„A társas magány most kiéleződhet!” – Interjú Dr. Hevesi Krisztinával

Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológussal többek között arról beszélgettünk, hogy mi jön a karantén után: babyboom vagy válás dömping?

Milyen hatással van az összezártság a párkapcsolatokra, vagy az ismerkedésre, miért káros a pszichénknek, hogy kevesebbet érintkezünk fizikálisan, és miért veszélyes, ha rácsúszunk a pornóra? Interjú.

Magadon tapasztaltál valami meglepő karantén-hatást?
Épp a napokban tűnt fel valami, amikor egy reggeli tévéfelvételre indultam. Színpadon álló, emberekhez szokott, rutinos előadó vagyok, de a lakásból kilépve mégis azt éreztem, hogy egy diszkrét szociális szorongás fut át rajtam: ennyire hozzászoktam az izolációhoz. Azt is megfigyeltem, hogy hiába kevesebb az autó az utakon, az emberek mégis jóval figyelmetlenebbek, több a koccanás, a baleset.

Ez mit jelent?
Azt mutatja, hogy ez az új helyzet szülte stressz folyamatosan dolgozik bennünk, egyszerűen nem tudjuk kikapcsolni. Ráadásul a stressz az, ami megbetegít, pontosabban kiváltja, előhozza azokat a betegségeket, amikre hajlamunk van. Sokan megfigyelhették környezetükben, hogy mennyi, a járványtól független probléma jelent meg: begyulladt fog, jóindulatú daganatok a testen, gyomorpanaszok, stb.

Sokan háborús, vagy katasztrófahelyzethez hasonlítják a koronavírus-járvány pszichés hatásait, mások azt mondják, hogy ez valami más, valami olyan, amivel eddig nem találkoztunk. 
Nyilván történtek már nagyobb tragédiák a világtörténelemben, de az is tény, hogy ez a járvány nagyon sok arcú, nehezen megfogható jelenség. Ráadásul egyfajta dominóeffektusként szaladt végig a világon, és így vagy úgy, de mindenkire hatással lett a kirobbanása.

Számtalan érzelem szakadt ránk: a létbizonytalanság, az egzisztenciális krízis, a szeretteink iránt érzett aggodalom, és bizony ott munkálkodik bennünk a halálfélelem is.

A jelenlegi állapot tehát attól lett igazán nehéz, hogy nem tudjuk definiálni a helyzetet, vagy azt, hogy meddig tart és pontosan mitől is félünk, így egy szabadon lebegő szorongás itatja át a hangulatunkat, a mindennapjainkat.

A stressz által kiváltott közösségi magatartásról egy amerikai orvosi lapban évekkel korábban arról értekeztek, hogy veszély esetén ugyan a leggyakoribb viselkedésforma a „fight or flight”, azaz a harcolj vagy menekülj reakció, de az emberek utána a „tend and befriend” azaz a „gondoskodj és barátkozz” pszichológiai viselkedéshez nyúlnak. Most mintha az utóbbi történne…
Az összekapaszkodás érzése ez esetben is megjelenik, de főleg az online térben, míg a testi érintkezésben frusztráltakká váltunk. És ez még azokra is jellemző lehet, akik egy háztartásban élnek. Például az egyik fél a munkájából kifolyólag eljár otthonról, több emberrel találkozik, és ezzel félelmet gerjeszthet a párjában, a családjában. A vírus miatt kevésbé merünk fizikailag kapcsolódni, gyakran még a szeretteinktől is tartunk. Kialakult egyfajta távolságtartás, elmaradnak a kedves gesztusok.

Illusztráció: Borzas Kata

Pedig az érintés fontos…
Igen, az érintésre óriási szükségünk van. A szeretkezés is az ölelés élményétől teljes, jelent többet, mint a magányos örömszerzés, kiegészítve azzal, hogy két egymást szerető ember ennél intimebb közelségbe nem is tud kerülni egymáshoz. A testi érintkezésnek már születésünk pillanatától kezdve hatalmas szerepe van. Nem véletlen, hogy amint megérkezik a baba, rögtön az édesanyja testére teszik. Ennek a korai bőr-bőr kapcsolatnak nagy szerepe van a kötődés kialakulásának szempontjából. De a későbbiekben is megfigyelhető, hogy ha a kisgyereket valami baj éri, elesik, megüti magát, utána odarohan az édesanyjához vagy az apjához és ölbe véve gyorsan megnyugszik. Ez azért történik, mert az érintés endorfint szabadít fel és fájdalomcsillapító hatása van. Ennek a jogfolytonossága a felnőttkori ölelés.
Figyeljük csak meg, hogy egy tragédia esetén, egy drámai, nehéz helyzetben sokszor csak megöleljük a másikat, és pont azért, mert az érintés sokkal többet érhet a kimondott a szónál. Ezeknek az interakcióknak a száma vészesen lecsökkent, vagy meg is szűntek, azt tapasztaljuk, hogy a jól bevált, ismert érzelmi kommunikációk nem működnek. Szép dolog az online világ, de nem tudja a való élet intimitását pótolni. Emiatt aztán a lélek „éhezik”, elmaradnak a társas gesztusok: egy meleg kézfogás, kedves érintés, ölelés, puszi.

Pótolhatjuk valahogy az intimitásnak ezt a nagyon fontos részét?
A koraszülött osztályon az inkubátorba – a gyermek növekedésének serkentése végett – kellemes érintésű, puha anyagot szoktak betenni, ami az érintést pótolja. Ugyanígy, felnőttként is jóleső helyettes lehet egy kellemesen simogató szövet, ruha. Korábban nem véletlenül voltak olyan kezdeményezések, mint a „Küldj egy ölelést” funkció a közösségi oldalakon. De az online kommunikációkban is megfigyelhetjük, hogy amint az érzelmek hiányát emotikonokkal igyekszünk pótolni, ugyanígy egyre gyakrabban zárjuk úgy a beszélgetéseinket azzal, hogy: „ölellek!”.

A karantén több szempontból is új helyzet elé állított minket. Hogyan hat a kényszerű otthonlét például az ismerkedési szokásainkra?
Az egyedülállóknak most több szempontból is nehéz, főleg azoknak, akiknek a szociális kapcsolataik a munkahelyükre korlátozódtak, és most valóban nincs kivel kommunikálni, megosztani mindazt, ami történik velük. Ám azoknak sem könnyű, akiknél a járvány épp a párkeresési időszakot szakította meg, elvéve a személyes találkozások, az ismerkedés lehetőségét. De hogy a lehetséges pozitív kimeneteleket is lássuk: véleményem szerint több szerelem szövődik a karantén idején, mivel a gyors szexrandik, a futószalagról választott szexpartnerek lehetősége visszaszorult, s így a másik személyiségét is jobban megismerhettük az elhúzódó ismerkedési periódus miatt. Ma ugyanis jellemző, hogy egy kapcsolat kialakítás során minden nagyon gyorsan történik, a szerelmet keresve gyorsan lefekszünk a másikkal, hogy kiderüljön, működik-e a kémia. A rossz az egészben, hogy így éppen azt veszítjük el, amit valójában keresünk.

Hiszen a szex épp a szerelem érzésétől katartikus, igazi egymásba feledkezés, a másikkal betelni nem tudás. Viszont a gyors ismerkedésekkel, szexekkel nem adunk esélyt arra, hogy a másik személyiségét is megismerjük, hogy beleszerethessünk.

Hogyan is lehetne az együttlét a lelkek ölelkezése, ha még nem alakultak ki az érzelmek? „Jó, jó, de nem az igazi” – és ezzel csalódottan tovább keresünk…
A karantén ezt tempót most kicsit lelassítja, az online térben ismerkedők most találkozás híján kénytelenek jobban megismerni egymást, többet beszélgetnek, megnyílnak egymás előtt. A másik pozitív hatás, amit megfigyeltem a saját szűk környezetemben, hogy a párok, akik még sokáig húzták volna az összeköltözést, racionális szempontok miatt most hamarabb meglépték ezt. A karantén kiugrasztotta a nyulat a bokorból és emellett arra is ráébredhetünk, hogy az a sok jó, ami körbevesz minket nem feltétlenül magától értetődő. Ahogy Zorán is énekli: „Hogy értsd, egy pohár víz mit ér, ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell.” A mostani hiány és korlátozások miatt ezt éljük át, és a jövőben talán majd jobban meg tudjuk becsülni az életet, az örömöket, szabadságunkat, a társas együttléteket.

A karantén mindenkit megterhel, de milyen hatással lehet a párkapcsolatokra az ilyen hosszan tartó összezártság?
A jó kapcsolatok számára aranybánya lehet, hiszen ha intenzívek, mélyek az érzések egymás irányába és jól működik a stresszkezelés, a krízis közös megélése még jobban összehozhatja őket, viszont sokaknál pont ez ellenkezőjével szembesít. Összezárva, a párok egy része kénytelen észrevenni azt, hogy valami elmúlt, a kapcsolat kihűlt. A meglévő konfliktusokat is felerősítheti a 0-24 órás együttlét. A karantén alatt nem lehet elfoglaltságokra fogni a távolmaradást, a kései hazatérést, vagy hogy miért nem töltünk több időt együtt. Az összezártság rávilágíthat arra, hogy valójában már nincs kapcsolat, csak együttélés. Ez a társas magány, ami viszont most kiéleződhet.
A kihűlt kapcsolatok helyzete egyébként hasonlít az üres fészek szindrómára, ezt a kifejezést a pszichológia arra a jelenségre használja, amikor a felnőtt gyerekek kirepülnek és ezzel eltűnik a szülők életéből a közös téma, a közös cél. A párok tagjai pedig azzal szembesülnek, hogy kiürült a kapcsolatuk, nem tudnak miről beszélgetni, mit kezdeni egymással. A véleményem az, hogy a megromlott vagy a közepesen elromlott kapcsolatokat – sőt, ha rossz, vagy nagyon más a két fél stresszkezelése, még akár a jó kapcsolatokat is – tönkreteheti egy ilyen helyzet. Előbbieknél a kapcsolat minősége, utóbbiaknál a megfelelő stresszkezelés hiánya hat végzetesen.

Mik derülhetnek ki egy ilyen helyzetben?
Például az, hogy a két embernek mennyire összeillő a megküzdési stílusa, amivel a feszült helyzetekre reagál. Jelenleg a stressz nagyon felturbózott tényezőként van jelen a párkapcsolatokban, amiért könnyebben válaszolunk egymásnak harapósabban, gyakrabban vagyunk ingerültek, és szikraként robbanhatnak a viták. Ezeknek a gyakori megélése nem tesz jót egyetlen párkapcsolatnak sem. Egy boldog párkapcsolat ismérve ugyanis az, hogy sokkal több pozitív érzelmet élünk meg a másik társaságában, mint negatívat, és ezt az érzést a viták jelentős mértékben lerombolhatják.

A folyamatos stressz, az összezártság előhozhat párkapcsolati erőszakot olyan pároknál, családoknál, ahol eddig nem volt jelen?
Sajnos igen. Az erőszaknak van egy régi, de máig cáfolhatatlan elmélete: a frusztráció-agresszió hipotézis, miszerint minél frusztráltabb az egyén, minél tehetetlenebbnek érzi magát és minél kilátástalanabbnak látja a helyzetét, annál könnyebben válik agresszívvá a környezete irányában. Mivel a környezet most a párunkra, a családtagjainkra szűkült, így igen, sajnos megtörténhet: életbe léphetnek akár régi családi minták, illetve a feszültséget keltő szűk élettér folytán is elszabadulnak az indulatok. Ez a fajta összezártság kirobbanthat erőszakot, hiszen egy légtérbe zárva sokkal jobban tud idegesíteni a másik minden mozdulata, és minél kisebb a tér, annál nagyobb az esély a konfliktusokra. Ezt a felfokozott helyzetet nagyon jól leírja egy mém, amelyben a nő arra kéri a párját, hogy pislogjon már halkabban.

Mit lehet tenni, hogy ebben a felfokozott helyzetben a lehető legnyugodtabbak maradjunk, hogy csökkentsük a konfliktusokat?
Próbáljuk meg egyeztetni, hogy ki mit tervez aznap a közös életterünkben, és keressünk, találjunk kompromisszumokat. Mondjuk ki egymásnak, hogy szeretlek, fejezzük ki az érzelmeinket, magyarázzuk el, hogy mi idegesít minket az adott helyzetben, vagy miért zavar minket most a másik viselkedése. Nagyon fontos, hogy adjunk egymásnak és magunknak is énidőt. Sportoljunk, a mozgásnak rengeteg pozitív élettani hatása van, plusz nagyon jó a stressz levezetésére, indulatkezelésre is. És ne felejtsünk el nevetni, a humor az egyik legjobb gyógyír még a legnehezebb, legfeszültebb helyzetekben is. Ezt támogatja az a megfigyelés, hogy úgymond „kínunkban születnek a legjobb poénok”. Kutatások is igazolják, hogy kultúrától függetlenül, a három legvágyottabb tulajdonság között, ami alapján a párkeresés során letesszük valaki mellett a voksunkat, a humor mindenképpen szerepel, a férfiaknál és a nőknél egyaránt. Nem véletlen, hiszen ez az, ami feldobja, és színesíti a napjainkat. A nevetés felold minden feszültséget, ezért is nevezik úgy, hogy a lélek kocogása.

Több szakember is felhívta rá a figyelmet, hogy az addikciókat felerősítheti a karantén helyzet. A Pornhub adatai azt mutatják, hogy az elmúlt hónapokban látványosan megnőtt az igény a “felnőttfilmekre”. Mi az a napi pornó mennyiség, ami függőséget okozhat, torzíthatja a személyiségünket, vagy akár a szexhez fűződő viszonyunkat?
Azt, hogy a pornóhasználatnak vannak-e káros hatásai az egyén életére, kapcsolatára, szexualitására azt főképp két tényező határozza meg: a nézés gyakorisága és a látott tartalmak minősége. Utóbbi elsősorban akkor problémás, ha extrém, agresszív, megalázó, a partnerrel nem megvalósítható elemek irányába tolódik el a preferencia – ami sajnos gyakran előfordul. A durva tartalmak ráadásul a kiskorúak esetében fokozott veszélyt jelentenek, megzavarhatják a személyiség érését, az érzelmi fejlődést. A férfi szexuális működésben komoly zavarokat tud okozni, funkcionális nehézségek jelentkezhetnek partnerszex esetén: csökkenhet a vágy az együttlétekre, nehézkessé válhat a kielégülés, erekciós zavarok léphetnek fel, és összességében a személy kevésbé éli meg jónak a valós aktusokat.

Mi a helyzet a szexszel? Számíthatunk baby-boomra a karantén után?
Mi emberek nem egy kaptafára készültünk, így erre a helyzetre is sokféleképpen reagálunk. A friss párok valószínűleg most örülnek, hogy többet lehetnek együtt, és az is tény, hogy a szex az egyik legjobb stresszcsillapító. Viszont a jelenlegi helyzet nem feltétlen vágyébresztő, hiszen tele vagyunk félelemmel, szorongással, folyamatos bizonytalanságban élünk. A karantén nemcsak arról szól, hogy pár napra a lakásunkba szorultunk, végre van időnk szexelni, hanem az új élethelyzet egy sor környezeti változással is járt. Nem beszélve arról, ha az otthonról dolgozó szülőknek most egyszerre kellett elsajátítaniuk az online munkavégzést, a gyermekek tanítójává válni, vigyázni rájuk és a házimunkát is menedzselni. Természetes, ha valaki úgy reagál rá, hogy ledermed a nyakába szakadt feladathegyek folytán és idő, mire meggyászolja a veszteségeket, s az utolsó dolog, amire gondolni tud, az a szex. Az online rendelésem során azt is tapasztaltam, hogy sok pár most szembesült azzal, hogy a szex nem a napi rohanás miatt tűnt el az életükből. Sokan most próbálják rendbe tenni a szexuális életüket.

(Kiemelt kép: Csányi István)