Ajánló
Kisasszonyok, Judy, Botrány… Januári mozipremierek, amiket látni kell
Az év első hónapjában is izgalmas alkotásokkal várnak a mozik, melyek között szerintünk mindenki megtalálhatja a kedvencét. Életrajz, dráma, romantika, de háborús és zenés film is szerepel a listán, sőt egy magyar remekmű felújított verzióját is megnézhetitek januárban.
Nők Lapja5 perc
Főszerepben a burgonya a Nők Lapja Konyha januári számában
Mindenünk a krumpli az év legelső havában! Ha ti is azok közé az emberek közé tartoztok, akik rajonganak a burgonyáért, akkor mindenképpen szerezzétek be megújult lapszámunkat, melyben a köretek, főzelékek és levesek mellett, saláták, húsos és vega fogások, sőt krumpli alapú tészták is helyet kaptak. Süssetek, főzzetek idén is velünk!
Nők Lapja2 perc
Ranschburg Jenő-könyvek, amiket nem csak szülőként érdemes elolvasni
Ranschburg Jenő hazánk egyik legismertebb pszichológusa, a gyermeklélek szakértője, megannyi szülő „tanácsadója” ma lenne 84 éves. A pszichológiai tudományok kandidátusának intelmei és gondolatai szerintünk még ma is nagyon meghatározóak. Könyvajánlóval emlékezünk rá ezen a napon.
Nők Lapja2 perc
Magyar film is szerepel az Oscar-díj szűkített listáján
Ma hajnalban tette nyilvánossá az Amerikai Filmakadémia a 2020-as Oscar-díjra esélyes alkotások szűkített listáját, a legjobb nemzetközi film kategória lehetséges jelöltjei között pedig Tóth Barnabás műve, az Akik maradtak is szerepel. Természetesen már most nagyon szurkolunk a hazai mozinak, de szerintünk érdemes pillantást vetni a többi kiválasztottra is.
Nők Lapja4 perc
Ajánló! Karácsonyi készülődés 180 oldalon az új Nők Lapjában
Különleges dupla lapszámmal készültünk nektek az ünnepre, amibe rengeteg karácsonyi és nem karácsonyi téma is belefért. Dragomán Györgytől gasztroesszét olvashattok, Bálint Gyuri bácsi és felesége, Récsey Antónia házasságukról mesélnek, sztárinterjúból kettőt is találtok a magazinban. Nem is soroljuk tovább, beszéljenek inkább a képek, no és maga a lap, amit mától kezdve két héten át elértek az újságosoknál.
admin2 perc
A szerelem határai és kialvatlanság a Nők Lapja Psziché új számában
Hol vannak a szerelem határai? Hogyan kell a párkapcsolatban az anyagiakról beszélni? Mindig el kell fogadnunk önmagunkat? Miért nem alszunk eleget? Mi az a sleep shaming? Hogyan törhetünk ki traumáink fogságából? A legújabb, dupla címlapos Pszichében megtalálhatjátok a választ a kérdésekre, és sok további érdekességről is olvashattok.
Akovács Éva2 perc
Golden Globe-esélyes filmek és sorozatok, amiket szerintünk látni kell
Tegnap hirdették ki a 77. Golden Globe-díj jelöltjeit, a listát elnézve pedig csak annyit mondhatunk: nem lesz könnyű dolga a zsűrinek. Az érdekfeszítő alkotások fontos témákat dolgoznak fel, ráadásul a legnagyobb színésztehetségek közreműködésével. Össze is gyűjtöttük azokat a filmeket és sorozatokat, amik szerintünk díjat érdemelnének.
Nők Lapja4 perc