Az ünnepi forgatag, a nagy és legfőképpen hangos családi események, valamint a szilveszteri összejövetelek nagyszerű dolgok, de egy introvertált személy számára bizony komoly kihívást jelenthetnek. Szerencsére vannak olyan trükkök, amikkel zárkózott emberként is túlélhetjük az év utolsó napjait és a vele járó megpróbáltatásokat.

Legyen stratégiánk!

Sok introvertált érzi nyomás alatt magát az ünnepek táján, amikor több találkozón is részt kell venniük. A legtöbben ilyenkor igyekeznek elvonulni, vagy éppen sűrűbben kimenni a konyhába, hogy egy kicsit kiszakadjanak a nyüzsgő közegből. Sőt, az is előfordulhat, hogy egy apró füllentés segítségével húzzák ki magukat a zavaró és sok energiát felemésztő szituációk alól. Mi lehet ennél jobb megoldás? Válasszunk például olyan elfoglaltságot, amiben kicsit egyedül maradhatunk. Például vállaljuk a főzést, vagy éppen a vacsora utáni mosogatást. Így egyszerre tehetjük magunkat hasznossá, hagyhatjuk ki a közös családi társasjátékozást, valamint a nagy beszélgetéseket és vonulhatunk el egy rövidebb időre.

Elegendő tér

Legyünk reálisak és vegyük figyelembe az igényeinket már az ünnepi meghívások elfogadásakor! Ha úgy érezzük, hogy megterhelő lenne számunkra az adott összejövetel, vagy éppen túl sok ember társasága várna ránk kis helyen, akkor hagyjuk ki az egészet! Inkább utasítsuk vissza az eseményt – szépen és diplomatikusan -, minthogy pánikszerű élményben legyen részünk.

Magyarázzuk el!

Fontos, hogy a hozzánk közel álló személyek tisztában legyenek azzal, hogy nem tiszteletlenségből, vagy hangulatingadozás miatt mondnunk nemet a közös családi játékokra, vagy éppen a nagy nosztalgikus fotóalbum nézegetésre, hanem azért, mert nem vagyunk alkalmasak az ilyesféle helyzetekben való részvételre. Ha ezzel tisztában vannak, sokkal könnyebb lesz például az ebéd után visszahúzódni egy fél órára valamelyik üres szobába. Vállaljuk fel a személyiségünket!

Szervezzük meg mi a programot!

Jó megoldás lehet az is, hogy mi vesszük a kezünkbe az irányítást. Ha úgy tetszik, szervezzünk több kisebb összejövetelt, a barátokkal pedig találkozzunk egy csendes kávézóban! Így máris jobban, és ami a legfontosabb nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat.

Gondoljunk közösségként, ne pedig tömegként az emberekre!

Nagyon sok nyilvános esemény van ebben az időszakban, kezdve a sort a karácsonyi vásárokkal és folytatva azt a szabadtéri karácsonyi koncertekkel, filmvetítésekkel. Ezek mind-mind szorongást idézhetnek elő egy introvertált személyben, ezért érdemes talán egy kicsit fordítani a helyzeten. Hogy hogyan? Képzeljük el, hogy nem idegen emberek között vagyunk, hanem egy nagyszerű közösség tagjaként csatlakozunk éppen az ünnepi készülődéshez. Senkivel sem kell szóba állnunk, de még magyarázkodnunk sem. Ugye, hogy jobb így?

Bátran mondjunk nemet!

Jogunk van nemet mondani, sőt jogunk van mindenféle átlátszó ürügy és indoklás nélkül nemet mondani! Ha nekünk feszült és félelemmel teli pillanatokat okoz egy zsúfolt és zajos családi, baráti, esetleg munkahelyi esemény, akkor ezúttal válasszuk a saját igényeinket!

Válogassuk össze mi magunk a társaságot!

Dönthetünk arról, hogy kiket hívunk át magunkhoz az ünnepek ideje alatt. Egyáltalán nincs szükség arra, hogy minden távoli rokonnak, barátnak és ismerősnek megfeleljünk. Ez az ünnep a miénk is, ezért tervezzük meg előre, hogy mennyi embert szeretnénk látni az otthonunkban.

Ne viseljünk álarcot!

Emlékeztessük sűrűn magunkat, arra, hogy valójában semmi baj sincsen velünk. Ha levegőre lenne szükségünk, menjünk távolabb a társaságtól, ha pedig nem szeretnénk részt venni a közös Activity partiban, akkor mondjunk rá nemet. Ünnepeljünk a saját ritmusunkban és mindenekelőtt legyünk tisztában azzal, hogy ha nem akarjuk, nem kell átlépnünk a határainkat!

+ Így élhetjük túl a szilveszteri partikat introvertáltként:

1.Ne kérjünk bocsánatot, ha elfáradtunk a nagy nyüzsgésben! Miért kellene háttérbe szorítani az igényeinket az extrovertált személyekkel szemben?

2.Gondoljuk végig, melyek azok a helyzetek, amik a legtöbb stresszt és kimerültséget okozzák, majd írjunk fejben egy tervet arra vonatkozóan, hogyan érdemes felkészülünk a szóban forgó estére.

3.Ha nem vagyunk biztosan abban, hogy szeretnénk-e elfogadni egy meghívást, akkor kérdezzünk rá a részletekre! “Mennyi ember lesz az eseményen?”, “Vacsora, táncos mulatság vagy beszélgetős est a terv?” Ezek tisztázása, valamint átgondolása segíthet a döntés meghozatalában.

4.Ne zárkózzunk be, inkább tudassuk a barátainkkal, hogy vannak olyan szituációk, amik frusztrálttá tesznek minket. Így nem fognak megsértődni, ha félrehúzódunk, és végképp nem érzik majd elutasításnak a viselkedésünket.

 

Szöveg: Légrádi Júlia

Nyitókép: Thinkstock

(psychologies.co.uk, popsugar.co.uk)