Kora középkori himnuszoktól az űrhangokig: a zenetörténet női úttörői

2022. február 9-én, 77 éves korában elhunyt Betty Davis, a funkzene egyik pionírja, énekes, dalszerző, modell, Miles Davis második felesége. Ő tipikusan olyan alakja a zenetörténetnek, akinek nevét itthon talán csak a legnagyobb zenefanatikusok ismerik, pedig munkássága mély nyomott hagyott a populáris zene későbbi alakulásában. Tiszteletére olyan nőket gyűjtöttünk össze, akik kevésbé híresek ugyan mint férfitársaik, de éppoly jelentőset alkottak.

Sakira Ventura, a 28 éves valenciai zenetanár tavaly nyáron mutatta be azt az interaktív térképet, amelyre a világ minden tájáról több mint 500 női zeneszerzőt gyűjtött össze. „Soha nem adtuk meg nekik azt a helyet a történelemben, amelyet megérdemelnek. Nem szerepelnek a zenetörténeti könyvekben, műveiket nem játsszák koncerteken, és zenéjüket nem adják ki lemezen” – idézte akkor a Guardian online kiadása Venturát, aki azt is hozzátette, hogy régen „természetesnek vették, hogy egy nő által komponált mű nem ugyanolyan minőségű, mint egy férfi műve”.
A korlátok arra kényszerítették a női zeneszerzőket, hogy kreatívak legyenek; egyesek kolostorba vonultak, hogy zenét tanuljanak, míg mások férfi álnéven adtak ki műveket. A térképen szerepel Wolfgang Amadeus Mozart lánytestvére, Maria Anna is, aki testvérével a 18. században zenei csodagyerekként kápráztatta el Európát, de amíg Amadeus a világ egyik legnagyobb zeneszerzője lett, húga hamarosan feledésbe merült, mert nagykorúvá válva kénytelen volt elhagyni a pályát.

Nem úgy a lentebb bemutatott nők, akiket talán nem ismerünk, de itt az idő olvasni róluk! Listánk természetesen nem teljes, számtalan más alkotót fel lehetne még sorolni, hiszen Aretha Franklin, Billie Holiday, Ma Rainey („a blues anyja”), Viola Smith (a világ első professzionális női dobosa), Patti Smith, Dolly Parton, Björk vagy éppen Madonna és még sokan mások is hatalmas hatást gyakoroltak nemcsak a zenére, de a popkultúrára is.

Szent Kasszia, az „első nyugati női zeneszerző”

Kasszia bizánci apáca volt, aki egy gazdag családba született 805 körül Konstantinápolyban. Az ő fennmaradt példája igazolja, hogy a korai zenére is hatással voltak a nők. Kasszia életéről a korabeli bizánci történetírók – és nem saját művei – árulnak el részleteket.

Ezek szerint fiatal korában részt vett a Theophilosz császár számára rendezett menyasszony-bemutatón, ahol felkeltette az uralkodó figyelmét. Theophilosz állítólag azt mondta neki, hogy „a nőktől származnak az alantas dolgok” (ezzel Éva bűnére utalt), mire Kasszia azt válaszolta, hogy „a nőktől származnak a jó dolgok is” (ezzel ő Máriára utalt). Így volt-e vagy sem, nem ő lett a leendő császár felesége (végül Teodórára esett a választás), és 843-ban kolostort alapított, melynek apátnője lett – így legalább a művészetnek és a tudománynak szentelhette életét. Itt egyébként nem ért véget története Theophilosszal, hiszen a császár ikonoklaszta (a képrombolás híve) volt, és megtiltotta a szentképek használatát, Kasszia viszont nem engedte ezeket, és a császár meg is korbácsoltatta őt emiatt. Kasszia himnuszokat írt, ezek közül kb. 50 maradt fenn, bár néhánynak a szerzőségét vitatják.

Ezeken kívül több száz nem liturgikus verse is az utókoré lett, köztük ez a csípős epigramma: „Gyűlölöm a gazdag embert, aki úgy nyög, mintha szegény lenne.” A görög ortodox egyház egyik szentje, egyes himnuszait a liturgia részeiként használja ma is. Napját szeptember 7-én tartják.

Bingeni Szent Hildegárd, a látnok

A német Bingeni Szent Hildegárd 1098-ban született, és szép kort ért meg: 1179-ben hunyt el. Howard Goodall zeneszerző szerint az Ave, generosa című himnusza egyike annak az 50 műnek, ami alapjaiban változtatta meg a zenetörténet menetét. Mára Hildegárd zenéjét a középkor legjobbjai között tartják számon. Emellett latinul író misztikus, természettudós és apátnő is volt, és állítólag látnoki adottságokat birtokolt, ezért Germánia prófétanőjének és Rajnai Szibillának is hívták. (Vízióit a mai orvostudomány annak tudja be, hogy valószínűleg erős migrénekkel küzdött.) Művek sorát írta meg, amelyekben megtapasztalt prófétai látomásait dokumentálta, emellett kiváló teológus volt. Tudományos értekezések is fűződnek a nevéhez, elsősorban az orvostudományról és a természetről írt. Hildegárd a katolikus egyházban a nyelvészek és az eszperantisták védőszentje lett, egyrészt azért, mert isteni sugallatra tanult meg latinul, másrészt mert kifejlesztett egy saját nyelvet, a Lingua Ignotát, azaz az ismeretlen nyelvet.

Noha Hildegárd számos cselekedete feminista ikonná tette, vallásos írásai gyakran erősítették a kor patriarchális elképzeléseit az egyházi hiedelmeknek megfelelően: elítélte a maszturbációt, a nőket gyengének nevezte, a szüzességet a spiritualitás legmagasabb szintjeként tételezte. Ugyanakkor kifejezett néhány, a korban egyedülállóan modernnek tűnő gondolatot is: a heteroszexuális kapcsolatokról alkotott nézetei például javarészt pozitívak voltak, és a női gyönyört hangsúlyozták. Apáca létére Hildegárd meglepően sokat tudott a szexről, volt olyan leírása, amelyben a női orgazmus fogantatásban játszott szerepét hangsúlyozta, sőt olyan (akkoriban) progresszív állítása is, miszerint Isten mind a férfiakat, mind a nőket saját képmására teremtette.

Clara Schumann, a nyolcgyerekes fenomén

Ugorjunk 700 évet előre, 1819-be, amikor is megszületett a német Clara Schumann. Ez a hatalmas időbeli szakadék a legjobb bizonyíték arra, hogy milyen rettenetesen hosszú ideig nem érvényesülhettek a nők a művészet világában (sem). „Egykor azt hittem, hogy alkotó tehetségem van, de feladtam ezt az elképzelést; egy nő nem akarhat komponálni – soha nem volt olyan, aki képes lett volna rá. Hogy én legyek az? Arrogancia lenne ezt hinni” – mondta egyszer idősebb korában. Pedig még Liszt Ferenc is sokat méltatta a zeneszerző műveit, sőt ő volt az, aki felhívta rá a kortársak figyelmét.

Clara Schumann a zongoránál. A kép készítésének ideje ismeretlen. (Fotó: Getty Images)

Clara Wieck néven született 1819-ben egy híres zongoratanár, Friedrich Wieck lányaként. Apja tanította zongorázni, tehetsége hamar megmutatkozott. Nyolcévesen találkozott először az akkor 17 éves Robert Schumannal, akivel 8 évvel később egymásba szerettek, majd még két évre rá az akkor már elismert zeneszerző megkérte a lány kezét. Wieck nem engedélyezte a házasságot, több évnyi vívódás után végül a pár 1840-ben kelhetett egybe.

Clara nemcsak tehetséges zongoraművész és zeneszerző volt, de megértő, áldozatkész feleség is, aki igen sokat tett férje elismertetéséért, ráadásul nyolc gyermeket is szült az évek során.

Közben egymás után írta zeneműveit, de zeneszerzőként nem igazán tudott nagy hírnévre szert tenni. Életében csak mint kiváló tanárt és előadóművészt ismerték el széles körben. 

Házassága 14 év után szomorú véget ért: férje depressziója súlyosbodott, hangulatváltozásoktól, állandó fejfájástól szenvedett, majd hallucinációk gyötörték, és végül 1854-ben egy téli éjszaka rohamot kapott, és az éjszaka közepén a jeges Rajnába ugrott. Ezután saját kérésére Endenichbe került egy ottani elmegyógyintézetbe, ahol 1856-ban meghalt. Clara férje halála után Johannes Brahms jó barátja lett, akinek sokat segített tanácsaival a komponálásban. Clara Schumann – saját állítása ellenére – nemcsak kiváló zongorista volt, de kiváló zeneszerző is, 61 évig tartó karriert futott be, ez idő alatt normalizálta a memóriából való játékot, átírta a szabálykönyvet arról, hogy milyen darabokat lehet és kell játszani a hangversenyeken (és ezzel megváltoztatta a közönség ízlését), és emellett befolyásos tanár is volt. Nagy szerepe volt abban is, hogy felhívta a figyelmet férje, Robert Schumann, valamint barátjuk, Brahms hasonlóan hatalmas tehetségére, akinek zenéjét elsőként játszotta. És végre saját kompozíciói is megkapják a megérdemelt elismerést.

Delia Derbyshire, az űrzene hírnöke

Ha azt mondjuk, elektronikus zene, a legtöbben nem egy, a hatvanas években a húszas éveiben járó tanítónőre gondolnak. Delia Ann Derbyshire, a „brit elektronikus zene meg nem énekelt hősnője” 1937. május 5-én született, és az 1960-as években végzett úttörő munkát a BBC Radiophonic Workshopnál: ő volt az, aki a Doctor Who (Ki vagy, doki?) című legendás brit sci-fi tévésorozat főcímzenéjének írt alapot elektronikussá, akkoriban teljesen földönkívüli hangzásúvá változtatta – amikor az alap szerzője, Ron Granier meghallotta az új verziót, állítólag felkiáltott, hogy „Jézusom, Delia, ezt tényleg én írtam?”.

Az 1963-as Doctor Who dallam nemcsak a britek kedvenc sorozatának ikonikus zenéje lett, de történelmi jelentőségű felvétel is – talán a valaha komponált legbefolyásosabb elektronikus zenei szám. Derbyshire munkássága olyan elektronikus zenészekre volt hatással, mint a Chemical Brothers vagy Aphex Twin. 

Már az egyetemen, ahol matematikát tanult, biztos volt benne, hogy „a hang, a zene és az akusztika érdekli”, amire az intézmény karrrier-tanácsadójában azt mondták neki, hogy siketek számára készített segédeszközök tervezésével foglalkozzon. Ezután

jelentkezett a Decca Recordshoz, de ott közölték vele, hogy a cég nem alkalmaz nőket a hangstúdióikban.

Később zongorát tanított a brit főkonzul gyermekeinek, illetve matematikát a kanadai és dél-amerikai diplomaták gyermekeinek, majd egy rádiókonferenciákat készítő cég vezetőjének asszisztenseként dolgozott. Általános tantárgyakat is tanított egy általános iskolában, mielőtt Londonba ment és zenetörténelmet írt. Később színházi produkciók és filmek zenéinek elkészítésén is dolgozott, zenét komponált Yoko Ono Wrapping Event című rövidfilmjéhez is. 2001-ben, 64 éves korában hunyt el, 15 évvel később pedig szülővárosában, Coventryben  utcát neveztek el róla.

Alice Coltrane, a spirituális dzsessz ikonja

A Coltrane név azok számára is ismerős lehet, akik keveset – vagy  éppen semmit – sem tudnak a dzsesszről. John Coltrane szaxofonos/zeneszerző a műfaj egyik kulcsfigurája volt, aki 1955 és 1967 között gyakorlatilag újraformálta a modern dzsesszt. Amit azonban sokan valószínűleg nem tudnak, hogy a dzsessz történetében két jelentős Coltrane is van. A másik John felesége, az 1937-ben született, klasszikus zongorista végzettségű (és a dzsesszben egyedülálló módon hárfán is játszó) Alice Coltrane. Szólókarrierje csak férje korai halála (40 évesen hunyt el rákban) után indult be: egy évre rá kiadta a Cosmic Music című albumot, amelyet még férjével közösen jegyzett, és amely már azon az úton haladt, amit férje is küldetésének tartott: afelé törekedtek, hogy megtalálhassák az emberi és isteni szeretet metszéspontját.

Ez pont olyan, ahogy hangzik, nélküle Coltrane utolsó lemezei is teljesen másként szóltak volna, az azokon fellelhető transzcendens önkívület létrehozásában bizony Alice volt legfontosabb társa. Alice egyedül is folytatta a hangzásbeli önfelfedezést, amely a spirituális dzsesszt teljesen új tájaira vezette. Az 1970-es években a hinduizmust kezdte követni, nevét Swamini Turiyasangitanandára változtatta, de a zenélést eredeti nevén folytatta. A hetvenes évek végén visszavonult, de 2004-ben még kiadott egy utolsó albumot, ennek producere fia, Ravi Coltrane volt. Alice három évvel később, 69 éves korában elhunyt, de itt hagyta örökségét, amely dzsessz-zenészek újabb generációit inspirálja mind a mai napig, többek között a tenorszaxofonos Kamasi Washingtont, aki a 21. századi modern dzsessz egyik legnagyobb sztárja.

Sylvia Robinson, a hip-hop keresztanyja

1960-ban az akkor 25 éves Sylvia Vanderpool Robinson – aki akkoriban a Mickey & Sylvia gitár-ének duó tagja volt, és a Love Is Strange című (A Dirty Dancingben és a Casinóban is hallható), egymillió példányszámban eladott dalukról volt ismert – egy manhattani stúdióban, Joe Jones, New Orleans-i előadóval dolgozott a You Talk Too Much című dalon. Sylvia Robinson lemezproducerként működött közre, bár ezért akkor nem kapott kreditet, pedig ez esetben hivatalosan is ő lett volna az első olyan fekete és nő, aki független lemezproducerként top 10-es popsláger megszületését hozza tető alá. (A dal a Billboard Hot 100-as listáján a 3. helyet érte el).

Ehelyett Sylvia másként írta be magát a zenetörténetbe: hozzá köthetjük az első sikeres raplemez megalkotását, melynek producere is volt. 1979 nyarán a The Sugarhill Gang Rapper’s Delight című lemeze volt az, amely a hip-hopot utcai kultúrából kereskedelmi szempontból is életképes művészeti formává változtatta. Nemcsak az első rap kislemez volt, amely meghódította a rádiókat és a slágerlistákat, hanem az első, amely több mint egymillió példányban kelt el. A hip-hop akkori úttörői kritikával illették Robinsont, mert szerintük három wannabe rapperből kreálta a bandát, de aztán mindenki megnyugodott, miután tető alá hozta például Grandmaster Flash and the Furious Five The Message című klasszikusát. Sylvia néhány éven belül férjével, Joe Robinsonnal együtt felépítette Amerika egyik legjobb független kiadóját, a Sugar Hill Recordsot.

Betty Davis, a Madonna előtti Madonna

A múlt héten elhunyt Betty Davis Betty Mabry néven született az észak-karolinai Durhamben. A hatvanas évek elején költözött New Yorkba, ahol tanulmányai mellett hamar profi modellként is munkát kapott. Ekkor ismerkedett meg számos zenésszel, köztük Jimi Hendrix-szel, Sly Stone-nal, majd elkészítette az első saját dalait, a The Cellart vagy a Get Ready for Bettyt. Zenéinek nagy részét 1964 és 1975 között rögzítette különféle lemezkiadóknál. A „Madonna előtti Madonnának” is hívott Davis azon kevés női előadók közé tartozott, akik a férfiak dominálta funk műfajában alkothattak,

lemezein bátran felvállalta szexualitását, személyiségét, tudatosan formálta provokatív imázsát.

Bár dalai nem arattak kiugró kereskedelmi sikert, hatásuk óriási volt a későbbi évtizedekben. „Betty Davis személyiségének és zenéjének hatása hatalmas; akkor is hallottad a zenéjét, ha úgy gondolod, még sosem hallottad őt” – méltatta az elhunyt énekesnőt Hanif Abdurraqib kritikus, író a Twitteren.

Betty Davis számos ismert sztár oldalán felbukkant – egy időben Eric Claptonnal, majd Robert Palmerrel járt, sőt Jimi Hendrix-szel is összeboronálták –, kapcsolatai közül mégis kiemelkedik a Miles Davisszel együtt töltött idő. Kritikusai szerint bár kapcsolatuk rövid volt (1968-ban házasodtak össze, de egy év múlva már el is váltak) Betty Davis hatása a dzsessz jövőjére és Miles Davisre jóval távolabbra mutatott:

kinyitotta a kaput a fúziós dzsessz, Jimi Hendrix zenei világa és mások, például a híres funkzenekar, a Sly and the Family Stone felé.

Az ő arca látható az 1968-as Filles de Kilimanjaro című albumborítón, ő inspirálta a Mademoiselle Mabry című Miles Davis-dalt, de hatása megmutatkozik az 1970-ben készült, híres Miles Davis-duplaalbumon is, a Bitches Brew-n, amelynek a címe is Betty Davistől származik. Betty Davis évtizedekig nem jelentkezett új albummal, de lemezei számos újrakiadást éltek meg, zenéi felcsendülnek számos tévésorozatban, például az Orange is the New Blackben. 2019-ben törte meg a hosszú hallgatást A Little Bit Hot Tonight című albummal, amelynek eléneklésére Danielle Maggiót kérte fel.

Forrás: BBC, Billboard, Wikipedia, udiscovermusic.com, MTI kiemelt kép: Balról jobbra: Alice Coltrane, Bingeni Szent Hildegárd, Delia Derbyshire és Clara Schumann Getty Images, Wikipedia/nőklapja.hu