Vannak olyan hétköznapi apróságok, amelyek nemcsak hogy szinte nem kerülnek semmibe, de segítségükkel egy kicsit egészségesebbek lehetünk a szó lelki és testi értelmében egyaránt. Érdemes hát élni velük!

Az apró változtatás is több, mint a semmi

Ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk, nem kell rögtön teljes életmódváltásba kezdenünk. Haladjunk lépésenként, együnk például több zöldséget, vásároljunk karalábét és zellert, és rágcsáljuk ezeket, ha valami nassolnivalóra fáj a fogunk! Továbbá felejtsük el a kifogásokat, nélkülük ugyanis sokkal messzebbre jutunk.

Ragadjuk meg a lábujjunkat, és húzzuk magunk felé!

Furcsa mozdulatsor, ám nagyon hasznos. Fokozza a keringést, és segít ellazítani a lábat az egész napos szaladgálás után. Ülőmunka után sem árt elvégezni a gyakorlatot.

Ugrásra készen

Naponta végezzünk 25 ugrást guggoló helyzetből! Ez az intenzív mozgás felpezsdít, levezeti a stresszt, és ráébreszt arra is, hogy milyen jó mozogni.

Mobilstop esténként

A legjobb persze az lenne, ha a telefonunk még csak a közelünkben sem lenne elalváskor. Azonban ha mindenképpen szükséges, hogy ott „csücsüljön” az éjjeliszekrényen, akkor legalább némítsuk le, így még véletlenül sem fordulhat elő, hogy valaki megzavar minket alvás közben.

Védőoltások

Napestig vitatkozhatnánk a védőoltásokról, mindenesetre az influenzás időszak előtt érdemes felkészülni a vakcinával, hogy elkerüljön bennünket az ilyenkor szokásos betegséghullám.

Fehérneműben? Anélkül!

Napközben válasszunk pamut fehérneműt, amelynek a nedvszívó képessége sokkal jobb, mint a divatosabb selyem-, illetve csipkedaraboké. Alváskor azonban – ha nem feszélyez – ne viseljünk semmit!

„Egészségkártya”

Alapdolognak kéne lennie, sokszor mégsem az. Fontos lenne, hogy tartsunk a pénztárcánkban egy olyan kártyát, amelyen feltüntetjük a legfontosabb egészségügyi adatainkat: allergiákat, vércsoportot, krónikus betegséget. Ha ne adj’ isten baj történne, az orvosok tisztában legyenek a hátterünkkel.

Vegyük le a hangerőt!

A fülhallgatón keresztül szóló zene 120 decibellel is düböröghet a fülünkben, ami már komoly halláskárosodást okozhat. Figyeljük a kijelzőnket, és soha ne hallgassunk hangosabban semmit, mint, ahogyan azt a készülék javasolja!

Mosogatószivacs = ellenség?

Lehet, hogy nem gondolnánk, de a mosogatószivacs számtalan olyan baktériumot tartalmaz, amelyek könnyen megbetegíthetnek bennünket. Dobjuk be minden héten legalább egyszer a mosogatógépbe, vagy nedvesen a mikróba 30 másodpercre!

Ha alvás, akkor alvás

Sokunkkal előfordul, hogy lefekvéskor elindul a következő napi „film” a fejünkben. Ha legközelebb előfordul, akkor lélegezzünk mélyeket, és próbáljuk meg elcsitítani az elménket!

Vizsgáljuk meg a testünket!

Havonta egyszer, jól megvilágított szobában pontról pontra nézzük át a bőrünket! Figyeljük meg az anyajegyeket: nőttek, esetleg deformálódtak? Ha igen, akkor forduljunk orvoshoz! A bőrrák korai felismerése életet menthet.

Ide a répával!

A sárgarépa rengeteg A-vitamint tartalmaz, már egy fél csészényi belőle préselt ital biztosítja a szem egészségét. Készíthető belőle smoothie is almával és naranccsal, ami mennyei napindító fogás lehet.

Lépésszámláló

Nagyon motiváló lehet ez a kis kütyü, hiszen ha rajtunk van, könnyebben odafigyelhetünk a mozgásra. Már csak azért is, hogy ne érjen minket kudarcként, ha a kijelzője nem az ideális lépésszámot mutatja a nap végén.

Nézzünk cuki állatos videókat!

A kutyák és macskák vicces csínytevései segítenek leküzdeni a stresszt, és megnyugtatják az idegeket. Olykor mi is tapasztaljuk, milyen jól átdolgozza a nevető- és hasizmainkat egy-egy ilyen videó megnézése.

Forró csoki

Bármilyen forró ital alkalmas arra, hogy a nap végén kellemesen ellazítson, a csokoládé azonban különösen jó választás. A kakaóban lévő összetevők boldogabbá tesznek, és hatékonyan kezelik a stresszt.

Mozduljunk ki!

A napfény és a friss levegő felélénkíti az érzékeinket – ilyenkor érdemes előkapni a biciklit vagy a túracipőt, hogy minél több időt a tölthessünk a természetben.

 

Szöveg: M. M.

Fotó: Unsplash

(health.com)

Ez is érdekelhet