10 tipp elvált szülőknek, hogy könnyebb legyen az iskolakezdés
Az iskolakezdés mindig sok elintéznivalóval jár, elvált szülőként pedig még nehezebb a dolog. Annak ellenére viszont, hogy a különválás megtörtént, még nem kell(ene), hogy a gyereknevelésben is súlyos problémákat okozzon. A következő tippekkel sokat könnyíthetünk a saját és a csemeténk helyzetén is.
Nők Lapja3 perc
Tanítsd meg a gyereket fantáziálni!
Mindannyian kiválóan működő képzelőerővel születünk, de ez a képességünk környezetünk hatására idővel bizony kopik. Pedig a fantázia az egyik legfontosabb alapkészség. A szülők felelőssége, hogy gyermekeikből kreatív embereket neveljenek, és megőrizzék e született adottságukat.
Nők Lapja2 perc
Jótékonyság, zene, buddhizmus: Richard Gere élete tíz pontban
Alakíthatott katonát, jómódú üzletembert vagy unatkozó, hétköznapi férjet is, Richard Gere pályafutása alatt tagadhatatlanul a női közönség egyik kedvencévé vált. Sármjának és játékának mi sem tudtunk ellenállni, sőt, most 70. születésnapján sem tudunk. Isten éltesse sokáig a színészt!
Nők Lapja2 perc
„Nem akartam önmagam karikatúrájává válni” – Címlapinterjú Szulák Andreával
Elég csak kimondani a nevét, és mindenki előtt megjelenik az arca, halljuk a hangját, felidéződnek a szerepei. De ki is valójában ő maga? Két évvel ezelőtt tettem utoljára kísérletet arra, hogy kiderítsem. Akkor egy esendőségében is gyönyörű nő fogadott, aki önmagát kereste a válása után. Vajon megtalálta-e magában azt a vagány, derűs régi lányt?
Nők Lapja8 perc
6 felejthetetlen Ennio Morricone-szerzemény, amiért rajongunk
Ennio Morricone zenei pályafutásának hatvan évében felejthetetlen remekműveket alkotott, kis túlzással tényleg nincs olyan ember a világon, aki ne ismerné a nevét. 91. születésnapja apropóján gyűjtöttük össze – a teljesség igénye nélkül – hat művét, melyek többet mondanak róla minden szónál.
admin1 perc
Mennyire kedvelnek az emberek? Teszteld!
Hogyan tudunk rájönni, mit éreznek irántunk igazából az emberek, és hogyan tudjuk elkerülni, hogy önteltté váljunk a vélt népszerűség miatt? Ez a teszt felfedi az öntudatlan mechanizmusainkat, segít megérteni, mit várnak tőlünk a körülöttünk lévők, és így lehetővé teszi, hogy értékeljük a saját szerepünket és viselkedésünket.
Nők Lapja1 perc
Szabadságot vagy igénytelenséget hozott az öltözködési szabályok fellazulása?
Bezzeg régen a nők hetente csináltattak maguknak frizurát, minden nap szoknyát és körömcipőt húztak, a férfiak vasalt ingben jártak, maguk kötötték a nyakkendőjüket, és mindenki tudta, mikor, miben illik megjelenni. Manapság elég körülnézni a színházban, egy esküvőn vagy egy temetésen, hogy felmerüljön a kérdés: mi történt? Az öltözködési szabályok fellazulása szabadságot vagy igénytelenséget hozott? Jónap Rita írása.
Nők Lapja8 perc