Az anyaság az a norma, amelynek mentén mérlegre kerülnek a női életutak. Elvileg mélyen személyes és néha nagyon nehéz döntésekben már serdülőkorunktól jelen vannak kulturális és társadalmi elvárások is.
Negyven körül pedig a kérdés különösen élessé, sőt nyilvános üggyé válik. Az érdeklődő kérdéseket felváltja a sürgetés, az aggódás, a sajnálkozás vagy épp a feddés, miközben a biológiai, egészségügyi, egzisztenciális és párkapcsolati szempontok az érintett nőben is összesűrűsödnek. Lehetséges egyáltalán ekkora zajban jól dönteni?
Az idő súlya
– A húszas éveinkben úgy érezhetjük, végtelenül hosszú az élet, és nagyon sok minden belefér, a jövő beláthatatlan időtávot jelent. A negyvenes években már jelentősebb időre tudunk visszatekinteni, ezért kézzelfoghatóbbá válik, hogy mit jelent egy-két évtized, és az életünk további részét is más mértékkel mérjük, mint korábban – kezdi Füredi Krisztán pszichológus, szexuálpszichológus.
– Minél rövidebbnek éljük meg a jövőt, annál inkább elkezdünk arra figyelni, mi számít igazán, átértékeljük az életünket, és más szempontok szerint kezdünk dönteni – folytatja. Ebben az életszakaszban a döntések súlya egyre nagyobbnak tűnik: nemcsak választásnak, hanem életre szóló elköteleződésnek éljük meg őket.
A gyerekvállalás kérdése nőknél ilyenkor különösen hangsúlyossá válik, hiszen negyven körül bezárul a döntés lehetőségének időablaka.
– A korábbi életszakaszokban még számos szempont határozza meg, hogy valaki mikorra tervezi a gyermekvállalást, de a negyvenes években ez már nem halogatható: utoljára lehet választ adni a gyerek vagy nem gyerek kérdésére – mondja a szakember.
Kényszerű bátorság
Ma egyre többen vannak, akik „későn” kerülnek döntési helyzetbe. Az elmúlt két-három évtizedben a nyugati világban jelentősen nőtt a negyven év feletti családtervezés aránya. Többet és tovább tanulunk, főállásban dolgozunk, az otthoni terhek továbbra is gyakran egyenlőtlenül oszlanak meg, miközben a fogamzásgátlás könnyen elérhető, a reprodukciós technológiák pedig egyre fejlettebbek. Sok nő emiatt csak jóval később jut el oda, hogy a gyermekvállalás egyáltalán reális lehetőségként merüljön fel.
Ez is érdekelhet: Gyerekvállalás 40 felett – 7 sztár, aki a negyvenes éveiben vált anyává
Hiába van szó sokszor kényszerű alkalmazkodásról, a társadalom morális nézőpontból értelmezi ezeket az élethelyzeteket. A késői anyaság felelőtlenségként vagy bátorságként, a gyermektelenség hibás életútként vagy irigyelt nonkonformizmusként jelenik meg, holott az érintett nő csak önazonos döntést szeretne hozni, ami talán a legnehezebb.
Önmagán túlmutató kérdés
Szakértőnk szerint ugyanis ebben az életkorban az anyaság kérdése gyakran túlmutat önmagán. A nők ilyenkor azt is végiggondolják, része-e az életüknek az alkotás, a gondoskodás, az a vágy, hogy valami rajtuk túlmutatót hozzanak létre, és nyomot hagyjanak. Ha pedig az a válasz, hogy nem lesz gyerekük, az nemcsak egy döntés, hanem számos további – sokszor másoknak is megválaszolandó – kérdés forrása lesz.
A társadalmi norma erős, és aki eltér tőle, könnyen úgy érezheti, magyarázkodnia kell az életéről. Az orvosi lehetőségek bővülése is újfajta nyomást teremt. Az, hogy technikailag egyre tovább lehetséges teherbe esni, sokszor elvárássá válik: ha lehet, akkor „meg is kell próbálni”. A döntés így nemcsak arról szól, akar-e valaki gyereket, hanem arról is, meddig hajlandó elmenni érte – testileg, érzelmileg és anyagilag.
Bűntudatok, félelmek és vágyak
– Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a jó döntések könnyűek és egyértelműek, de ez nem igaz: általában minden döntésnek vannak előnyei és hátrányai – mondja Füredi Krisztián. A vágy – akár az anyaság iránt, akár az autonóm élet megőrzése iránt – gyakran keveredik bűntudattal és félelemmel. A szakember szerint teljesen természetes, hogy „lehet egyszerre vágyni valamire és félni ugyanattól”. Ez az ambivalencia nem döntésképtelenség, hanem valós lelki tapasztalat, amely mégis ritkán kap legitim teret.
Kapcsolódó: A 40 az új 30 – de vajon, tudja ezt a petesejt?
A félelmek sokfélék: a megbánástól, a biológiai kockázatoktól, a párkapcsolat átalakulásától, egy esetleges örökbefogadás kihívásaitól vagy az anyagi bizonytalanságtól való szorongás mind része lehet ennek a belső mérlegelésnek. Ezek gyakran nem oldódnak fel a döntéssel sem, legfeljebb átalakulnak.
A belső feszültséghez sok esetben kimondatlan gyász is társul. Minden döntés választás és lemondás, és ennek a nehézségeit már a döntés meghozatala előtt is érezhetjük.
– Aki így vagy úgy gyereket vállal, veszteségnek élheti meg az elveszített szabadságot, a korábbi életformát; aki nem vállal gyereket, akkor is gyászolhatja a hiányt, ha ez saját döntése volt. A gyász tehát nem a rossz döntés jele, hanem annak következménye, hogy minden életút kizár más lehetőségeket – hangsúlyozza a szakértő.
