Ugye emlékeznek az Andrej Rubljovban a szabadon nyargaló, a levegőben úszó, gyönyörű lovakra? Hát ilyen lovakat láttam egy vonatablakból és velük három törékeny, finom bokájú, barna kiscsikót. Nézem a májusi rétben a távolodó lovakat.

Egyszer nekem is volt egy csikóm. Egy igazi kiscsikóm. Nedves-puha szőrű, meleg orrú, aranybarna kislovam.

Apu azt mondta, nem szólhatok róla senkinek. Akkor éjszaka, azon a nyirkos hajnalon nem mehettem ki az istállóba. Mindenki talpon volt, az ablakra pokrócot akasztottak, hogy ne láthasson be senki, nagymama bent a házban betakart, csak aludjál, mondta. Reggel aztán anyu kézen fogott: Képzeld csak, megszületett a kiscsikó! És kimentünk az istállóba. Az ajtóból néztem a kislovat, mert olyan volt, mint egy kicsi játékló, csak éppen igazi. Egyre csak arra gondoltam, hogyan fogom én kibírni, hogy nem szólok róla a szomszédban, a Pityunak.