1990: Egy hölgy a pénzvilág boszorkánykonyhájában – A tanulás a legjobb befektetés

V. Kulcsár Ildikó emlékezetes írásai a Nők Lapja archívumából.

Tőzsde: tömeg, kapkodás, hisztérikus hangzavar, milliókat érő kézmozdulatok. Vérben forgó szemű, hájas kapitalisták lihegnek, harcolnak, csorog a nyáluk a pénz után. Eladó az egész világ! Minden szeglethez embervér tapad, lövések dördülnek, ordító újságcímek hirdetik, hogy a tönkrementek közül ki, hogyan lett öngyilkos. A háttérben zokogó özvegyek, sanyarú sorsú árvák…

Mielőtt bárki azt hinné, megbolondultam, abbahagyom a rémségek tupírozását. De hát negyvenkét év alatt több generációban ilyesforma kép alakult ki erről az intézményről az olvasmányélmények alapján s néhány kellően felkészült történelemtanár jóvoltából.

Aztán az idei esztendő kivajúdta magából üzleti életünk legújabb üdvöskéjét. a budapesti értéktőzsdét Az újszülött még kicsit csámpás, enyhén kockafejű, de rendkívül szívós és életrevaló. (Épp elegen ellenezték világrajöttét…) Nagy szerencséje, hogy izmos, sikeres testvérei — Bécsben, Frankfurtban, New Yorkban — szeretettel fogadták, mindenben segítik, támogatják.

A negyvenhárom alapító cég olyan önkormányzati szervezetet hozott létre, mely független a kormányszervektől. A fiatal ügyvezető igazgatót, Hardy Ilonát nem pottyantották a vezető állásba, hanem az ön-, kormányzat tagjai választották meg. Méghozzá ellenszavazat nélkül! Nézem Hardy Ilonát a külföldiektől hemzsegő teremben a tőzsde ünnepélyes megnyitásakor, hallgatom előadását, frappáns válaszait a sajtótájékoztatón, és eszembe jutnak azok az amerikai nők, akikről egy pszichológus riportalanyom mesélt. Az újnak vélt tengerentúli nőtípust úgy tanulmányozzák az USA pszichológusai, mint valami különleges bogárfajtát, ők dekoratívak, tehetségesek, tarolnak az üzleti életben, a férfiak alig tudnak velük lépést tartani. Többségük nem megy férjhez, legfeljebb harmincöt felett szülnek.

— Hasonlít ezekhez az amerikai asszonyokhoz? — kérdezem Hardy Ilonától a pénz Deák Ferenc utcai elegáns szentélyében.

— Semmi közöm hozzájuk. Vállalkozásszervezéssel foglalkozó jogász a férjem, a kislányom hétéves. Nem taroltam a tőzsdevilágban, csak szerencsém volt: olyan csapatba kerültem, ahol felfigyeltek megszállottságomra. Nagyon szeretem a munkámat, és az a mániám, hogy a gazdaság moccantásához elengedhetetlenül fontos egy jól működő értéktőzsde. Rengeteg az ötletem, hatvanból megvalósítok húszat… Lehet, hogy nem vagyok jó főnök, csak hozzám hasonlóan megszállottakkal tudok dolgozni. Nem szeretek, nem tudok kicsinyesen ellenőrizni, szigorúan számonkérni. Egy kicsi, tehetséges profi csapat többet ér, mint egy olyan közösség, ahol a munkatársak fele lóg.

Tovább olvasnál?
Ha érdekel a cikk folytatása, fizess elő csak 500 forintért, vagy regisztrálj, és 5 előfizetői tartalmat megnyitunk neked!
Próbáld ki most kedvezményesen!