A hetedik kerületi Auróra utca igazi belváros: bérházak bérházak hátán, a keskeny utcákon sűrű forgalom. A régi épületek közül egyre több megújul. Zöld alig – és foghíjtelekből is elég kevés van. Az egyik ilyenen viszont tízméteres fák növekednek. Lépjünk be!
Az Auróra klímakertben elég gyorsan rádöbbenek, hogy itt nem egyszerűen kertészkedés folyik. Nem is csak közösségépítés – na de persze az is. És nem pusztán klímavédelem, noha arról is szól minden négyzetmétere. Ez a hely valójában egy élő kísérlet a város kellős közepén: mi történik, ha egy lebetonozott, túlmelegedő, elhasznált területet nem újabb burkolattal, nem dísznövényekkel, hanem komposzttal, talajmunkával és türelemmel kezdenek el újra élővé tenni.
Az aszfalt pusztítóbb, mint egy invazív növény
Mark Richards – fotó: Németh Gabriella (Forrás: Németh Gabriella / Nők Lapja)
Mark Richards, a kert főnöke, a „komposztmester” arra figyelmeztet, nehogy rálépjek a kis fali méhekre. Elsőre szinte észrevehetetlenek – ráadásul éppen most párzanak. A szomszédos tűzfalat a közeljövőben felújítják: rendes homlokzat kerül a repedezett felület helyére. Csakhogy abban a falban több száz méh él.
A kertben most azon dolgoznak, hogy ezeknek a méheknek új, mesterséges rovarhoteleket készítsenek. Vékony bambusz csöveket csiszolnak: a bejáratokat simítják, hogy a szárnyuk ne sérüljön, és reménykednek benne, hogy a kikelő nőstények majd ezeket választják a régi fal helyett.
A csövek mozdíthatók, így ha egyszer a kertnek mennie kell – ami lehet, már az idén megtörténik –, legalább ezeket az apró lakókat tovább lehessen vinni egy másik helyre.
Az Auróra klímakertben minden abból a felismerésből indul ki, hogy a város nem választ el a természettől. Mark Richards szerint könnyen gondoljuk semlegesnek az aszfaltot vagy a betont, holott valójában pusztítóbb tud lenni, mint egy invazív növény.
– Egy burkolt felületen nemcsak az történik, hogy semmi nem él rajta. Hanem az is, hogy alatta sem él semmi, és a nyári hő, amelyet magába szív, a körülötte lévő életet is megterheli. Ez a fajta pusztítás azért is veszélyes, mert láthatatlanul történik, és többnyire nem számolunk vele – mondja.
Kapcsolódó: Ezért nem éri meg hónapokkal előre utazást foglalni
Néhány évvel ezelőtt itt még parkoló volt. Nyáron hatvan Celsius fok fölé hevült. A beszámolók szerint olyan napok is voltak, amikor a falon hatvannégy fokot mértek, az aszfalton ötvenkilencet. Nem olyan helynek látszott, ahol bármi tartósan megmaradhat.
– Az első években közösségi kertként indultunk, de nem a klasszikus parcellás logikával – meséli Mark.
– Volt egy korábbi csapat, amelyik szerette volna elkerülni azt a megszokott modellt, hogy mindenkinek jár egy saját kis darab föld, és mindenki csak azt gondozza.
Inkább megosztott használatban gondolkodtak. Ez azonban nem ment könnyen, mert a közösségi kert szó hallatán sokan rögtön azt kérdezik: hol az én ágyásom, melyik részt művelhetem. Mi az, ami az enyém.
Komposzt-álom és klímavédelem
Mark eredetileg angoltanár, fordító, weboldaltervező, és néha kijárt ide a kutyájával. Volt már gyakorlata közösségi kertekben, és arra gondolt: mi lenne, ha csak hagynák és megfigyelnék, ahogy a természet elkezd dolgozni? A komposzt lett a kulcsszó. Mert ha nincs pénz, ha nincs nagy szervezet, akkor talán a város hulladékából, lehullott levelekből, konyhai maradékból, kartonpapírból, zöldhulladékból jöhet valami új.
A klímakertben a hulladék az igazi nyersanyag. Persze a városi komposztálásnak megvan a maga nehézsége. Ha valaki csak zöldhulladékot és konyhai maradékot rak le, hamar jönnek a szagok, a legyek, a patkányok. Kell hozzá a „barna anyag”: avar, száraz levél, karton. Csakhogy hiába van mindenhol kartondoboz, valakinek le is kell ülni, és szét kell tépni levélméretű darabokra.
Ez az a munka, amelyről kívülről senki nem gondolná, hogy a városi klímavédelem része.
És amikor ott járok, éppen önkéntesek végzik ezt a munkát. Nem kis meglepetésemre éppen az a színész is, akivel két héttel korábban interjúztam egy új filmje kapcsán.
A fali méhek új otthona – fotó: Németh Gabriella (Forrás: Németh Gabriella – Nők Lapja)
A talaj kezdetben tele volt törmelékkel, homokkal, üvegszilánkkal, vakolattal, mészkővel, tégladarabokkal. Nem igazi termőfölddel dolgoztak, hanem annak roncsával. A hagyományos gondolkodás szerint ezt ki kellett volna cserélni.
Ehelyett inkább elkezdték visszaépíteni. Ki kellett szitálni a törmeléket. A maradékot komposzttal keverték, visszatették a földbe, takarták, locsolták, magot szórtak. Nem is mindig tudták, pontosan miből mi fog kinőni.
Régi, lejárt magok is kerültek a keverékbe, és sok minden teljesen spontán módon jelent meg. A következő évben a komposztból hirtelen tökfélék kezdtek kinőni, méghozzá elképesztő mennyiségben.
Harminc nagy, erős tökpalánta árnyékolta a talajt. A tökök alatt egyszer csak famagoncok jelentek meg. Ekkor ismerte fel Mark és a csapat: itt valójában erdő akar kinőni a földből.
Kapcsolódó: Ez az 5 gyümölcsfa még az erkélyeden is megterem
Ettől kezdve a kérdés nem az volt, hogyan csináljanak klasszikus kertet, hanem az, hogyan tudnak segíteni annak, ami elindult. Elkezdtek utána olvasni, hogyan néz ki egy fiatal erdő, milyen szintek vannak benne, hogyan működik együtt lombkorona, cserjeszint, aljnövényzet, a mulcs meg a talaj.
Ami ma itt, az Auróra klímakertben látható, az részben tudatos munka, részben a természet válasza. A gyors növekedés tényleg döbbenetes. Mark mutatja a legmagasabb növényt: egy nyárfa hat év alatt tizenkét méteresre nőtt.
A klímakert lombkoronája a negyedik-ötödik évre úgy záródott össze, hogy saját mikroklímát hozott létre. Amikor összeérnek a koronák, megváltozik a levegő mozgása, a páratartalom, és a talaj hőmérséklete.
A víz, amely a földből és a növényekből párologna, nem tűnik el azonnal, hanem itt marad a rendszerben. A falon mért hatvannégy fokhoz képest a faaprítékos ösvény nyáron harminckét fokos volt, a füge alatti mulcsos rész pedig huszonnégy.
Ez negyven fok különbség egyetlen telken belül. Ez azt is jelenti, hogy a talaj tovább tartja a vizet, a növények kevésbé szenvednek, a párolgás exponenciálisan lassul, az életfenntartó folyamatok kisebb veszteséggel zajlanak. A „zöld infrastruktúra” ma már önnfentartó. Nem locsolják városi vízzel.
A Dunából isznak a fák
Az évek alatt egyre több mindenről derül ki, hogy másképp működik, mint azt hitték. Sokáig például locsolták a fákat, míg rá nem jöttek, hogy ezek a magról nőtt példányok már jóval mélyebbre gyökereznek, mint a hagyományos, faiskolából vásárolt fák. A környéken négy méter mélyen van talajvíz – a VIII. kerület nagy része hajdan árterület volt –, és ezek a fák már tulajdonképpen „a Dunából isznak”.
Hétéves, nagyra nőtt fák – fotó: Németh Gabriella (Forrás: Németh Gabriella – Nők Lapja)
Az Auróra klímakert egészen máshogy néz ki, mint az őrmezei. Olyan, mint egy őserdő, és a berendezése is kicsit hippis. De hát itt nem a rend a lényeg, hanem a rendszer.
Nem az számít, hány szép növény van egy területen, hanem hogy képesek-e együtt élőhelyet, hűtést, talajéletet, vízkört fenntartani.
Csalán és tyúkhúr is nő – spontán sarjadó növények is. A kertben nem irtják ki, amit sokan gyomnak neveznének. Nem azért, mert mindent szeretnek, ami zöld, hanem mert abból indulnak ki: ha nem tudják jobban csinálni a természetnél, legalább ne akadályozzák azt.
Kapcsolódó: Minierdők a betondzsungelben – Így teszik jobbá az életünket a Miyawaki-erdők
A kert közösségi működése szintén szokatlan. Nincsenek szigorúan kiosztott szerepek, nincs merev hierarchia. Senki nem mondja meg senkinek, ki mit csináljon. Inkább autonóm, gerillaszerű működés van. Akit érdekel a hely, az bejön, és talál magának feladatot.
A diverz közönség kartont tép, komposztot forgat, méhcsövet csiszol, barkácsol, tavat ás, túrát vezet, közösségi médiát kezel, iskolás csoportot fogad. Nyílt napokon sokan beesnek az utcáról.
Ilyenkor hosszú beszélgetések indulnak, a vezetők pedig újra és újra elmondják, hogyan működik a komposzt, miért fontos a biodiverzitás, mi történik a talajjal, miért van jelentősége a mulcsnak, a spontán növekedésnek, a rovaroknak.
A klímakert a tudás átadásáról is szól – fotó: Németh Gabriella (Forrás: Németh Gabriella – Nők LApja)
Az Auróa idén valószínűleg bezár: a terület magántulajdon. – Az új tulaj mondta, hogy nem tud kezdeni szeptember előtt, tehát maradhatunk a nyár végéig. Nem álmodozunk arról, hogy nem lesz építkezés, hanem kitárgyaltuk ezt az utolsó nyarat – mondja Mark. – Nincs remény megtartani ilyen projektet addig, amíg nem változtatnak az építkezési feltételeken, illetve a városnak és az országnak a zöld prioritásain.
Kapcsolódó: A klímaváltozás pusztító hatásai miatt a cunami kockázata is nagyobb
Kiemelt kép: Nők Lapja/Németh Gabriella
