Szerintem
Legyen zene
A minap fokhagymaszedés közben ukrán és olasz munkatársaimmal beszélgetve kerültek szóba gyerekkorunk dallamai. „Nálunk ninnanannának nevezik az altatókat” – csicseregte Francesca. Aztán a föld fölött hajlongva dúdolni kezdtünk. „Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó, icipici házikóban, icipici ágyikó. Ottan élt éldegélt, egy icipici lencsilány…” Ahogy én se értettem az ukrán lány énekét, úgy […]
Gősi Lilla2 perc
Tíz kiló meggy
Ennyi vár a konyhaasztalon a húszliteres, kék zománcos befőzőlábasban. Neki kéne látni. Istenem, azok a meggydzsemek Etus nagyinál… Téli reggeleken kóstolhattam belőle egy keveset, a frissen pörkölt kávé illatú, kicsi konyhájukban. Ilyenkor kaptam egy szelet vajas pirított kalácsot az említett meggydzsemmel, ami átlátszóan csillogott, mint az üveg, és egész meggyszemek bújtak meg rubinvörös zseléjében. Vera […]
Jásdi Beáta2 perc
30 év, 30 nap kihívás
30 nappal ezelőtt… …az egyik barátnőm betöltötte a harmincat (mellesleg én is átléptem a bűvös számot). A találkozásunkkor megemlítette, hogy ennek a születésnapnak már látható jelei vannak az arcán, majd határozottan a homlokráncaira mutatott. Igyekeztem megnyugtatni (hiszen a harminc még nem a világ), majd megegyeztünk abban, hogy ettől a pillanattól sokkal jobban fogunk ügyelni a […]
Nők Lapja4 perc
Testről, lélekről, videókról
„A világon 7,3 másodpercenként készül fotó póló nélküli férfiről. Tavaly 352 millióan szembesültek azzal a tragikus problémával, hogy elszakadt a pólójuk, mielőtt fotózkodhattak volna benne – mondja elcsukló, drámai hangon egy nő azon a videón, amelyen tükör előtt szelfiző, bicepszüket feszítő, félmeztelen pojácákat vonultatnak fel. – Pedig a póló megvédi a férfiakat a szagtól és […]
Pór Attila2 perc
Egy régi háború
Voltak, akik az utcán, diadalittasan ünnepelték az írországi népszavazás teljes abortusztilalmat feloldó eredményét. Mások máshol megint a teljes tilalmat követelik. Az élet szentségét hirdetők és az „én testem – én döntök” képviselői megint ellenségként állnak egymással szemben. Sokadszor. Rossz nézni és rossz hallgatni ezeket a vitákat, talán éppen azért, mert nem is igen folyik a […]
Hulej Emese2 perc
Ideje van
A nyolcadikos ballagásra sokan legyintenek, hiszen a diák továbbra is iskolába jár, csak mostantól máshová. Én viszont azt mondom, vízválasztó időszak ez, a kisgyerekből nagy gyerek lesz, magára is másképp gondol egy gimnazista, és mi felnőttek is másképp kezeljük. Jó alkalom ez arra, hogy visszanézzünk. Még ősz volt, amikor Miki fiunk az Ágrólszakadt Tóbiás bűvkörébe […]
Jónap Rita3 perc
A pillangó szárnya
Vendégségben vagyunk a Kis-Duna holtágánál: kék az ég, simogat a nap, lágyan fodrozódnak a hullámok. Ilyen lehet egy tökéletes nap – gondolom. De ekkor a stégről meglátok egy kecses női kezet, amely éppen PET-palackot dob a vízbe egy ringatózó csónakból. Bevallom: nem tartozom a leglelkesebb környezetvédők táborába, de ez a műanyag palack nagyon felkavart. Elképzeltem, […]
Balázs-Piri Krisztina2 perc
Több mint háztáji
Névnapomra két tyúkot kaptam ajándékba. Egész pontosan csak „lízingeljük” őket, hiszen nem a mi udvarunkban kapirgálnak, hanem egy hozzáértő gazda kertjében, de a tojásaikat nekem gyűjtik, én pedig kéthetente átveszem azokat. A két tyúkocska fölött érzett öröm volt az a pont, amikor végig kellett gondolnom, hogyan jutottunk idáig. Az egész a vágott virággal kezdődött. Szerintem […]
Jónap Rita3 perc
A csomagok
A hercegi esküvő után régi újságokban kerestem egy cikket, és láttam, három éve még Anglia legkapósabb agglegényének nevezték a nősülni nem akaró Harry herceget. Hosszan írtak róla, botrányairól híres figurának, színes egyéniségnek, balhés hercegnek nevezve, közben megjegyezve: lelkében édesanyjára hasonlít, rendkívül érzékeny. Nekem erről az jutott eszembe, természetes, hisz géncsomagokkal jövünk a világra. Szombaton verejtékben […]
Árvai Magdolna3 perc
Kinek kell az ingyen út
Időben szólunk, itt az alkalom, június 12-18. között lehet jelentkezni! Tizennyolc éves fiatalok, ti, akik 1999. július 2. és 2000. július 1. között születtetek, ezen a nyáron beutazhatjátok Európát! És ez nem csak egy üres reklámszöveg. Az EU 15.000 ingyen Interrail-bérletet kínál nektek, melyekre egyedül és maximum öt fős csapatokban pályázhattok. Ezen a linken elérhetők […]
Gősi Lilla2 perc