Jobb világban élnénk, ha néha azt mondanánk: nem tudom

Ha úgy érzed, belefáradtál mások véleményébe, és egyáltalán, abba a dagadó mocsárba, amiben mindenki jobban tudja – nem vagy egyedül.

Minél kevesebbet tud valaki egy adott dologról vagy témáról, annál hajlamosabb túlbecsülni a tudását és a hozzáértését. Ez nem benyomás vagy vélemény, hanem egy pszichológiai jelenség, aminek már neve is van, ez a Dunning–Kruger-hatás. Azt hihetnénk, ezt a kapcsolatot a közelmúltban írták le, válaszul a közösségi médiában tapasztalható, egyre elsöprőbb véleménycunamira. De nem, a szociálpszichológus és egyetemi tanár Justin Kruger és David Dunning 1999-ben publikálta azt a tanulmányt, amely azóta csak még égetőbb aktualitást kapott.
Kruger és Dunning abból az ismerős tapasztalatból indult ki, amit korábbi tudományos publikációk is alátámasztották, hogy legyen szó sportról, gyógyításról, gazdaságról, oktatásról vagy bármiről az életben, az amatőrök magabiztosabbak a szakértőknél. A két tudós ezek alapján azt feltételezte, hogy a hozzá nem értők:

  • hajlamosak túlbecsülni a saját képzettségüket,
  • nem tudják felismerni, ha más ért hozzá,
  • nem tudják felismerni, hogy ők maguk mennyire nem értenek hozzá,
  • ha mégis hajlandóak képezni magukat és tanulni a témában, akkor képessé válnak felismerni azt, hogy korábban mennyire nem értettek hozzá.

És hogy a hipotézis kiállta-e a próbát? Lehet, hogy most a tapasztalatainkra hagyatkozva egy emberként kiáltanánk fel, hogy naná, a tudományos életben nem lehet kispórolni azt a fordulót, amikor a gyakorlatban tesztelik a feltételezést. Ezért Kruger és Dunning az amerikai Cornell Egyetem diákjaival végzett felmérést. Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy a Cornell nem valami eldugott kis intézmény a préri szélfútta sarkában, hanem az Egyesült Államok egyik legnagyobb kutatóegyeteme. Olyan Borostyán Ligás elitintézmény, ami már tíz Nobel-díjast adott a világnak, és ide járt például Kurt Vonnegut író is. Szóval valószínűleg a diákság is megüt egy figyelemre méltó szellemi szintet.
A kísérlet során a hallgatók első feladata az volt, hogy értékelniük kellett a saját logikus érvelési képességeiket, a nyelvtani ismereteiket, és hogy mennyire ismerik fel a humort. Ezután ki kellett tölteniük egy tesztet, amivel az előbbi képességeket vizsgálták. A felmérés eredménye az lett, hogy akik a teszten jó eredményt értek el, azok körülbelül jól belőtték vagy alábecsülték, hogy a többiekhez képest hogyan fognak teljesíteni. Akik viszont rosszul teljesítettek a teszten, azok korábban kifejezetten túlbecsülték a saját képességeiket. Hát, igen.
Amiben Kruger és Dunning valóságos látnoknak bizonyult, hogy pont a humort, a nyelvtant és az érvelést tesztelte, ami visszatérő témamintázatot rajzol ki a mai kommentszekciók poklában. Még akkor, 2000-ben meg is kapták az Ignobel-díjat, ami a Nobel paródiájaként az egyszerre vicces és elgondolkodtató kutatásokat jutalmazza.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 300 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Ízelítő a cikk tartalmából
Miért olyan káros a kategorikus vélemény?
Miért nem szabad sarokba szorítani valakit?
Mikor válik kritikaivá a gondolkodásunk?
Próbáld ki most kedvezményesen!