V. Kulcsár Ildikó emlékezetes írásai a Nők Lapja archívumából.

„A munka értéke attól függ, hogy mennyi önálló döntés kell az elvégzéséhez. Egy ebéd elkészítése döntések sorozatából áll… Egy háziasszony a fakanál mellett jóval intellektuálisabb munkát végez, mint egy olyan vállalati jogász, aki hosszú évek óta automatikusan intézi ugyanazt a pertípust.” Czakó Gábor, Magyar Nők Lapja 1990/44.

Nehezebb ma háztartást vezetni, mint három-négy évvel ezelőtt. A csuda tudja, hány órát vett el az életemből, míg a szomszéd néni megtanított tésztát gyúrni, a feje tetején állt a lakás, mikor tavaly nyáron – életünkben először – férjem vezényletével nekiálltunk savanyúságot eltenni, lekvárt főzni. Kamasz fiam az iskolai ebéd után farkaséhesen jön haza… Hideget adni uzsonnára, vacsorára? Ki bírja azt pénztárcával? Marad a majd mindennapi főzés. A futkározás az írógépem meg az épp odakozmáló vacsora között. A HAGYOMÁNYŐRZŐK persze azt tartják, hogy egy nő számára a háztartás, a család a legfontosabb. A MEGKESEREDETTEK szerint az otthoni munka robot volt mindig, s az is marad. A SZNOBOK pedig fanyalognak: – Cccc, micsoda snassz téma!

Háború a fazekakkal

Okos szempár, jó étvágyról tanúskodó termet. Borhegyi Jánosné három gyermek édesanyja. Napi három órát utazik zuglói munkahelye és kispesti lakása között. Nyolc órát dolgozik, három órát zötyög trolin, metrón, villamoson. Hét-nyolc órát illik aludni. Marad öt óra…

– A gyerekeim születése óta magam vagyok a két lábon járó időzavar. A szabad öt órában a következő szerepeket kellene eljátszanom: takarítónő, szakácsnő, pedagógus, mosónő, pszichológus, önmagát képező kultúrember, közgazdász, aki kevés pénzből mindent előteremt, kedves, megértő feleség. Jelentem: nem megy. Sosincs megállásom, mégis elúszom. Háborút viselek a fazekak ellen, és ebben a háborúban sincsenek győztesek. Édesanyám egyedül nevelt, a gyerekkoromat férfimentes háztartásban töltöttem. Puritánul éltünk, elég volt vacsorára egy rántotta, egy párizsis kenyér. De épeszű asszony nem ad egy tojásból készült rántottét a napi tíz-tizennégy órai munkából hazatérő férjének. Én szépen elhittem azt az égbekiáltó hazugságot, miszerint a mirelit és félkész termékek választéka, a gépesítés csodát tesz. Ehelyett mindenki botcsinálta konyhakertész – kapál, ültet, permetez -, amit termel, azt elteszi télre. Újból tésztát gyúrunk, mint a nagyanyáink, lassan már kenyeret is sütünk. Nesze neked, dolgozó nő!

– Kicsit elkanyarodtunk az időbeosztásától…

– Mindennap ötkor kelek. Reggelit készítek: tea, kakaó, vajas kenyér, felvágott, becsomagolok négy kiadós tízórait. Hat óra körül ébresztem a családot, közben befejezem az előző este előkészített ebédet. Gyors, könnyen melegíthető ételek a népszerűek: paradicsomos káposzta, krumplifőzelék, lebbencsleves, kelkáposzta, tarhonyás hús, palacsinta… A húsokat már vasárnap előkészítem, bár félek, hogy a jövőben egyre kevesebbet kell majd húsokkal bíbelődnöm. Mindenki otthon eszik meleg ételt. A férjemnek nincs hol, a gyerekeknek meg nem érdemes befizetni. Este hat körül újból irány a konyha. Hideget adok vacsorára. Mosogatással, a másnapi ebéd előkészítésével ér véget a konyhatündérkedésem. Eltelt a „szabad” öt órából három.

– Egyedül vásárol?

– Csak magamat hibáztathatom azért, hogy nem fogtam be a gyerekeket. De átkozottul sok a leckéjük. Sok anya gondolkodik hozzám hasonlóan. Amíg az iskola fittyet hány az életkori sajátosságokra és agyonsanyargatja a tizenéveseket, addig a szülők tehetetlenek. Azért gyakran meglepnek valamivel: elmosogatnak, kitakarítanak, hét végén együtt vásárolunk. A férjem rám bízza a háztartást, a pénzügyminiszteri tárcát, cserébe ő a mindenes. Szerel, javít, gondoskodik arról, hogy a pincében legyen elég krumpli, zöldség. Elteszi a savanyúságot, ápolja a kertet, hogy a legszükségesebbek megteremjenek. Anyósom közel lakik, mindennap bevásárol nekünk tejet, kenyeret.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!