A téma azért is érdekelt, mert anyai nagyapám kántor (pontosabban kántortanító) volt, de sajnos akkor, amikor még lehetett volna, nem kérdeztem tőle eleget erről. Most viszont mélyebben is megismerhettem ezt a világot, miközben fotós kolléganőmmel együtt végigkísérhettem a hallgatók egy napját a budapesti Piarista Gimnáziumban, amelynek épületét négy hétre kölcsönkapták.
Énekelni lélekemelő
A nyári szünidő derűs csendje fogad a gyönyörű neobarokk épületben, de aztán kiderül, mégis van itt élet, a kántorképzősöknek épp szünet kezdődik, négy évfolyam diákjai rajzanak elő a termekből. Férfiak, nők, középkorúak, fiatalok. Előkerülnek a szendvicsek, valahol felzendül A Keresztapa főcímdala mint csengőhang, miközben elcsípek egy huszonéves lányt, hogy megkérdezzem, őt mi vezette ide.
– Ének–német tanár szakos vagyok az ELTE-n, de a zene mindig is szerves része volt a családunk életének. Azért jöttem a kántorképzőbe, mert szeretném a zenét mint szolgálatot jobban megélni – mondja Gida Csoboka, a figyelmemet pedig megragadja a „szolgálat” szó, ezért arra kérem, meséljen még erről.
– Szerintem minden művészet forrása Isten. A kántorságban nem én vagyok a fontos, ez nem önmegvalósítósdi, hanem feladat. Az énekhangunkkal, az orgonaszóval építjük, kövezzük ki az utat azok számára, akik Istent keresik. Ezért fontos minden gyakorlás és az igényesség.
Gida Csoboka
Csoboka másodéves itt. Énektanárnak készül, kórust is szeretne vezetni, a kántorságot mint kiegészítő tevékenységet képzeli el. Gondban van, amikor a kedvenc tantárgyáról kérdezem. Mindet szereti, mindet másért. Szolfézson meg lehet érteni a zene szerkezetét, gregoriánórán az európai zenekultúra forrását ismerhetik meg, népénekórán az egyházzene magyar vonatkozásaival foglalkoznak, az összhangzattan segít megérteni, mitől harmonikus egy dallam.
A hittan- és liturgikaórákon pedig a mise szerkezetét ismerik meg mélyebben, és ráhangolódnak az egyházi év körforgására. Csoboka végül mégis választ kedvenc tantárgyat, az éneklést.
– Az éneklés léleképítő, lélekemelő dolog, Isten dicséretének nagyon szép kifejezése. Van, amit szóval nem lehet elmondani, de énekkel igen. Szent Ágostontól szoktuk idézni, hogy aki énekel, az kétszeresen imádkozik. És az éneklés egy-egy nehézségen is átvisz. Ha adódik valamilyen kihívás, akkor elég énekelni valamit, akár csak egy „Jöjj, Szentlélek Úristen”-t vagy egy zsoltársort, és akkor az ember fókusza a helyére kerül. Újra meglátja, mi is a lényeg, hová tart.
A gyülekezet hangja
Még tart a szünet, így Horváth István igazgatót meg tudom kérni, hogy röviden foglalja össze a kántorképző történetét.
Miután Liszt Ferenc megalapította a Zeneakadémiát, felmerült az igény arra, hogy az egyházzenészek is igényes képzést kapjanak, ami Harmat Artúr vezetésével el is indult. Olyan nagyságok oktatták a következő generációkat, mint Bárdos Lajos, Gergely Ferenc vagy Werner Alajos.
Az egypártrendszer idején beszüntették a képzést a Zeneakadémián és a tanítóképzőkben, ám a régi tanári gárda 1951-ben összeállt, és létrehozták a központi kántorképzőt, amely intenzív nyári tanfolyam formájában működött, és működik mind a mai napig. A kurzus eleinte két évig tartott, később a képzési idő három, majd négy évre nőtt. 2000-ben vették fel a Harmat Artúr nevet.
Mint az igazgató meséli szerzőnknek, sok értékes embert ismert meg a tanítványok között
A HAKK-nak rövidített intézmény a Magyar Liturgikus és Egyházzenei Intézethez tartozik, és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fenntartásában áll. A tanfolyamra jelentkezés feltétele a nyolcadik általános elvégzése, felső korhatár nincs. Minden évfolyamba lépés előtt kötelező a felvételi vizsga, tehát annak a felsőbb évfolyamos hallgatónak is számot kell adnia a tudásáról, aki az előző évben már járt ide, mert a két nyár közötti időszakban önállóan kell elsajátítania bizonyos tananyagrészeket.
Kapcsolódó: Kora középkori himnuszoktól az űrhangokig: a zenetörténet női úttörői
Amikor arról kérdezem, mennyire fontos a kántor szerepe, az igazgató úgy fogalmaz, hogy nagyon komoly és csodálatos dologról van szó.
– Az egyházi szertartás sohasem létezett zene nélkül. A legmagasabb szintű liturgia a szentmise, ahol maga Krisztus jelenik meg a pap közreműködésével, és a kántor ezt a folyamatot szolgálja. Közben a hívek felé is fontos feladatot kell teljesítenie: nem mindegy, hogyan szól az ének, a kórus, az orgona.
Merthogy mindezért a kántor felel. Kiválasztja az énekeket az igehirdetéshez illeszkedően. Orgonán kíséri a gyülekezeti énekeket és a liturgikus szövegeket, vezeti az énekkart, akár maga is énekel, olykor szólót is. Az ünnepi alkalmak zenei programját is ő állítja össze. Egy jó kántor közösséget épít, és lelki támasza lehet azoknak, akikkel együtt énekel. Összefoglalva: ő a gyülekezet hangja, aki abban segíti a híveket, hogy ne csak hallgassák a szertartást, hanem át is éljék azt.
Az elsőéves hallgatók
Ne késsük le az Úrangyalát!
„Becsengetnek”, kezdődik a következő óra. Az igazgató úr után lopakodunk, és belesünk az elsősöknek tartott zeneelmélet-órájába.
– Ki dolgozott? – kérdez rá a házi feladatra, és a vállalkozó szelleműek kiviszik neki a kottafüzetüket. – Vigyázz az öt keresztre! Ez majdnem jó, csak itt nem tartottad meg a közös hangot. Az V-I-nél ezt a D-t megtartjuk, az A H-ra megy, itt pedig a G lejjebb csúszik – ilyen és ehhez hasonló instrukciókat fogalmaz meg, szeretettel, jóságosan terelgetve diákjait. Később a zongorához hívja a hallgatókat, akik akkordokat játszanak.
– Így van – nyugtázza Horváth István a hangzást.
– Most szomszédos fokok között ellenmozgást alkalmaztál. Ne vedd fel a kezed, azt nem szabad!
Egy másik teremben Csurilla Patrik szolfézst oktat, bal kézzel zongorázik, a jobbal pedig vezényelve segíti a hallgatók által szolmizálva énekelt ellenszólamot. Dél közeledtével a tanár úr lecsukja a zongora fedelét, és megjegyzi:
– Igyekezzünk, le ne késsük az Úrangyalát!
Együtt éneklik az Úrangyalát pontban délben
Követjük a teremből kisiető hallgatókat, akik az első emeleti folyosón gyülekeznek, és apránként mindenki csatlakozik hozzájuk. Kört alkotnak, és Jákob testvér vezetésével elmondják, eléneklik a három részből és az ezekhez kapcsolódó Üdvözlégyből és zárókönyörgésből álló szép imát. Zeng az énekük a déli harangszóra, és a látogató lelkét is átjárja valami emelkedettség. Pár szívdobbanásnyi öröm, néhány pillanatnyi nyugalom a rohanó nap folyamán.
Jákob testvér maga is kántorhallgató. Rómában született, ám 2018 óta hazánkban, a bakonybéli Szent Mauríciusz Monostorban él bencés szerzetesként. Látogatásunk idején augusztus 16-i örökfogadalmára készül. Nagyon szépen beszél magyarul.
Jákob testvér
Úgy látszik, nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem a jó kántor is: Jákob testvér tulajdonképpen már műveli azt, amiről most papírt is szerez, hiszen a miséken már évek óta teljesít kántori szolgálatot, de azt mondja, mindig lehet tovább csiszolni a tudását. A gregorián a szíve csücske. Úgy véli, a szertartás alatti zene nem csak önmagáért való.
– Fontos, hogy amit énekelek, azt szívből énekeljem. Amikor eggyé válok a zenével, akkor a hívők is jobban tudnak kapcsolódni az Úrhoz. Egyfajta átjárást biztosítok a gyülekezetnek.
Bízni abban, hogy jönnek veled
Kedden és csütörtökön misét is tartanak az egyszerre ünnepélyes és bensőséges hangulatú iskolakápolnában, ilyenkor a hallgatók a zenei közreműködők. Előtte próbálnak is, hogy élesben majd minden tökéletesen sikerüljön. Az orgonakarzatról Kárpáti Emese, a karvezetés-tanárnő ad instrukciókat félig kihajolva, a karzat bejáratánál pedig Bálint Immánuel hallgatja áhítattal a misét.
Az iskolakápolnában hetente kétszer misét tartanak
Immánuel kilencévesen kezdett zongorázni, de később annyira megtetszett neki az orgona hangzásvilága, hogy közelebbről is szeretett volna megismerkedni a hangszerrel. Olyannyira, hogy a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskolában ősszel kezdi majd a második évét orgona tanszakon, a konzervatóriumban. A kántorképzőn pedig most végezte el a harmadévet. Lakhelyén, Szolnokon szombatonként már most is kántorizál.
– Amikor imádkozunk, akkor igazán elmélyülünk, megtisztulunk. Viszont amikor énekelünk is, különösen, ha orgonakísérettel, akkor tényleg kinyílik a lélek – mondja.
Bálint Immánuel
Immánuel nagyon szereti Bachot, és lelkesen magyarázza a zeneszerző kórusműveinek titkait, például hogy a sátán megemlítésekor egészen félelmetes harmóniákat használ. Nem véletlen, hogy a fiatal orgonista ilyen érzékeny ezekre a részletekre, hiszen ő maga is ír zenét. Élvezettel kísérletezik a regiszterek, vagyis az orgonasípsorok használatával, a trombitával például dallamot játszik, a lágy fuvolával pedig a melódiát kíséri.
A hallgatók egyébként terepgyakorlaton is ismerkednek az orgonával más templomokban, ahol nemcsak a sípok hangolását próbálhatják ki, de be is mászhatnak a hangszer belsejébe.
Kárpáti Emese tanárnő egyházzenész családból származik. Ő maga is a kántorképzőn végzett 2014-ben, és két éve oktat itt. Egyébként tíz éve Belgiumban él, ott diplomázott karvezetésből, jelenleg pedig újra egyetemista, hegedű szakon, ezenkívül két kórust is vezet. Nem tudom megállni, hogy meg ne dicsérjem formás karizmait, ő pedig nevetve mondja, hogy ez bizony a karvezetés és a hegedülés hozadéka.
– Mindig nagy öröm hazatérni, különösen, ha az egyházzene szolgáltatja az ürügyet – meséli. – A magyar repertoár különösen színes, mind a kórusének, mind az orgona szempontjából. Sok zeneszerzőnk írt miséket, olyan műveket is, amelyek egyszólamúak, és a hívek számára készültek, tehát „kényelmesen” énekelhetők.
