Hatodik alkalommal rendezik meg a Highlights of Hungary-t, ahol hazánk legkreatívabb és legegyedibb projektjeit veszik górcső alá, azokat, amelyek körülvesznek minket a hétköznapokon, és amelyekre mindannyian büszkék lehetünk. Az 55 projektből ti is kiválaszthatjátok a számotokra legkülönlegesebbeket, és a Highlights of Hungary oldalán szavazhattok is a kedvenceitekre január 28-ig. Mi most öt kedvenc kezdeményezésünket mutatjuk be.

Talpalatnyi Történetek

Kocsis Dóra és Németh Edvárd pár évvel ezelőtt, friss házasként vágtak neki a világnak két hátizsákkal. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttek, ami nemcsak a személyiségüket, de az életmódjukat is gyökeresen megváltoztatta. Kalandozásaik nyomán született a Talpalatnyi Történetek blog, ahol amellett, hogy útjaikról tudhatunk meg részleteket, az is kiderül, hogyan lehetséges szinte teljesen hulladékmentesen utazni. Dóra és Edvárd – korábban már a Nők Lapja hasábjain is olvashattatok róluk – célja, hogy minél kevesebb hulladékkal terhelje a Földet, ezért kampányokat szerveznek és saját maguk is részt vesznek például hulladékmentes kihívásokon. Azért szeretjük őket, mert nemcsak környezettudatosak, de másokat is inspirálnak.

Ligeti Bolt

Sipos Melinda az alapítója Budapest első csomagolásmentes boltjának, ahol saját magunk által vitt tárolókba, szatyrokba és zsákokba vásárolhatunk, és ezzel egy picit fenntarthatóbbá tehetjük az életmódunkat. Egyre többen hangsúlyozzák a háztartási hulladékok csökkentésének fontosságát, népszerűsítik a zero waste életstílust, valamint előnyben részesítik a hazai termékeket. Ilyen a Ligeti Bolt is, aminek a célja az előbb felsoroltakon kívül az élelmiszerpazarlás csökkentése, valamint az, hogy a vásárlók saját tárolóedényeikbe pontosan annyit vásároljanak, amennyire éppen szükségük van. „Vásárlás egyszerűen, tudatosan, csomagolás nélkül” – hangzik a mottójuk, ami tökéletesen összefoglalja a bolt célkitűzéseit. Nem véletlenül járunk mi is hozzájuk.

Egyszülős Központ

Tavaly májusban nyílt meg az ország első egyszülős központja (az alapító Nagy Annával még tavaly interjúztunk), ami hazánkban és a környező országokban is egyedülálló kezdeményezésnek számít. Barátságos közösségi tér, amely játszóházzal és kávézóval van felszerelve, és amely színes programokat, különféle szolgáltatásokat, továbbá széleskörű támogatást is nyújt az egyedülálló szülőknek és az egyszülős gyermekeknek. Az Egyszülős Központban lehetőség van személyes és online tanácsadásra, de korrepetálás, illetve munkavállalással kapcsolatos segítségnyújtás is várja az ide látogatókat. Fontos kezdeményezés, amire érdemes odafigyelni.

UCCU Alapítvány // Budapest Roma Városi Séták

Az alapítvány 2010-ben jött létre azért, hogy találkozási pontot teremtsen a roma és nem roma diákok között, továbbá hogy jobban megismertesse a roma kultúrát a többségi társadalom tagjaival. Az ötlet nyomán kelt életre az UCCU Budapest Roma Városi Séták, aminek keretében Budapesten és Pécsen is részt vehetünk közös barangolásokon. Interaktív sétákról van szó, amelyeket roma fiatalok vezetnek, akik személyes tapasztalataikkal színesítik az idegenvezetést, hogy megmutassák a cigányság értékeit és segítsék az előítéletek csökkenését. Akár a fővárosi nyolcadik kerületet, akár a pécsi belvárost választjuk, nagyszerű kulturális utazásban lehet részünk.

Nagy Lépés Futárszolgálat

Több szempontból is különleges kezdeményezés a Nagy Lépés Futárszolgálat. Az alapítók célja, hogy azok az emberek, akik máshol nem találnának állást, hasznos tagjai lehessenek a munkaerőpiacnak, és ezzel együtt a társadalomnak is, éppen ezért megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztatnak, akik gyalog vagy tömegközlekedéssel szállítanak csomagokat a fővárosban vagy vidéken. Mivel minden nap kapcsolatba kerülnek más emberekkel – akár a közösségi közlekedésben, akár a különféle címek helyszínein -, belekerülnek a mindennapok ritmusába, ezzel pedig integrációjuk is jobban megvalósulhat. Egy korábbi interjúnkban a kezdeményezés megálmodóival beszélgettünk az egyedülálló projektről.

 

Szöveg: L. J., S. R.

Képek: facebook.com/uccusetak, facebook.com/NagyLepes, facebook.com/egyszulo.hu, facebook.com/csomagolasmentes, facebook.com/Talpalatnyitortenetek.hu

Próbáld ki most ingyen!

Regisztrációdért
5 előfizetői tartalmat
megnézhetsz. Te döntöd el, melyiket.