Hazánkban és a világ nyugati részén is évről évre nő a „császáros” babák száma. Ezzel együtt a vita is fokozódik: szükséges, életmentő eljárásról van szó, vagy csak múló divatról? De a legizgalmasabb kérdés az, vajon spirituális értelemben hogyan kell értelmezni a császármetszést?

Mother holding up baby boy (6-9 months), outdoors, side view

Mióta van császármetszés? A hagyomány szerint i. e. 100 nyarán a római nemesasszony, Aurelia Cotta egy egész éjjelen át vajúdott, mégsem akart megszületni a gyerek. Ekkor hívtak egy bölcs bábát, aki ismert egy ősi módszert: az anya hasfalát megnyitva, közvetlenül a méhből emelte ki az újszülöttet. Így született Julius Caesar, a későbbi nagy hadvezér és államfő, aki egyben névadója lett az eljárásnak.

A történet igaz is lehet, noha szinte biztos, hogy nem ebben az esetben alkalmazták először a császármetszést a történelem során. Maga a beszámoló is kimondja, hogy a bába egy ősi, félig-meddig elfelejtett módszert elevenített fel, de nem ő volt a „feltaláló”. Hiszen már Numa Pompilius, a 600 évvel korábban élt király rendeleteiben szerepel, hogy nehéz szülés esetén az anya hasfalának megvágásával kell világra segíteni a gyermeket.

A növénynek is fáj, mikor bimbózik

Ebből is látszik, hogy a módszer sokkal régebbi, mint Caesar élete, ám csakis akkor alkalmazták, ha az anya vagy a gyermek élete egyértelműen veszélyben forgott. A császármetszés ellenzőinek pont ez a legnagyobb problémájuk: azt senki sem vonja kétségbe, hogy veszélyhelyzet – például terhességi toxémia, azaz mérgezés – esetén elkerülhetetlen az életmentő műtét. Ám manapság akár indokolatlan esetekben is rögtön „császároznak”, vagy programozott szülést alkalmaznak, ami az orvostudomány lehetőségeivel való visszaélésként is értelmezhető.

A bírálók szerint ott a baj, ha az ilyen beavatkozásokból szinte divat keletkezik. Ezt részben a sztárok gerjesztik, akik valamiért általában kerülik a természetes szülést. Mások a fájdalomtól való félelem miatt döntenek valamilyen beavatkozás – így például az epidurális érzéstelenítés – mellett. Abba viszont már kevésbé gondolnak bele, hogy vajon, ha nem volna szükség rá, hogy ez a folyamat igenis fájjon, a természet, az evolúció, vagy éppen Isten fájdalommentesre alkotta volna meg az élőlények születését.

Márpedig az összes élőlény fájdalommal érkezik a világra, elefánttól a legkisebb papucsállatkáig. A szülés, születés kínnal jár mindkét szereplőnek: a létrehozónak és a létrehozottnak is. Állítólag még a rügyfakadás is „fáj” a növénynek – legalábbis ilyenkor magasabb, „zaklatottabb” frekvenciájú rezgések mérhetőek körülötte.

Cikkünk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2015/6. számában találod!

Szöveg: Magyar Diána

Fotó: Thinkstock

Ez is érdekelhet

Tudtad, hogy a legtöbb cikkünk fizetőkapu mögött van?

Regisztrálj, és nézz meg
5 előfizetői tartalmat
ingyen!