Két kavics

Eszterék már öt éve elváltak, de az őszi temetőlátogatásokhoz a volt férje ragaszkodott. Együtt jártak ki a volt anyósa sírjához, aki ekkor már duplán is voltnak számított: egyrészt nem élt, másrészt már jó ideje nem is volt az anyósa. A temetőbe viszont még mindig együtt mentek a volt férjével és a közös gyerekkel, hármasban. Nem halottak napján, ahogy a családok többsége szokott, hanem október végén, a nagymama születésnapján.

Eszter ilyenkor rendbe rakta a sírt, a volt férje pedig ledörzsölte mohamentesítő folyadékkal a kőlapot, aztán mécsest gyújtott. A lányuk aközben látványosan unatkozott. Kevés emléke volt a nagyanyájáról, akihez csak ünnepi alkalmakkor mentek látogatóba, amikor még élt. Akkoriban évente ötször. Ezek az alkalmak rövidek voltak, és feszélyezettek, mert a mama nem szerette Sári anyját.

Úgy gondolta, hogy az ő katolikus családjukban Eszternek nincs semmi keresnivalója. „Ezt te úgyse értheted” – mondogatta gyakran a menyének, a legkülönfélébb helyzetekben. Hiába magyarázta el Eszter, hogy ők is díszítettek otthon karácsonyfát, a mama idegenkedése két évtized házasság alatt sem oldódott.

Kapcsolódó: „Nőként nem minden időszakban tudtam volna íróként kiteljesedni” – Interjú Tóth Krisztinával

Hideg szél fújt végig az üres temetői sétányon. Sári leült egy közeli sírra, és fázósan beburkolózott a kabátjába. Az apja rámordult, hogy azonnal álljon fel, az ott valakinek a nyughelye. Sári visszaszólt, hogy szerinte dr. Szabó László és dr. Szabó Lászlóné biztosan nem tiltakoznának, és különben is, csak a kő legszélére ült, de az apja szigorúan annyit mondott csak, hogy hozzon inkább vizet a kannában.

Mindenszentek és halottak napja is jó időpont a gyertyagyújtásra (Forrás: Unsplash)

„Honnan?” – nézett fel rá Sári kelletlenül. ­Felállt, csigalassan elindult a temetői csaphoz.

Ő is érezte, mennyire mesterkéltek ezek az alkalmak, és mennyire feszélyezi az anyját, hogy minden évben együtt kell idejönniük, mintha még mindig egy család volnának.