„Anyám nagy «szabadságharcos» volt” – Jakupcsek Gabriella mesélt édesanyjáról
Okos, öntudatos, a képernyőre született – gondolom, ebben egyetértünk. Olyan régóta nézzük, halljuk már őt, hogy úgy tűnik, mintha mindig is benne lett volna a dobozban. Hol teremnek az ilyen talpraesett emberek? A népszerű televíziós műsorvezetőt az édesanyjáról kérdeztem. Koronczay Lilla interjúja.
Nők Lapja7 perc
Minden, ami nő: újra jön a Womanity Fesztivál (X)
Inspirál, felvidít, megerősít – így lehetne csupán néhány szóban összefoglalni az ország meghatározó női eseményét, aminek célja, hogy elősegítse a nők előrehaladását, érvényesülését és minőségi kikapcsolódását. A Womanity Fesztivált szeptember 16-án rendezik meg újra, méghozzá Budapesten, a Várkert Bazárban.
Nők Lapja2 perc
A bőrébe bújni
A szőke kislány a játékboltban álldogálva azon tűnődik, melyiket válassza a polcon sorakozó, kizárólag fekete bőrszínű babák közül. Eközben egy befolyásosnak tűnő, gazdag, latin-amerikai nő nappalijában fehér szobalány tüsténkedik. Hasonlóképp, egy bizonyos pedikűr szalonban fehér nők lesik az ázsiai hölgyvendégek kívánságait. A fenti jeleneteket Chris Buck amerikai fotós modellezte le, felcserélve a hagyományos szerepeket. Három […]
Gősi Lilla2 perc
Vevőhűség
Egy szombathelyi bankból kiküldtek egy anyukát, mert a babakocsiban ücsörgő gyermeke hangoskodott. Az édesanya szerint negyven perc várakozás után a másfél éves kicsinek már fogytán volt a türelme, és hangosabban beszélt, mire a biztonsági őr felszólította, hogy hallgattassa el a gyereket, vagy hagyják el a bankot. Az őr később azt mondta, az anya meg sem […]
Jónap Rita3 perc