválódott futballcsapatok. Innen indult a korszak egyik legismertebb és legsikeresebb együttese, a Dick, Kerr Ladies, akik teljes fennállásuk alatt összesen 755 mérkőzést, 682 győzelmet, 39 döntetlent és 34 vereséget könyvelhettek el. Számtalan elesett katonákat segítő jótékonysági meccset szerveztek. A csapat soraiban játszott minden idők egyik legeredményesebb góllövője, Lily Parr is.
Parr 30 éves pályafutása során több mint 900 gólt repített a hálóba.
Ki volt Lily Parr?
Parr egy hétgyermekes család negyedik csemetéjeként született 1905-ben St. Helens legszegényebb negyedében. Már fiatalon megkérdőjelezte a nemi szerepeket, a környékbeli srácoktól focizni és rögbizni tanult, és mire betöltötte 13. életévét, nem ismert kegyelmet a pályán. Mindössze 14 éves volt, amikor csatlakozott a helyi St. Helens Ladies csapatához.
Egy, a prestoni lőszergyárat képviselő Dick, Kerr Ladies elleni mérkőzésen figyelt fel rá az ellenfél menedzsere, Alfred Frankland, akit lenyűgözött Parr 178 cm-es magassága, ereje és teljesítménye. Frankland azonnal felajánlott neki egy helyet a csapatban, amit egy fix állással is megfejelt a prestoni lőszergyárban. Parr igent mondott, és Franklandnak sem kellett csalódnia, a Dick, Kerr Ladies új üdvöskéje összesen 43 gólt rúgott csak az első szezonban, ezzel pedig pikk-pakk ráirányította a sajtó figyelmét is a csapatra.
Lily Parr edzés közben. (Forrás: B. Marshall/Fox Photos/Hulton Archive/Getty Images)
Parr félelmetes, okos és különösen kitartó ellenfélnek bizonyult. Csapattársai szerint olyan erővel rúgta a labdát, mint egy öszvér. Egy helyi újság azt írta róla, „valószínűleg nincs nála nagyobb őstehetség az egész országban”, ami nagy szó volt egy olyan korban, ahol a női sportolókat nem tekintették a férfiakkal egyenrangúnak.
Kapcsolódó: A női foci olyan, mint a férfiaké, csak sokkal izgalmasabb!
Parr pályafutásának egyik legmenőbb pillanata 1920 karácsonyának másnapján történt. Az Everton Goodison Park stadionjában több mint 53 ezren zsúfolódtak össze, hogy lássák a Dick, Kerr Ladies mérkőzését, miközben további ezrek rekedtek a kapuk előtt.
Soha korábban nem volt ennyi szurkoló női futballmérkőzésen, a rekordot csaknem egy évszázaddal később, a 2012-es londoni olimpiai játékokon sikerült megdönteni. A Dick, Kerr Ladies 4-0-ra győzte le a St. Helens Ladies csapatát, és egy 3115 fontos összeget is sikerült összegyűjteniük a liverpooli munkanélküli katonák javára.
„A futball nem a nőknek való”
A női labdarúgás népszerűsége egy társadalmi feszültségekkel teli időszakban érte el a csúcsot. Az első világháborút követően a bányászokat bércsökkentéssel sújtották a szénbányák privatizációja miatt. Azokat, akik tiltakozni mertek, vagy elbocsátották, vagy hónapokig tartó ingyenmunkára ítélték.
A Dick, Kerr Ladies játékosai közül sokan munkáscsaládból származtak, ezért úgy döntött a csapat, hogy a mérkőzéseken gyűjtött adományokból a nélkülöző bányászokat és családtagjaikat támogatják.
Kapcsolódó: Natalie Portman női focicsapattal rázza fel az amerikai sportot
A nyílt szolidaritás azonban nem aratott osztatlan sikert. „A futball nem a nőknek való, ezért nem is szabad bátorítani őket a labdarúgásra” – ez volt az Angol Labdarúgó Szövetség indoklása 1921-ben, amikor betiltották a női labdarúgók játékát a profi pályákon.
Azaz nőként játszani maximum közparkokban vagy kisebb pályákon lehetett a tiltás után.
Kifogásolták továbbá, hogy a jótékonysági mérkőzések bevételeit nem megfelelően kezelték, és több részük ment el működési költségekre, mint karitatív célokra.
A Dick, Kerr Ladies F.C. tagjai George Robey angol komikus társaságában. (Forrás: Topical Press Agency/Hulton Archive/Getty Images)
A történészek szerint a hivatalos indoklás önmagában viszont nem magyarázza a döntést. A tiltás hátterében a női labdarúgás rohamos népszerűsége, a háború után visszatérő férfi futballisták gazdasági érdekeinek védelme, valamint a kor női szerepekről alkotott konzervatív szemlélete egyaránt szerepet játszott.
Az ekkor mindössze 16 éves Lily Parr egyike volt azon sportolóknak, akiket az Angol Labdarúgó Szövetség megfosztott a profi karriertől.
De ő és csapattársai a tiltás ellenére sem hagytak fel a játékkal, kitartásukkal a legnehezebb időszakokban is állták a sarat, és életben tartották a női futballt.
Bár a profi létesítmények hiánya hátráltatta a női labdarúgást, a sport szeretetét nem lehetett elvenni senkitől. A mérkőzések a tiltást követően kisebb pályákra és rögbistadionokra korlátozódtak, az előítéleteket pedig szintén jól példázza, hogy 1947-ben a Kent Megyei Labdarúgó Szövetség felfüggesztett egy játékvezetőt, amiért egy női csapat menedzsereként is dolgozott.
A kisebb befogadóképességű helyszínek akadályozták továbbá az adománygyűjtés lehetőségeit, és ha mindez nem volna elég, Parr csapata még a Dick, Kerr & Co gyár támogatását is elvesztette, így Preston Ladies néven folytatták tovább a mérkőzéseket.
Miközben a női labdarúgás mélypontját élte az anyaországban, a csapatnak sikerült kijutnia az Egyesült Államokba, ahol tárt karokkal fogadták őket, és ahol férfi és női klubok ellen egyaránt pályára léphettek. Az egyik út során Parr és három csapattársa az Egyesült Államok női olimpiai váltócsapatával mérte össze erejét egy 400 méteres síkfutó versenyen – ahol végül győztek. Mire Parr 1946-ban csapatkapitány lett, a hírek szerint 967 gólt tudhatott magáénak.
A pályán túl is példakép
Mivel meccsenként mindössze tíz shillinget és egy doboz Woodbine cigarettát keresett, Parr kénytelen volt másodállás után nézni. Időközben elvégzett egy ápolónői iskolát, és a Whittingham Elmegyógyintézetben helyezkedett el, ahol megismerkedett szerelmével, Maryvel, akivel élete hátralévő részét töltötte.
Lilyt a pályán kívül sem lehetett megingatni, a szexualitásáról mindig is nyíltan beszélt, ami a 20. század első felében rendkívül szokatlannak számított. Az Egyesült Királyságban a férfiak közötti homoszexuális kapcsolatot évszázadokon át bűncselekményként könyvelték el. A törvényeket a 20. század elején szinte kizárólag férfiak alkották, akik a női szexualitást egyszerűen nem tekintették önálló jelenségnek. Sokan úgy gondolták, hogy két nő között egyszerűen nem létezhet „olyan” kapcsolat.
Amikor az 1920-as években felmerült, hogy a leszbikusságot is büntethetővé tegyék, a parlament végül elvetette az ötletet. Az egyik, igencsak naiv is kirekesztő fő érv az volt, hogy a törvény csak felhívná a nők figyelmét egy olyan dologra, amiről eddig talán még sosem hallottak.
Bár a férfiak homoszexualitásával ellentétben a leszbikusság nem volt törvénybe ütköző, a társadalom attól még ugyanúgy elítélte, ezért a legtöbben igyekeztek titokban tartani a magánéletüket. Lily és Mary azonban egy percig sem rejtőzködtek, ezzel pedig korukat jócskán megelőző bátorságról tettek tanúbizonyságot.
Lily Parr utolsó mérkőzését 1950 augusztusában, 45 évesen játszotta. 1978-ban, 73 évesen hunyt el mellrák következtében. Még megélte, hogy az Angol Labdarúgó Szövetség 1970-ben felülbírálja a női labdarúgás addigi tiltását és megítélését.
Azt viszont már nem volt lehetősége hallani és látni, amikor a szövetség 2008-ban bocsánatot kért a női labdarúgókkal szembeni bánásmódért, hogy időközben az LMBTQ+ közösségek ikonjává vált, hogy 2002-ben ő lett az első nő, akit beiktattak az Angol Labdarúgó Hírességek Csarnokába, hogy 2019-ben szobrot állítottak az emlékére a manchesteri Nemzeti Futballmúzeum, és hogy játékosok ezrei tekintenek rá ma is példaképként.
Ez is érdekelhet: „A nők nem vallanak szégyent a férfiak között”– Magyar női légpuskások
Kiemelt kép: A Preston Ladies Football Club tagjai Lily Parr kapitánnyal edzenek (Fox Photos/Hulton Archive/Getty Images)
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!