Add azt a bőrödnek, amire vágyik: tavaszi arcápolási rutin bőrproblémák szerint (x)
Teljesen helyénvaló, ha a téli hónapok után sápadtabbnak látod és szárazabbnak érzed a bőröd: a tavasz érkezésével azért fontos változtatni az arcápolási rutinodon, hogy ezekre a problémákra mielőbb megoldást találj.
Nők Lapja3 perc
Meghívom egy kávéra – „A halált választottam, de az élet engem akart!”
– Zuhanás, a tested rongybaba, ájulásközeli állapot, csattanás. Én akartam, én terveltem ki, mégis iszonyat volt huszonegy évesen földet érni a harmadik emelet magasából – mondja csöndesen Edit, a nyugdíjas sebész. – Nemigen mondhattam el senkinek a történetemet, de most elmondom általad mindenkinek, hogy visszatartsam mindazokat, akiknek megfordul a fejében a tébolyult gondolat, hogy eldobják […]
V. Kulcsár Ildikó8 perc
Grecsó Krisztián: Itt lakunk
Nagyapámnak volt egy álma. A kubikus családba született, gyerekkorában lesántult fiúcska pesti polgár szeretett volna lenni. Az álmoknak ez a természete: nem racionálisak, nem törődnek a tényekkel. Domos pesti lakos sem lett, nemhogy polgár, de egész életében álmodozva emlegette a fővárost, a körutat, ahol ő egyszer majd úgy sétál végig, hogy nem látszik rajta, faluról […]
Grecsó Krisztián2 perc
Itthon nyaralok – Az úti cél Hajdúszoboszló! (x)
Ha minőségi pihenésre és kalandokban gazdag feltöltődésre vágysz, akkor nem is kérdés, hogy mi legyen az úti cél: Hajdúszoboszló az a felüdülőhely, ahol a vizes élmények mellett aktív programok és kiváló éttermek egyedi gasztro-kínálata is vár!
Nők Lapja2 perc
Szekrényben vagy hűtőben – Hol tároljuk a gyógyszereket?
A címben feltett kérdésre a legtöbben azt válaszolnák, hogy szobahőmérsékleten, száraz helyen, és ebben igazuk is lenne. Ám akadnak különleges esetek is, ezért mindig olvassuk el a dobozon feltüntetett információt, illetve a betegtájékoztatót, hiszen így többek között azt is megtudhatjuk, egy-egy készítményt milyen körülmények között kell tárolni és meddig lehet felhasználni. A szavatosságot jelző időpont […]
Varbai-B. Csák Amarilla3 perc