jelek okosabb mutatja magát

Ez a 7 jel elárulja, hogy valaki nem olyan okos, mint amilyennek hiszi magát

Mindannyian szeretnénk jobbnak, kompetensebbnek, intelligensebbnek tűnni mások szemében. Vannak azonban, akik olyan nagy hangsúlyt fektetnek a látszatra, hogy szinte minden alkalmat megragadnak, hogy okosabbnak mutassák magukat. És pont ez a túlzás az, ami végül leleplezi őket.
  • Az igazán intelligens emberek nem félnek beismerni, ha hibáznak.
  • Azok, akik csak okosnak szeretnének látszani, nem hallgatnak meg másokat.
  • Akik másokban konkurenciát látnak, valójában önmagukban bizonytalanok.

Az intelligenciát szinte minden helyzetben nagyra értékeljük. A társadalmi státusztól kezdve a személyes kapcsolatainkon át a karrierünkig életünk szinte minden területén fontos szerepet játszik. Éppen ezért nem meglepő, hogy vannak, akik bármit megtennének azért, hogy intelligensnek tűnjenek mások szemében. Ám szerencsére léteznek olyan nyilvánvaló jelek, melyek elárulják, ha valaki csupán megjátssza magát és okosnak próbál látszani. 

Természetes, hogy szeretnénk elnyerni mások tiszteletét, elismerését és biztosítani a helyünket a világban, azonban az intelligenciát nem lehet pusztán önmagában értelmezni. Egyszerre fakad a kreativitásból, az önismeretből, az önbizalomból és tapasztalatból, ez a sokféleség pedig lehetőséget nyújt arra, hogy átlássunk azokon, akik csak megjátsszák magukat. Az igazán intelligens embereket ugyanis a magabiztosság vezérli, míg a színlelőket a félelem, a stressz és a merev gondolkodásmód, melyek mind kiütköznek az alábbi viselkedésekben. 

A tudálékos megjátszás 7 tipikus jele

1. Nem hallgatják meg a másikat

Az átlagos vagy átlagon aluli IQ-val rendelkező emberek hajlamosak túl sokat beszélni. Nem azért hallgatnak, hogy megértsék a másikat, hanem azért, hogy új mondanivalóval álljanak elő. Gyakran hiányzik belőlük az önismeret, ami szükséges ahhoz, hogy valódi, mély beszélgetéseket folytassanak.

Az igazi intelligencia ugyanis az önismeretben, az érzelemszabályozásban és az empátiában gyökerezik, azok pedig, akik egyikben sem kompetensek, nem tisztelnek meg másokat azzal, hogy értő figyelemmel fordulnak feléjük.

2. Nem vállalják a felelősséget a hibáikért

Az ilyen típusú emberek szemében a nem tudás a gyengeség jele, ezért hajlamosak azt gondolni, hogy minden helyzetben nekik van igazuk. Ők sosem hibáznak, és mindig tudják, hogyan kell valamit jól csinálni. Ezzel a védekező hozzáállással azonban csupán elkerülik a felelősségvállalást, és elveszítik azt a lehetőséget, hogy tanuljanak a korábbi hibáikból.

jelek okosabb mutatja magát

A párkapcsolatot is megmérgezheti, ha valaki nem képes beismerni, hogy tévedett (Fotó: Getty Images)

Pedig az intelligencia nem egy felsőbbrendű állapot, melyben nincs helye tévedésnek. Sőt, a Management Science című szaklapban megjelent tanulmány szerint, ha segítséget kérünk, attól csak még kompetensebbnek és intelligensebbnek tűnünk mások szemében, vagyis a hibáktól való félelem alaptalan, és valójában nincs miért szégyenkeznünk.

3. Túlzásba viszik a bonyolult szavak használatát

Az igazán intelligens emberek a tömör, világos szóhasználatot részesítik előnyben, míg azok, akik csupán okosnak szeretnének látszani, túlbonyolítják a mondatokat, hogy éreztessék, ők az egyedüliek, akik képesek megoldani az adott problémát.

Sokszor olyan nyelvezetet használnak, amit valójában ők maguk sem értenek teljesen,

pedig az igazi intelligencia nemcsak a tudásban, hanem a szociális készségekben is megmutatkozik. Abban, hogy mások jól érzik magukat az adott személy közelében, aki figyel rájuk és meghallgatja őket.

4. Dicséretet csalnak ki másokból

Az álszerénység az egyik legnyilvánvalóbb viselkedésforma, mely arra utal, hogy az illető megpróbál kompetensnek mutatkozni, de a lelke mélyén vágyik mások figyelmére és dicséretére. A belső bizonytalanságot csak az állandó érvényesítéssel tudja csillapítani, ami abban is megnyilvánul, hogy sokat beszél önmagáról, idő előtt dicsekszik a céljaival, és nem kér segítséget. Ezek mind együttesen arra utalnak, hogy az ilyen típusú ember nehezen találja meg a bizonyosságot a képességeiben, mivel folyamatosan másoktól várja a visszaigazolást. 

Kapcsolódó: Kíváncsi vagy, vajon melyik intelligencia típusba tartozol az ismert 8 közül?

5. Elzárkóznak az építő jellegű kritikától

Azok, akik okosabbnak szeretnének tűnni, mint amilyenek valójában, általában nehezen viselik a kritikát. Mivel arra vágynak, hogy mindig igazuk legyen, a visszajelzést személyes sértésként élik meg, ha az ellentmond az elképzeléseiknek. Ezzel szemben

az igazán intelligens emberek megértik, hogy a jóindulatú kritika alapvető fontosságú a fejlődéshez.

Ahogy az is, hogy nyitottak legyünk mások véleményére és képesek legyünk azokat megérteni, beépíteni, főleg, ha mások nagyobb szakértelemmel rendelkeznek az adott témában.

6. Túlságosan ítélkezőek

Érdekes paradoxon, hogy miközben az átlagos vagy átlagon aluli IQ-val rendelkező emberek rendkívül érzékenyek mások kritikáira, ők maguk mégis hajlamosak az ítélkezésre. Igyekeznek minden alkalmat megragadni, hogy intelligensebbnek tűnjenek másoknál, és úgy vélik, a kritikus hozzáállás az egyik leghatékonyabb eszköz erre.

Így bármikor érvényesíthetik felsőbbrendűségüket, még akkor is, ha valójában nincs igazuk. A cél gyakran nem más, mint hogy önmagukat mások fölé pozicionálják, és átvegyék az irányítást. Ám e mögött a túlkompenzáló viselkedés mögött mindig ott lapul a bizonytalanság.

7. Konkurenciának tekintenek másokat

Jellemző, hogy az ilyen típusú emberek úgy próbálnak okosabbnak tűnni, hogy ellenséget kreálnak azokból, akiket intelligensebbnek tartanak maguknál. Keresik a lehetőséget, hogy folyamatosan versenyezzenek, lealacsonyítsanak másokat, vagy akár szabotálják mások sikerét, mindezt azért, hogy saját érdemeik jobban érvényesüljenek.

Az igazi intelligencia és érzelmi intelligencia azonban – ahogyan azt már korábban is említettük – az önismeretből és az önbizalomból fakad. Valamint annak felismeréséből, hogy a siker, a boldogság és az elismerés nem véges erőforrások, hanem mindenki számára elérhető és megosztható értékek. 

Teszt: 10 kérdés, ami megmutatja, érzelmileg intelligens ember vagy-e

Kiemelt kép: Getty Images