Ezt tanácsolta az orvosa JLo-nak a pánikrohamok ellen

Elárulta, hogyan változtatta meg az életét az egészsége érdekében.

Jennifer Lopez az On the JLo névre keresztelt hírlevelében mesélt arról követőinek, hogyan változtatta meg az életét, amikor a kimerültség miatt egyszer csak pánikrohama lett. Az ötvenkét éves sztár a húszas évei végén került rémisztő állapotba. 

„Volt olyan időszak az életemben, amikor éjszakánként 3-5 órát aludtam. Egész nap forgatáson voltam, éjjel a stúdióban, hétvégén pedig videoklipeket forgattam. A húszas éveim végén jártam, és azt hittem, legyőzhetetlen vagyok… Egészen addig, amíg egy nap egy öltözőkonténerben ülve utol nem ért a sok munka és a vele járó stressz – párosulva azzal, hogy nem aludtam eleget a mentális regenerálódáshoz. Teljesen jól éreztem magamat, azon gondolkodtam, hogy mik a teendőim aznapra, hirtelen pedig úgy éreztem, mintha mozdulni sem tudnék. Teljesen lefagytam, és elhomályosult a látásom. Ezek a fizikai tünetek megijesztettek, a félelem pedig egyre csak fokozódott. Ma már tudom, hogy ez egy klasszikus pánikroham volt, amit a kimerültség váltott ki, de akkoriban még csak nem is hallottam ezt a kifejezést.”

Lopez azt is leírta, hogy még a saját épelméjűségében is kételkedni kezdett a tünetek miatt – végül azonban egy szakember elmagyarázta neki, hogy csupán az életmódján szükséges változtatnia, és máris jobban lesz. 

„A testőröm eljött értem a forgatásra, felvett és elvitt az orvoshoz. Mire odaértem, legalább már beszélni tudtam, de annyira megrémültem, hogy azt hittem, elvesztem az eszem. Megkérdeztem az orvost, hogy meg fogok-e őrülni, mire mondta, hogy »Nem, nem vagy őrült. Aludnod kell… aludj 7-9 órát éjszakánként, kerüld a koffeint, és mindenképp eddz, ha ilyen sokat akarsz dolgozni«”

Lopez úgy fogalmazott, akkoriban nem foglalkozott eleget magával, csak a munkára koncentrált – hiszen abban az időben indította el a vállalkozását, készítette On the 6 című debütáló stúdióalbumát (rajta a többi között a Waiting for Tonight és a Let’s Get Loud című slágerekkel), de filmes karrierje is felszálló ágon volt a Selena életéről szóló filmben nyújtott alakításának köszönhetően. 

Időben rájött azonban, mennyire fontos, hogy testi, lelki és mentális épségével is eleget törődjön – azóta pedig híressé vált róla, mennyire egészséges és kiegyensúlyozott életet él. Ma már inkább a fittséget tartja szem előtt ahelyett, hogy az öregedés ellen harcoljon – bár az elegendő alvás szerinte mindkettőt elősegíti.

Meglátása szerint a pihenés kedvező hatásai idővel felhalmozónak, és egy kiadós éjszakai alvás után néha úgy érzi, mintha tíz évet fiatalodott volna. 

Kiemelt kép: Jennifer Lopez 2022. június 8-án, New Yorkban – Fotó: Theo Wargo/WireImage/Getty