A tanulás öröme – Művészek az oktatásban

Iskolaudvarra varázsolt Balaton? Házkeresés a Matematika nevű osztálytársnak? Lovagi torna az aulában? Ha a pedagógusok mellett művészek is részt vesznek az oktatásban, igazi kaland a tanulás. És ez nem csak a mesében létezik!

Boy in front of paint splattered wall

A pécsi Bártfa utcai iskola harmadik osztályába több olyan hátrányos helyzetű gyerek jár, akik szinte sehova nem jutnak el, pedig többek közt nagy álmuk, hogy lássák a Balatont. Két művész, egy festő és egy szobrász kitalálta, hogy a gyerekekkel megtervezik, megrajzolják a tó kicsinyített mását az iskolaudvarra. Figyeltek az arányokra, a diákok pontosan kiszámolták a kerületet meg a területet. Utána készítettek egy buszt kartondobozból, amibe hatan belefértek, még függönyt is raktak rá, a tetejére szivárványt ragasztottak. Az utat állomások szegélyezték. A fiatal „kalauz” azt az osztálytársát engedte utazni, aki kiszámolta a jegyre írt matekpéldát. A csapatok képzeletbeli költségvetéssel indultak, a „Balatonnál” pedig eldönthették, mire költik a pénzt: napozóágyat bérelnek, vagy vízibiciklit. Az út végén megnézték, ki gazdálkodott a legjobban a pénzzel és az élményekkel. Mindezt matekórákon. A többhetes kaland végére a gyerekek begyakorolták a matematikai alapműveleteket, például a szorzást, az osztást meg az egyenlőség fogalmát – szinte a teljes harmadikos tananyagot.

Kreatív gyakornokok

„A gyerek teljesítményét az befolyásolja, hogy egy tanórán mennyire foglalják le érzelmileg, szociálisan, intellektuálisan és fizikailag. Ha ez a négy mind teljesül, a gyerek százszázalékosan jelen van – mondja Németh Szilvia, a T-Tudok Tudásmenedzsment és Oktatáskutató Központ egyik vezetője, a program meghonosítója. – A tanulók általában azért nem motiváltak, mert az energiájuknak csak a tizedét köti le a pedagógus. Mi azon dolgozunk, hogy ez a négyes egység megvalósuljon, akár a matematikaórán is.” A modell lényege a következő: két művész („kreatív gyakornok”) beül a tanórára a gyerekek közé, és megfigyelik őket. Utána a tanárokkal egyeztetve megtervezik a kreatív foglalkozások sorozatát, amelyen keresztül a diákokat rávezetik a tananyagra. Általában a tantárgyhoz tartozó óraszám felét teszi ki a kreatív foglalkozás, és belefér a teljes tananyag. A módszert egy angol alapítvány, a Creativity, Culture and Education dolgozta ki, 2002 óta Angliában több tízezer pedagógust és több százezer gyereket vontak be a programba. Céljuk, hogy a tanulók kreativitását – az együttműködést, a kitartást, a fegyelmet, a képzelőerőt és a kíváncsiságot – fejlesszék. Ehhez hívták segítségül a művészeket. „Ez nem művészeti nevelés, a festő nem festeni tanítja a gyerekeket, hanem új perspektívát visz az osztályterembe azzal, hogy másként gondolkodik, mint a tanár – magyarázza Szilvia. – Létrehoz egy szakmai teret a diákok és a pedagógus között, a tanár pedig ennek köszönhetően másképp kezdi látni a gyerekeket és a problémákat.”

A magyar programgazda egyik partnere kezdettől fogva (négy éve) a Pécsi Egyetem Művészeti Kara, azon belül a Művészettörténet és Elmélet Tanszék és kutatócsoport, tavaly pedig csatlakoztak hozzájuk a műépítészek is. A hallgatók a második év után jelentkezhetnek kreatív gyakornoknak, cserébe kreditet kapnak. A tanárok szerint a hallgatókat megerősíti a művészi hitvallásukban az, hogy a program során – életükben talán először – művészeknek tekintik őket. Miután elvégzik a negyvenórás tréninget, megfigyelik a leendő osztályaikat, majd kidolgoznak egy tervet, amit a tanév végéig meg is valósítanak. Szilviáék nem válogatnak a művészek között, jöhet szobrász, zongorista – bárki, egyetlen feltétel van, hogy csapatjátékos legyen.

A leláncolt láda titka

A megfigyelés során a művészek a közösséget elemzik, többek közt, hogy milyen az osztály szerkezete, magányos-e valaki, vagy milyen a tanár és a diákok kapcsolata. Egy tehetős családból származó kislány például nem hagyott senkit szóhoz jutni, a többiek menekültek tőle, senki nem akart vele dolgozni.

Ha kíváncsiak vagytok a folytatásra, olvassátok el a Nők Lapja Psziché legfrissebb, 2017/02. számában megjelent cikket.

Szöveg: Pór Attila

Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet