Annak ellenére, hogy csupán hat befejezett regényt hagyott hátra, Jane Austen alakja megkerülhetetlen a világirodalomban. Neve tömegeket megmozgató hívószó, legyen szó színpadi, filmes vagy egyéb modern feldolgozásról, és bár könnyű rásütni, hogy ezek a történetek csupán a házasságkötés bonyodalmairól szólnak, ennél nagyobbat talán nem is tévedhetnénk.

„Az első világháborúban felállított katonai és kórházi könyvtárakban a kölcsönzési adatok szerint Shakespeare és Austen művei voltak a legnépszerűbbek, de például Churchill is említette őket. Amikor súlyosan megbetegedett, a felesége rendszeresen felolvasta neki Austen műveit. Valami különleges erő rejlik ezekben a szövegekben, ami máig hatással van az emberekre”– magyarázza Szeder Kata, különféle kulturális projektek vezetője, aki Ruff Orsolya íróval és műfordítóval közösen 2021-ben indította útjára Az Austen-projekt nevű tematikus podcastsorozatukat a Könyves Magazinon.

Mintha simogatnának a szövegei

Orsit az egyetemi évek kötelező olvasmányai, míg Katát a BBC ikonikus sorozata rántotta be az Austen-univerzumba, mely azóta sem ereszti őket, sőt, együtt még mélyebbre ástak a legendás szerző életművében. Kata szerint

Jane Austen műveit ma már sokan női irodalomként tartják számon, pedig ez a besorolás csak az 1930-as években kezdett elterjedni.

„Korábban Austen regényei szélesebb közönséget vonzottak, ma már inkább a romantikára és a látványvilágra építenek, de léteznek különleges újragondolások is, mint a Büszkeség és balítélet zombis változata. Bárhogyan értelmezik, történetei mindig alkalmazkodnak a korokhoz, és minden generáció újra felfedezi őket. A kérdés már csak az, miért működik ennyire jól Austen világa!”

Ez a rejtély a Stanford Egyetem kutatóit is lázban tartotta, akik megfigyelték, hogyan reagál az emberi agy Austen szövegeire. A mansfieldi kastély felolvasása közben kiderült, hogy az agy azon területei, amelyek az érintést és a kellemes érzéseket dolgozzák fel, aktiválódtak, mintha simogatnák az olvasót.

Ruff Orsolya és Szeder Kata a KultúrFlipper egyik előadásán (Fotó: Valuska Gábor)

„Ha kortárs regényekként olvassuk az írásait, és figyelünk a kontextusra, rájövünk, a történetek valójában nem a házasságról vagy a szerelemről, sokkal inkább a körülményekről szólnak” – részletezi Orsi. Az angolszász irodalomtörténettel ellentétben itthon valóban romantikus lányregényként pozícionálták Jane Austen könyveit, miközben külföldön neves történetírók nyúlnak vissza az író szerteágazó hagyatékához.

Mrs. Norris a Harry Potterből

„A regények újraolvasásakor rengeteg olyan téma kezdett foglalkoztatni bennünket, amelyek eszünkbe se jutottak eredendően: például az, hogy a pénzügyek hogyan jelennek meg a történetekben, de visszatérő kérdés az is, hogy van-e szex Austen műveiben, vagy éppen mi a jelentősége annak, hogy csak lánygyerekek születnek egy családban. Tehát a primer kérdés így aztán nem is feltétlenül az, hogy az adott korban egy fiatal lánynak férjhez kell-e mennie, hanem, hogy miért kell férjhez mennie.

Az újraolvasás rengeteg új dimenziót nyitott meg,

 és kicsit ilyen érzés lehetett, amikor Alice alábukott a nyúl üregében: lemész, aztán újabb és újabb járatok nyílnak meg előtted” – folytatja Orsi, aki szerint Austen világa éppen a rengeteg részletnek köszönhetően egyfajta mátrixként állhat össze az olvasóban.

„Mindig megmutatja egy helyzet több verzióját – például az Értelem és érzelemben a Dashwood-lányok sorsa azt jelzi, mi történik, ha egy család elveszíti a biztonságát, míg mások, mint Lydia Bennet vagy John Willoughby, a felelőtlenség és a csábítás következményeit élik meg” – ért egyet Kata. A szerző fiktív univerzumában elágaznak a különböző női sorsok. A tehetős lányok játszhatnak a sorsukkal, míg a kevésbé szerencsések, mint Charlotte Lucas, kénytelenek a józan ész kompromisszumát választani, és beérni egy Mr. Collins-féle friggyel.

Jennifer Ehle és David Bamber, vagyis Elizabeth Bennet és Mr William Collins a BBC 1995-ös Büszkeség és balítélet feldolgozásában (Fotó: BBC1)

Kata szerint nincs is jobb bizonyíték arra, hogy Austen művei modern mérföldkőnek számítanak, mint hogy az alkotók máig inspirációként tekintenek rájuk. „Például kiderült, hogy Scorsese Nagymenők című filmjéhez fontos inspiráció volt A mansfieldi kastély, főként az abban megjelenő folyamatos lelki abúzus, de szintén ebben a regényben szerepel Mrs. Norris, akit egyébként minden Harry Potter-rajongó is ismer.”

Konzervatív vénkisasszony? 

Miközben Austen alapos betekintést enged szereplői gondolataiba és érzéseibe, addig magáról a szerzőről vajmi keveset tudunk.

Halála után nővére – aki egyben örököse is volt – megsemmisítette Jane levelei nagy részét,

ahogy az életrajzírók is igyekeztek konzervatív képet festeni a lelkészcsalád hetedik lányáról. Jane Austen ráadásul sosem ment férjhez, ezek alapján pedig evidens, hogy egy eseménytelen életet élő, vidéki vénkisasszony képe sejlik fel előttünk, aki nem vágyott sikeres írói karrierre.

„Austen valódi énjéről sokat mesélnek a karakterei. Olyan személyiségeket alkotott, akik esendők, de képesek önvizsgálatra és olyan felismerésekre, melyek ellentmondanak korábbi elveiknek. Épp ezért

nehéz elhinni, hogy ő maga csendes, visszafogott lett volna, közömbös a szerelem, a siker vagy a társadalmi problémák iránt”

– mondja Kata.

„Kiplingnek van egy olyan novellája, amelyben az első világháborúban a katonák Austen-karakterekről nevezték el bajtársaikat, hogy elviselhetőbbé tegyék a háború borzalmait. Egy sebesült katonáról például azt mondták, olyan sokat beszél, mint Miss Bates. Ez a közös kulturális élmény összekötötte őket, és megmutatta, hogy karakterei életszerűek és tovább élnek a mindennapjainkban.”

Ő volt az igazi Mr. Darcy

Austen olyan témákat is érint, melyek az ő korában nem feltétlenül számítottak gyakorinak a női társalgások során. Bár valóban nem foglalkozik konkrét történelmi helyzetekkel, a katonák jelenléte és a házasság gazdasági szükségszerűsége mind érzékelhető, sokatmondó utalások a kor viszonyaira. És ha hihetünk a szóbeszédnek, a szerző a férfiak terén is előszeretettel inspirálódott környezetéből.