A minap fokhagymaszedés közben ukrán és olasz munkatársaimmal beszélgetve kerültek szóba gyerekkorunk dallamai. „Nálunk ninnanannának nevezik az altatókat” – csicseregte Francesca. Aztán a föld fölött hajlongva dúdolni kezdtünk. „Egyszer volt, hol nem volt, egy icipici házikó, icipici házikóban, icipici ágyikó. Ottan élt éldegélt, egy icipici lencsilány…” Ahogy én se értettem az ukrán lány énekét, úgy ők se értették az én dalomat, de átéreztük a különböző nyelvű zenék közös funkcióját, ami a finom melódiákból áradt.

Pár hete egy hétvégi kempingezésre a gitárt is magunkkal vittük. Habár nemzetközi csapattal, külföldi társakkal utaztam, találtunk olyan (nem is mindig angol!) slágereket, amiket együtt tudtunk énekelni. Kiváltságos helyzetben vagyunk, a dalszövegeket és az akkordokat ma már fél perc alatt megtaláljuk az interneten. Így elég volt a csapatban egy „dalos pacsirta”, kezdetét is vette a rögtönzött koncert.

Egy másik este hanyatt fekve lehunytam a szemem. Szerettem volna meditálni, ellazulni. Egy barátnőm ajánlotta telefonos alkalmazást hívtam segítségül. Lágy zene és bársonyos női hang töltötte be a szobát. Követtem az egyszerű utasításokat, igyekeztem a légzésre, a különböző testrészekre összpontosítani. Tekintve, hogy majdnem elaludtam, valami jól sikerülhetett. A bennem gyűlő feszültség és zavaróan kavargó gondolataim egy része elszállt.

Egyébként nehezen memorizálok dalszövegeket, botfülem van, és hiába tanultam anno furulyázni, magamtól nem igazán énekelek. Ennek ellenére értékelem, szívesen hallgatom, amikor a környezetemben zene szól. És látom, hogy sokaknak milyen hatásos „művészetterápia” a zenélés. Sőt, a barátomnak az öröm kifejezése is. Énekel, ha jókedve van, és zenél, hogy jobb kedve legyen. Biztosan család és kultúra függő, mennyire életünk része a muzsika. A mediterrán területeken, így Olaszországban sem ritka, hogy a fiatalok nagy része tanul zenét. Több ismerősöm bandában is játszott, és nem ijednek meg akkor sem, ha zongorához kell ülniük.

Most, hogy itt a fesztiválszezon, egyre több lehetőségünk lesz szabadtéri koncertre járni. Sőt az is lehet, hogy a nyitott ablak mellett bosszankodunk majd hallgatva a nem kért, otthonunkba mégis bekúszó dallamokat. Megértem az olvasók aggályait. Éltem magam is gitározni tanuló lakótárssal, amikor a zene inkább tűnt zajnak, mint segítő dallamnak. Ezúttal azonban mindenkit arra buzdítanék, zsörtölődés helyett találja meg a saját muzsikáját. Válasszunk előadót, menjünk nekünk tetsző koncertre vagy szedjük elő a fülhallgatót, esetleg saját rég használt hangszereinket… Én arra gondoltam, nem zárkózom el a következő grillezésen való közös énekléstől.

Gősi Lilla