A kezdeményezés támogatói szerint a gyerekeknek nemcsak csecsemőkorukban van fokozott szükségük az anyjukra, hanem akkor is, amikor kamaszodnak, nagyjából tizenkét-tizenhárom éves koruktól kezdve. Természetesen ekkor már nem az etetés-altatás-pelenkázás szentháromságán van a fókusz, hanem az érzelmi támogatáson, illetve a gyerek különböző programokra fuvarozásán.

Állítólag egyre több szülő lép egyet hátra a karrierjéből, hogy több időt tölthessen (kis)kamasz gyerekével, és „távol tartsa a drogoktól, alkoholtól, szextől és a közösségi médiától” – áll a cikkben. Van, aki ezt úgy oldja meg, hogy egyszerűen­ otthagyja a munkáját, míg mások home office-ra vagy részmunkaidőre váltanak.

Amellett, hogy a magyar családok többsége számára ez nyilvánvalóan nem realitás, az is elgondolkodtató, valójában kinek van szüksége a „tinigyesre”: a gyereknek vagy a szülőnek?

Önfeláldozás vagy önzőség?

– Alapesetben, egy harmonikusan fejlődő gyereknél nincs szükség ilyen „megelőző” lépésre, nem kell a szülőnek otthon maradnia ahhoz, hogy a megfelelő érzelmi támogatást megadhassa a kamasznak. Ugyanakkor lehetnek olyan fejlődési utak vagy előzmények, amelyek miatt elgondolkodhatunk ezen, így esetleg meg tudunk előzni valamilyen nagyobb bajt, elsodródást, öngyilkossági kísérletet, de ezek olyan szélsőségek, amelyek csak keveseket érintenek – magyarázza dr. Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus.

Bár nagyot változott a világ, az továbbra is érvényes, hogy kamaszkorban a gyerekek távolodni akarnak a szüleiktől, és fejlődéslélektani szempontból ez is a dolguk.

Tehát a serdülőkori fejlődési feladatokkal pont ellentétes fokozni a szülői jelenlétet a gyerek életében.

Felmerül a kérdés, esetleg nem arról van-e szó, hogy a szülő nem akarja vagy nem tudja engedni, hogy a gyerek a leválás útján lépéseket tegyen. Lehet, hogy az anyuka szeretné kihasználni az utolsó néhány évet, amikor a gyereke még az „övé”.

Kapcsolódó: Szülői csapda: ezért nem jó, ha a gyerek van középpontban

– Egyfajta kiskorúsítás történik, amikor a szülő kvázi köldökzsinóron tartja a gyereket, ameddig csak tudja, és azt sugallja neki, hogy óriási szüksége van anyára-apára, nélkülük nem is tudna boldogulni.

Ilyenkor érdemes megvizsgálni, hogy a szülőnek milyen érzelmi hiánya van, amelyet a gyerekkel próbál pótolni: például tennivalóra, szerepre, társaságra vagy fiatalos jókedvre van szüksége, és ezért a gyereket emeli be, aki már elég nagy ahhoz, hogy partner legyen. Ebben az esetben a szülő nem vallja be – lehet, hogy nem is tudatosul benne –, hogy igazából ő a magányos vagy talajvesztett, és ezt az űrt igyekszik betölteni a gyerekkel – világít rá a szakember.

Az ősbizalmat a gyerekben a korai kötődési életszakaszban szükséges kialakítani

Negyvenes-ötvenes anyaként előfordulhat, hogy életközepi krízisbe kerülünk, és elbizonytalanodunk abban, jó úton haladunk-e. Ilyenkor megkérdőjeleződhet a munkához való viszonyunk, és egyfajta „menekülőút” lehet ismét otthon maradni a gyerekkel – ez a társadalom szemében szép és pozitív válasznak tűnhet, nem igényel átképzést vagy újrakezdést, hanem adott esetben könnyű visszatérést jelent egy korábbi, magabiztos anyaszerepbe.

Szorongás és lelkifurdalás

A mai szülők általánosságban sokkal szorongóbbak, mint valaha. A helikopterszülőknek fontos, hogy a gyerekük életét teljesen a saját kontrolljuk alatt tartsák, mert csak így érzik őt biztonságban. Az ilyen szülők inkább egész nap furikázzák a gyerekeiket, de szóba sem jöhet az önálló közlekedés, hiába elég idős már hozzá a gyerek.

A szorongás az élet sok más területére is befurakodhat. Ha a serdülő magára csukja az ajtaját, és csak félszavas válaszokat ad egy érdeklődő kérdésre, sokan azonnal aggódni kezdenek, vajon mit titkol, milyen borzalmas terhekkel van egyedül a négy fal között, mit csinál az online térben. A fiatalok mentális egészsége miatt­ is egyre többen nyugtalankodnak – jogosan.

Mindez a szorongásspirál is tetőzhet abban, hogy egy szülő akkor érzi teljes fizikai és mentális biztonságban a gyerekét, ha ő maga is folyton otthon van, és szemmel tartja.

A szorongás és aggódás mellett a másik nagy katalizátor a szülőknél a lelkifurdalás. Ha egy szülőnek bűntudata van azzal kapcsolatban, vajon eléggé jelen volt-e, amikor a gyerekének korábban szüksége volt (lett volna) a figyelmére és az érzelmi támogatására, akkor gondolhatja úgy, hogy ezt most utólag bepótolja.

– Az ilyen hiányok, a kisebb életkorban megoldatlanul maradt érzelmi-szociális fejlődési feladatok serdülőkorban elég nyilvánvalóan megmutatkoznak.