A szülőszoba csendjében azon gondolkozom, létezik univerzálisabb élmény az emberiség életében, mint a születés?
Mindnyájan egy nőn keresztül jövünk a világra. Nem gyönyörű belegondolni, hogy a nő maga a csillagkapu? Mindegy, hogy szült-e gyereket, vagy nem, rendkívüli kreatív intelligencia lakozik minden nő méhében. A szoptatás pedig igazi szupererő. Még mindig lenyűgöz, ennyi évtized után is.
Sokszor említi, hogy gyarmatosították a szülést. Mit ért ezalatt?
Ha visszamegyünk egy kicsit a saját történelmünkben, biztosak lehetünk benne, hogy mindnyájunkban csörgedezik őslakos vér. Vannak hagyományaink, különösen a szülés körül. Az én hátterem is ilyen: a nagymamám hilot volt a Fülöp-szigeteken, vagyis hagyományos bába és gyógyító. Meg vagyok győződve róla, hogy a háborúk és a világban zajló erőszak nagyban hozzájárult a szülés meghódításához.
Üzlet lett belőle, nyereségessé vált. A szülés nem kóros állapot, mégis úgy kezelik a várandós nőket, mintha betegek lennének. És ma már nem terhesgondozást kapnak, hanem a patriarchátusban inkább a terhességtől való félelem gondozását. Nem szeretném, ha bárki azt hinné, nem szeretem a férfiakat. Négy fiam és négy lányom van. És egy csodálatos férjem, aki éjjel-nappal támogat mindenben.
Ha szükségünk van még egy mentősofőrre, felébresztem. A férfiak is lehetnek csodálatos őrzői a szülésnek. De történt valami: valahogy a patriarchátus üzleti modellje gyarmatosította a szülést, kiszorítva a nőket.
Így a hagyományos szüléskísérők, bábák és dúlák, illetve azok a nők, akik főztek a vajúdó anyának, és ételt vittek neki a gyermekágyas időszakban – lassan eltűntek. Az évszázadok alatt a nők elnyomása, a női tudás háttérbe szorítása is hozzájárult ahhoz, hogy meg-gyengüljön ez a női közösség.
Tudna esetleg mondani egy történetet, amely megmutatja, mit jelent ez a gyakorlatban?
A Bumi Sehat vezető orvosánál, dr. Dayunál öt évvel ezelőtt megindították a szülést egy kórházban, mert az orvosok szerint 41 hét és 5 nap után már nem lehetett tovább várni. A szülésindítást további beavatkozások követték, a baba rosszul lett, végül sürgősségi császármetszésre került sor.
Említett orvosunk második gyermekét már nálunk hozta világra. Gyönyörű szülés volt, 41 hét és 5 naposan. A férje sírva jött oda hozzám, és azt mondta: „Tudja, az első szülésnél elvették tőlem a feleségemet, engem pedig elküldtek máshova. Nem lehettem mellette. Közel hét órán át nem láttam őt.
A fiamat tizennégy órán keresztül nem hozhattuk el az újszülöttosztályról. Újszülöttként súlyosan traumatizálódott. – Majd így folytatta: – Elveszítettem a férfiasságomat. Mert nem tudtam megvédeni a nőmet. Nem tudtam megvédeni a babámat. Nem tudtam megvédeni a családomat. A második gyerekem születése azonban visszaadta a férfiasságomat.”
Mit szeretne, hogy a férfiak megértsenek a szüléssel kapcsolatban?
A férfiaknak tudniuk kell, hogyan támogassák a matriarchátust, az anyák útját.
Mi a véleménye a császármetszésről?
Szeretném, ha az anyák tisztában lennének azzal, hogy a császármetszéses szülés is csoda. Függetlenül attól, hogy valóban szükség volt-e rá, vagy mi volt az oka. Sok császármetszéses édesanyának bűntudata van, elszigeteltnek érzik magukat, mint akik nem tartoznak a nők közösségéhez.
Önöknél fontos a fiatalok edukációja?
A bábáink középiskolákban és általános iskolákban is tanítanak a szexualitásról, beszélnek a családi életre nevelésről. Van egy könyvünk is tizenéveseknek. Mi, bábák és dúlák, éveken át kérdeztünk iskolásokat arról, milyen kérdéseik vannak, mire van szükségük. A kiadványt képregény formájában készítettük el. Remélem, sőt hiszem, hogy el fog jutni ide is.
Ahogy eljutott hozzánk már három könyve, a Bölcs születés, a Várandósság és a Gyermekágy is. Visszatérve a szülés „újjászületéséhez”, miért érzi úgy, hogy Magyarország különleges hely ebben a változásban?
Annyira lelkes vagyok, mert Európában Magyarországon jött létre az első nemzetközi szülészeti kezdeményezés (International Childbirth Initiative – ICI) bemutatóhelye – itt, ahol most ülünk. A második Portugáliában nyílt meg. És ha valaki elolvassa az ICI alapító dokumentumát, látni fogja, hogy benne van minden, amire a nők mindig is vágytak. Nem úgy mondom, hogy harcoltak érte, mert szerintem mi, nők, másképp érjük el a céljainkat. Mi nem háborúba megyünk. Mi a szívhez fordulunk.
Ezt önnek is meg kellett tanulnia?
Ez volt számomra a legnagyobb lecke, mert eléggé harcos természet vagyok. Az elmúlt húsz évben sok hibát követtem el, sok ellenséget szereztem. Megtanultam, hogy amikor megszólalok, először szeretettel kell megtöltenem a szívemet. Mert ha ítélkezéssel és gyűlölettel beszélek, nem érek célt.
Ma már egyre több nő beszél arról, hogy traumaként élte meg a szülést. Meg lehet gyógyulni ezekből a traumákból?
Szerintem a nők rendkívül ellenállók, és újra meg újra képesek felépülni. Ott van a történet, amit dr. Dayuról meséltem. De például az egyik lányom is traumatikus császármetszésen esett át. Mégis felépültek és továbbmentek, majd sikeresen világra hozták a következő gyermeküket.
Debra Pascali-Bonaro (többek között az Orgazmikus szülés című könyv szerzője) mondott valamit, ami nagyon mélyen rezonál bennem: a nők a fájdalmat erővé alakítják. És ennek az a kulcsa, hogy más nők higgyenek bennük, támogassák, és ítélkezés nélkül, szeretettel tartsák meg őket. A közösség. Valami, amit elveszítettünk.
A magyar közönség jelentős része az On the Spot sorozatán keresztül ismerte meg. Hogyan emlékszik vissza arra a találkozásra?
Nagyon szeretem Cseke Esztert és S. Takács Andrást. Támogató emberek, teli szeretettel. Akkor ismerkedtem meg velük, amikor eljöttek Balira a Bumi Sehatba, és interjút készítettek velünk, majd elmentek forgatni a Fülöp-szigetekre. Megindító műsort készítettek.
Évtizedek óta dolgozik a világ különböző pontjain. Ha visszanéz, mit tart élete legnagyobb eredményének?
Hogy anyává és nagymamává váltam.
És mi az az ügy, amelyért ma is ugyanazzal az elszántsággal küzd, mint húsz évvel ezelőtt?
Kövesd a NőkLapja.hu-t a Google hírekben!