Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. A szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, így tanácsai ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehézségin.

A legkisebb gyerek a legtöbb családban kicsit más neveltetésben részesül, mint a nagytesók. Vagy lazábban, megengedőbben nevelik a legkisebbet, vagy éppen sokkal jobban óvják. Ő az utolsó csecsemő, akivel még lehet babázni, akit lehet kényeztetni. De mi van, ha ez a babusgatás akadályozza az anyukát, hogy visszatérjen a normális életvitelhez, és nyugodtan aludjon? Egy aggódó ismerős írt levelet 2005-ben Vekerdy Tamásnak erről: 

„Amikor még otthon éltem, volt egy kislány a falunkban, aki nagyon ragaszkodott hozzám, akkor már nagylányhoz. Aztán az élet messze sodort, át az óceánon, és elvesztettük egymást szem elől. Sokszor jutott eszembe, majd évek múltán elhatároztam, hogy megkeresem. Rátaláltam, akkor ő már férjnél volt, és két kislányuk született. Azóta is nagyon jó a kapcsolatunk, családomnak tekintem őket.

Kérésemre, rábeszélésemre tartotta meg a harmadik terhességét.

Ismét született egy csodálatos szép kislányuk, aki most már elmúlt egyéves. Nagyon okos, értelmes gyermek. Mondogatják is róla, hogy »őt az Isten küldte«, ő egy csodagyerek. Születése óta a szülőkkel alszik. Beszélgettünk erről, és az anya azt mondta nekem, hogy tudja, hogy ez nem helyes, de nem sikerült meggyőznöm arról, hogy ha ő is így látja, akkor talán mindenképpen ideje volna betenni őt a testvéreihez.

Most, hogy a kislány már elmúlt egyéves, és járni is tud, az édesanyja a napi házimunkáját is csak nagyon nehezen tudja elvégezni, mert minden lépését nyomon követi, mint aki hozzánőtt. Ezt látva újra felvetettem, hogy nem kellene-e már külön altatni a gyereket, mire az anya azt válaszolta, hogy »majd külön teszem, de még nem tudom, mikori Kérdésem: miért van, és meddig maradhat ez így?

Hogy lehet, hogy az anya nem azt teszi, amit ő is helyesnek lát? Hogy lehetne megoldani ezt a problémát?”

Vekerdy Tamás véleménye az együttalvásról

Hogy lehet, hogy az anya nem azt teszi, amit ő is helyesnek lát? – Ez is a „megválaszolhatatlan”, vagy legalábbis – különösen a távolból – a nehezen megválaszolható kérdések közé tartozik, éppen azért, mert az ember érzelmi, lelki életének mélységeibe világít be egy villantással. Példákkal lehetne megvilágítani, hogy mire – mi mindenre – gondolhatunk ilyenkor. Például: Az anya, mint maga is írja, csak a maga kérésére, rábeszélésre tartotta meg harmadik terhességét.

Megszületett a kislány, akit aztán már a szülők is mennyei ajándéknak láttak.

Az anyát – esetleg csak félig tudatosan, vagy éppen a tudattalan mélységeiben maradva és onnan hatva a tudatos fantáziákra – lelkiismeret-furdalás kezdte gyötörni. Azért, mert ő „nem akarta”, „el akarta vetetni” ezt a kedves gyereket… Ez esetleg egy félelemben nyilvánult meg. Például: félelem a bölcsőhaláltól. Vagy bármi más rossz dologtól, ami a gyerekkel megtörténhet, ha nincs az ő közvetlen közelében. Ezért tartja szorosan maga mellett, ezért tud csak akkor nyugodtan aludni, ha ott hallja és érzi szuszogni a gyereket…

Amíg mindenkit megnyugtat az együttalvás, addig nincs gond, vagy mégis? (Fotó: Getty Images)

De persze más – ilyen félig tudatos vagy éppen tudattalan – ok is állhat a háttérben. Gyakran előfordul, hogy anyák a szülés után érzelmi életük megváltozását élik át – ez általában csak átmeneti ideig tart –, és terhes, nem kívánt számukra férjük közeledése.

Esetleg ez ellen „védekeznek” a szülők közé fektetett gyerekkel.

Arra is van persze példa, hogy a szülők házasélete zavartalan, miközben velük egy ágyban alszik a csecsemő, aki „úgyse ébred fel”. Tudjuk, hogy ezek az alvó – a szülők szerint általában mélyen alvó – gyerekek is átélnek valamit a szülők házaséletéből, amit aztán mikor – később! – nappali nyugtalanságukkal, örökös „izzadtra körbefutkározásukkal” pszichológushoz kerülnek, fantáziaképeikben mint „vihart”, „birkózást”, „földrengést” vagy más ilyen kataklizmatikus eseményt írnak le.

Természetesen nem tudhatjuk, hogy a leírt esetben mi a helyzet, van-e ilyen, vagy másfajta mélyebb ok a háttérben. Az a leírásból valószínűnek látszik, hogy az anya köti magához túl erősen valamilyen okból gyermekét (például átsuhanó fantáziájában, szavak nélkül azt „mondja” magának: „utoljára van ilyen kisgyerekem, soha többé nem lesz…”). És a gyerek anyjára tapadása ennek következménye.

Ez a túl szoros kötődés okozhat később „leválási” gondokat, a második, harmadik életév közeledtével. Gyerekeket a szakemberek – a pszichológusok – általában csak a harmadik életév után fogadnak, de éppen az anyával együttes, úgynevezett mama-baba terápiára, mely az anya és a gyerek kapcsolatát, viszonyát hivatott rendezni, már korábban is van lehetőség nevelési tanácsadókban, családsegítő központokban, gyermekpszichológiai szakrendelőkben.

Én most még türelmet javasolnék, és az anya helyében a külső körülményeket kezdeném alakítgatni.

Meg kellene, hogy legyen a kiságya és a saját helye a testvérek szobájában. Esetleg délután már ott fekhetne le. (A kiságy egyik rácsát kivenném, hogy a már járni tudó gyerek szabadon kijöhessen.)

A Nők Lapja 2005/10-es lapszámában Vekerdy Tamás az együtt alvás összetett kérdését járja körbe (Fotó: Nők Lapja archívum)

Az első életév vége is hoz változásokat, és ezekhez a változásokhoz lehetne kapcsolni fokozatosan – és beszélve erről a gyerekkel, akkor is, ha „még nem mindent” ért – az átszoktatást. Ebben a testvérek is segíthetnek.

Mindehhez persze az anyában valóságosan bekövetkező változásra és változtatni akarásra van szükség.

(Azt is tudnunk kell, hogy sokan hivatkoznak arra, hogy a természeti népek nem ismerik a „külön alvást”, mindnyájan egy légtérben, egy „ágyon”, együtt alusznak, és ez érzelmi biztonságot ad a gyerekeknek. Minderről hosszan beszélhetnénk. Itt csak annyit hadd mondjak, hogy más dolog „mindnyájan együtt” aludni, és megint más, ha három testvér közül az egyik alszik a szülőkkel. És mások mai civilizációs elvárásaink és szokásaink a későbbiekben is, mint a természeti népekéi.)

Kapcsolódó: Vekerdy Tamás írása a gyerekek valódi lelki szükségleteiről

Forrás: Nők Lapja 2005/10.
Kiemelt kép: Getty Images