agy

5 korai beszédprobléma, ami az Alzheimer-kór jele lehet

Az Alzheimer-kór korai felismerése kulcsfontosságú. A szakértők szerint a beszédben bekövetkező változások már a betegség kezdetén jelezhetik a problémát.
  • Egyes beszédzavarok előre jelezhetik az Alzheimer-kórt.
  • Az érintettek egyszerűbb szavakat használnak, ismétlik magukat, vagy a feladatról beszélnek ahelyett, hogy elvégeznék.
  • Bár a feledékenység normális, a tartós és súlyosbodó beszédproblémák figyelmeztető jelek lehetnek.

A világon jelenleg mintegy 55 millió ember él demenciával, amelynek döntő hányada Alzheimer-kór következménye. Magyarországon a becslések szerint körülbelül 250 ezer embert érint a demencia, és közülük sokan küzdenek Alzheimer-kórral küzdenek.

Az Alzheimer-kór a demencia leggyakoribb formája, amely fokozatosan rontja a memória és a gondolkodás képességét. Ha időben észleljük a jeleket, az nagyban megkönnyíti a betegek és családtagjaik számára a szükséges orvosi segítség megtalálását. A beszéd megváltozása az egyik legkorábbi figyelmeztető jel, hiszen az újonnan jelentkező beszédproblémák gyakran utalnak a szellemi hanyatlás kezdetére.

A betegség kialakulásának legnagyobb kockázati tényezője az életkor: 65 év felett ötévente megduplázódik a betegség esélye. Ugyanakkor minden 20. beteg 65 év alatti. Ezt korai vagy fiatalkori Alzheimer-kórnak nevezik.

Íme 5 korai, beszéddel kapcsolatos jel, amely az Alzheimer-kórra utalhat. Kattints a galériára, és lapozz!

idézet
idézet
idézet
idézet
idézet
5 fotó

Időnként mindenkivel előfordul, hogy elfelejt szavakat, de ha a problémák egyre gyakoribbak és súlyosabbak, az az Alzheimer-kór korai jele lehet. A jelek korai felismerése különösen fontos lehet azoknál, akiknél nagyobb a betegség kockázata.

Kapcsolódó: Kiderült, melyik szülő ágán öröklődhet az Alzheimerre való hajlam

Kiemelt kép: Getty Images

Galéria képei: Cana

Ajánlott videó