Minek neveljelek, avagy milyen foglalkozása legyen a gyerekeinknek a jövőben?
Az előrejelzések szerint gyermekeink többségének olyan foglalkozása lesz, amit ma még nem is ismerünk. Ez azt jelenti, hogy elsősorban a változásra, kiszámíthatatlanságra kell felkészülniük, nekünk pedig olyan készségekkel, képességekkel kell felvérteznünk őket, amelyek segítségével boldogulni tudnak.
Jónap Rita8 perc
8 tanács a felnőttkori bántalmazás megelőzéséhez és kezeléséhez
A legtöbb ember élete során legalább egyszer bántalmazottá válik. Nem kell feltétlenül súlyos – bár a jelző erősen szubjektív – tragédiákra gondolnunk, a zaklatás lehet „csendes” is, és elkövetheti akár egy főnök, egy kolléga, a szomszédunk, ismerősünk vagy bármely családtagunk és a párunk is. Vajon hogyan kezelhetjük az erőszakos helyzeteket? A következő pontokból kiderül.
Nők Lapja4 perc
Amit mondok, amit gondolok
Olvastam valahol, mennyit számít, hogy a gyerekeinkről mit gondolunk magunkban, még ha ki sem mondjuk előttük. Ez a tézis azóta nyert számomra új értelmet, mióta megtapasztaltam, hogy egy kiskamaszról nagyon nehéz szépeket gondolni. Talán az a legjobb, ha nem is gondolunk rájuk, bár akkor meg felkészületlenül ér, újra és újra a padlóba döngöl a legtöbb […]
Szigeti Hajni2 perc
Megindító videóval kampányol az Ökumenikus Segélyszervezet a nehéz sorsú gyermekekért
Közeleg a gyereknap, de az Ökumenikus Segélyszervezetnél már az egész hét a kicsikről szól. A Gyermekek Hete keretein belül a nélkülöző gyerekekre hívják fel a figyelmet egy elgondolkodtató videóval, hazai ismert emberek közreműködésével.
Nők Lapja1 perc
7 mondat, amit vitás helyzetekben jobb, ha elkerülünk
Akármilyen vitába is keveredünk, egy biztos: idegesek leszünk és a legutolsó mondat, amit hallani szeretnénk az az, hogy „nyugodj meg”. Ez a mondat inkább felbőszít, mint arra sarkall, hogy végiggondoljuk, mi is a baj. Összegyűjtöttük azokat a frázisokat, amik nem hogy nem segítik a vitás helyzetekből való kijutást, de fokozzák a problémát. Érdemes átgondolni a pontokat!
Nők Lapja3 perc