Vekerdy Tamás rengeteg hasznos tanáccsal látta el a Nők Lapja olvasóit évtizedeken át. Ahogy a szülőség leggyakoribb problémái közül sok továbbra sem változott, úgy Vekerdy Tamás tanácsai szintén ma is segíthetik a Nők Lapja olvasóit abban, hogy túljussanak a gyereknevelés nehéz időszakain.
Ezúttal egy kétségbeesett tizenkét éves kislány levelét idézzük, aki azért kérte Vekerdy Tamás tanácsát, mert segíteni akar a nagyon elfoglalt szüleinek és az iskolában (látszólag) alulteljesítő kishúgának is.
A Nők Lapja olvasójának kérdése Vekerdy Tamáshoz
Tizenkét éves vagyok (mint nevemből is láthatja: lány), de azt hiszem, szellemileg és testileg is érettebb a koromnál. Van egy hétéves húgom, aki most első osztályos, és még nem nagyon megy neki az iskola. Rosszul olvas, ír. Szerintem ez még nem baj, de anyukám szerint igen. Én világéletemben kitűnő tanuló voltam, és velem nem kellett foglalkozni soha, ami az iskolát és a leckét illeti. A húgommal anya mindig leül, de kiabálás lesz belőle. Szerintem a húgom sokszor csak tetteti, hogy nem tudja, bár nem tudom, mi oka lenne rá. Mindig mosolyogva mondja: nem tudom.
Lehet, hogy anya annyit vár tőle, mint tőlem? Az osztályfőnöke kedves, de néha beírja: órán figyelmetlen. Amikor hazajön a napköziből, azt válaszolja a „mi volt a suliban” kérdésre: „Semmi.” (Bár erre mindenki ezt mondja, én is.) Velem a hugi elég goromba, és sokat „verekszünk”. De ez, gondolom, minden testvérnél így van. Szeretném, ha tanácsot adna, hogy segítsek a húgomon és az anyámon.
A másik probléma is a testvéremmel kapcsolatos. Sokszor én ébresztem reggel, és úgy fekszik az ágyban, hogy ott van a keze, a pizsamanadrágban. Még csak hétéves! A harmadik probléma: a szüleim. Sokat veszekednek mostanában. Apró dolgokon. Például: hogyan szereljük fel a vécédeszkát, vagy hány adag mosópor kell a mosógépbe? De ezt egyfolytában, egész nap. Már amikor itthon vannak. Mert elfoglalt emberek, csak este, reggel és hétvégén találkoznak. Mi a hugival napközben a nagyszüleinknél vagyunk, akiket nagyon szeretünk.
Vekerdy Tamás válasza a Nők Lapja olvasójának
Hát igen. Egyetértünk abban, hogy egyáltalán nem baj most még, ha egy első osztályos rosszul olvas és ír. Úgy gondolom, hogy ez a természetes, a gyerekek másodikos-harmadikos korukra tanulnak meg igazán jól írni és olvasni. Persze mindig vannak olyanok, akik esetleg már úgy mennek az iskolába, hogy írnak, olvasnak. Ugyanakkor
az iskolák célkitűzése, hogy „karácsonyra mindenki ír, olvas”, s van, ahol már novemberre – vagy esetleg októberre – kitűzik ezt az értelmetlen célt. Ezek a gyerekek általában nem tanulnak meg jól olvasni és írni, de ez csak a későbbiekben derül ki.
Persze: vannak olyan gyerekek is, akiknek a nehézségei már az első osztályban valamiféle írás- vagy olvasászavart jeleznek, amire fel kell figyelni, és szakember segítségét kell kérni, mert a szülői, általában ideges hangulatú korrepetálás itt sem segít, csak ront a helyzeten.
Lehetséges, hogy te azért – vagy azért is – voltál kitűnő világéletedben, mert akkoriban még a szüleid nem veszekedtek annyit? Mindenesetre: a kisgyerekek tanulmányi eredményére is befolyással van a szülők egymás közötti kapcsolata (és az, hogy legalább az egyik szülő egy kicsivel többet van-e otthon, mint ahogy ezt te írod, a te szüleidről). Mikor te iskolába mentél, ha jól számolom, a húgod egy-két éves lehetett, és feltehetőleg édesanyád otthon volt, ami nagy különbség a biztonságérzet – és a tanulási kedv – szempontjából egy kis első osztályos számára.
Vajon a tanító néni szerint is baj, hogy a húgod rosszul olvas és ír? Vagy ő türelmesebb, mint édesanyád? Talán ők is beszélgethetnének erről egymással. Akinek olyan sok dolga van, mint a te szüleidnek, azok mindig türelmetlenek abban a rövid időben, amit otthon tölthetnek, és ezt a türelmetlenséget csak fokozza az együttes tanulás (még jó tanulók esetében is!). Az is gyakran előfordul, hogy a gyerekek túl korán mennek iskolába, és akkor különösen gyakori, hogy az órán nem tudnak néhány percnél tovább figyelni. De lehet persze az is, hogy a figyelemzavarnak más oka van. Erre csak egy szakember tudna válaszolni, a megfelelő vizsgálatok után.
És hogy tovább kérdezzek: lehetséges, hogy a húgod azért goromba veled, mert te mindenből „jobb” vagy, már ami az iskolai tantárgyakat illeti? Abban is igazad van, hogy a „mi volt a suliban?” kérdésre mindenki azt válaszolja, hogy „semmi” (és ezt még kiegészítheti az is, hogy a „mi volt az ebéd” kérdésre ez a válasz érkezik: „nem tudom!”). Nagyon jó volna, ha valaki meggyőzné édesanyádat arról, hogy este és hétvégén ő ne tanuljon a húgoddal – iskola, napközi és nagyszülők után –, hiszen tudjuk, hogy minden szülő saját gyerekének a legrosszabb korrepetitora (tisztelet a kivételnek).
Ami a második kérdést illeti: egész kicsi gyerekek is gyakran úgy alszanak el – vagy úgy ébrednek –, hogy ott van a kezük, vagy esetleg a paplant szorítják a lábuk közé.
Igaz, hogy ez éppen a hatodik-nyolcadik életév között kevésbé gyakori, de csak akkor, ha a gyerek testileg és lelkileg kiegyensúlyozott, jó állapotban van. Ha valamiért szorong – például az iskola miatt, vagy a szülők veszekedése miatt –, vagy túlzottan fáradt, akkor a tünet újra előbukkanhat. A szakemberek úgy tartják, hogy amíg ez a jelenség ilyen titkos, addig nem kell foglalkozni vele, akkor szorul „kezelésre”, ha a gyerek a nagy nyilvánosság előtt sem tudja megfékezni ezt az örömszerző vágyat. (A maszturbáció – mert így hívják – ilyenkor a lelkileg rossz helyzetű gyerekek vigasztalója.)
Szüleid veszekedését is nagyon pontosan írod le. Nem tudom, ki ajánlhatná nekik, hogy egy kicsit több időt töltsenek otthon és együtt, próbálják – akár szakember segítségével – fel- és megoldani problémáikat.
Nők Lapja 2001/10. (Forrás: Nők Lapja archívum)
Kiemelt kép: Getty Images
