Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségein.
2005-ben írta egy nagymama a következő levelet, a problémája, hogy az unokája vele szemben elutasító, nem olyan szoros a köteléke vele, mint a nagypapának. A kisfiú távolságtartó vele, és ehhez kérte Vekerdy Tamás tanácsát:
„Három és fél unokás nagymama vagyok (a negyedik augusztusban érkezik), és a kisfiú unokámmal komoly problémáim vannak. Decemberben volt hároméves, nagyon gyakran találkozunk, igazán jó a családi életünk, de sajnos, nem fogad el. Ha hozzáérek, eltolja a kezem. »Ne nyúlj hozzám!«, »Te ne gyere velem!«, »Ne fogd meg a kezem!«, »Ne törüld meg a popsimat!« (Bocsánat a vulgáris kifejezésért.)
A férjemet imádja, csak vele akar játszani, én csak kívülálló vagyok.
Ha kettesben vagyunk, nem merülnek fel ezek a problémák ilyen intenzíven. Biztos, hogy lelki okai vannak, de nem tudom, mi lehet, és hogy hogyan viszonyuljak ezekhez a kérdésekhez. A kisfiúnak 2004 októberében kisöccse született, és nagyon gyakran nálunk volt, de akkor még nem volt ennyire férficentrikus. Otthon is főleg az édesapját fogadja el. Mit tehetnék? Teljesen tanácstalan vagyok. Minél inkább próbálok közeledni a gyerekhez, annál elutasítóbb.”
Vekerdy Tamás útmutatója a jobb unoka-nagyi kapcsolathoz
Kérdésében, ha jól olvasom, a válasz egy része is benne van. Unokájának az egyébként is dackorszakkal nehezített harmadik életév körül azt kell átélnie, hogy kisöccse született, és hogy az édesanyja őt „elhagyta”, mert a kicsivel intenzívebben és többet foglalkozik. (A nagyobb testvérek akkor is ezt élik át a kistestvér születésekor, ha például ez időben és intenzitásban mérve nem is így van, mert különféle segítők többféle munka alól felszabadítják az anyát…)
Kapcsolódó: Elforduló unokák– Herner Dorka pszichológus írása
A hároméves kor, a dackorszak problémája amúgy is a kissé szorongó, „bűntudatos” elszakadás az anyától (az addigi legfontosabb személytől), pontosabban folytonos elszakadás és folyton újra visszaszaladás, azzal a vággyal, hogy „szeress ugyanúgy, mint eddig”. Ebben következik be egy kis zavar a kistestvér megjelenésével.
Röviden: azt gondolom, hogy a magának szóló elutasítás hátterében tulajdonképpen az anyának szóló „büntetés” áll. Saját féltékenységét és anyahiányát unokája úgy fordítja át (és terjeszti ki a család többi „nőtagjára” is), hogy: „Te nem is kellesz nekem!”.
Azt is hozzá kell ehhez tennünk, hogy kistestvér születése nélkül is gyakorta alakulhatnak ki olyan helyzetek ebben az életkorban (és időnként később is), amikor az egész napját a gyerekkel otthon töltő anya – aki persze kénytelen korlátokat állítani, fegyelmezni, aki megvívja a nap számtalan apró csatáját a gyerekkel, miközben gondoskodik ahétköznapok ezerféle szükségletéről – látványosan „elutasított” lesz, és az úgyszólván csak „játszani” hazatérő apa lesz a kitüntetett személy.
A Nők Lapja 2005/25-ös lapszámában Vekerdy Tamás ad tanácsot, hogy mélyítsük el unoka-nagyszülő kapcsolatot (Fotó: Nők Lapja archívum)
Valójában persze a gyereknek ugyanolyan nagy szüksége van az anyjára és ugyanúgy ragaszkodik hozzá, mint eddig, miközben a mindennapi kapcsolatok felszínén, a viselkedésben ez a játék zajlik, ami sokszor már a gyereknek is terhére van, de annál nehezebben tud kikászálódni belőle, minél inkább szembeszegülünk ezzel a „besorolással”.
Egy jó értelemben vett közöny, némi kedves távolságtartás oldhatja ezt a helyzetet.
Igen, minél inkább próbál ilyenkor az ember közeledni, annál szenvedélyesebb elutasításra találhat – de ez azt jelenti, hogy bement a csőbe, és ott találja magát a gyerek által öntudatlanul előkészített játékterepen. A tanács tehát: tartózkodó türelem! A helyzet – feltehetőleg – változni fog, előbb persze majd otthon, és csak azután nagymamai viszonylatban.
Kapcsolódó: 3 csillagjegy, akiből a legjobb nagyszülő válik
Forrás: Nők Lapja 2005/25.
Kiemelt kép: Getty Images
