V. Kulcsár Ildikó emlékezetes írásai a Nők Lapja archívumából.

– Nem. Ő nem halt meg. Nem sirattuk el súlyos könnyekkel, nem mondtunk rá kemény, halálos ítéletet embrió korában, nem sérült a szülés véres csatájában, nem vitte el semmiféle alattomos kór. A gyönyörű, senkihez sem hasonlítható, egyetlen kicsi élőlény, aki folytatna engem és azt az asszonyt, akit mindennél jobban szeretek – világra sem jött.

Látom nem érti… A boldog keveseknek megadatik, hogy rögtön megtalálják a párjukat, akivel érdemes végigélni ezt a néha pocsék, máskor meg csodálatos életet. Velem nem így történt. Több mint tíz esztendeig voltam házas. Se rossz, se jó, állóvíz. Rendes voltam, unalmas. Beletörődtem… Azután válás, kicsinyes, ócska botrányok. Jött az élet első, igazi ajándéka: a fiam velem maradt. Háztartást vezettünk, vásároltunk, főztünk, életünk egyszerűvé, gördülékennyé vált. Volt feleségem férjhez ment, gyereket szült. A fiammal csak elvétve találkozott. Jól éreztem magam egészséges férfivilágunkban. Azt hittem, ez az igazi szabadság, csak semmi komoly kapcsolat… semmi líra. Isten mentsen a női könnyektől! Nyelveket tanultam, ledoktoráltam, azt hittem, élek. Pedig ostoba és vak voltam, mint minden olyan férfi, aki azt hiszi, hogy egyedül, önmagába zárva is érdemes végigélni az életet. Ma már furcsa, hogy valaha így gondolkodtam…

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!