Ennyi vár a konyhaasztalon a húszliteres, kék zománcos befőzőlábasban. Neki kéne látni.

Istenem, azok a meggydzsemek Etus nagyinál… Téli reggeleken kóstolhattam belőle egy keveset, a frissen pörkölt kávé illatú, kicsi konyhájukban. Ilyenkor kaptam egy szelet vajas pirított kalácsot az említett meggydzsemmel, ami átlátszóan csillogott, mint az üveg, és egész meggyszemek bújtak meg rubinvörös zseléjében.

Vera nagynéném cseresznyebefőttjei hosszúkás patentüvegekben sorakoztak patikatisztaságú spájzában, a leve kissé fakópiros volt ugyan, de a cseresznyeszemek mindig ropogósak maradtak! Málnaszörpjében benne volt a dunafüredi nyarak napsütése, baracklekvárjának aranyló színe egyszerűen utánozhatatlan volt. Mint ahogy csak az ő káposztával töltött paprikája maradt egész télen át ugyanolyan fehér és kemény húsú, mint amikor augusztus végén az üvegbe került.

Igaz, akkoriban megadták a módját. Dunsztos lábas, tökéletesen záródó, még a háború előtt készült patentüvegek, falapocskák, varázsszerek, miegyebek. Nagynénémnek ideje is több volt persze, hiszen nem dolgozott. Mármint munkahelyen nem. Amúgy egész nap meg nem állt: bevásárlás, takarítás, áztatás, mosás, teregetés a padláson, vasalás, főzés-sütés, no meg a három fiúgyerek. Az én Mamim is befőzött néha, és kreatív emberként gyakran kísérletezett. Így történt, hogy hónapokig a húsz liter megpimpósodott fügeborból lett ecetet használtuk a tökfőzelék savanyításához. (Ma sem tudom, hogy a hatvanas évek ínséges idején ugyan honnan vett Mami ilyen tömegben fügét.) Ő találta fel az őszibarackdzsemet – mindenkinek ajánlom, nagyon finom, az eperszörp pedig a híg eperlekvárból született, mellesleg az sem rossz. Gyerekkori kedvencem volt még a barátnőméknél kóstolt zölddió-befőtt, mézédes fekete levében a zsenge dióbéllel, és Sipos néni paradicsomleve – friss ízét ma is a számban érzem.

Én is befőzök már jó ideje, nem mintha így olcsóbb lenne – hiszen drágább –, viszont tudom, mit tettem bele. S persze sokkal finomabb is. Egyedül befőttel nem próbálkozom, mert bár magam okleveles tartósítóipari mérnök vagyok (ezúton kérek elnézést minden egykori tanáromtól), az én üvegeim általában fel szoktak robbanni. Nem tudom, miért, valami lehet az éterben… Dzsemben viszont elég jó vagyok, és a nyersen eltett meggyem sem rossz. Valamikor a saját fánkról szedtük a meggyet, sajnos ma már azt is vásárolnunk kell.

És most ott vár a konyhaasztalon. De már nem sokáig, még ma meggydzsem lesz belőle.

Jásdi Beáta

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2018/26. lapszámában jelent meg.