Egyszerű, de izgalmas játékok gyereknapra, amikkel garantált a szórakozás

Nem feltétlenül kell drága ajándékra vagy programokra költeni gyereknapkor, az együtt töltött idővel és néhány közös játékkal ugyanúgy megörvendeztethetjük a csemetéinket. A következő, egyszerű tevékenységek szinte nem is kerülnek semmibe, viszont mindenki élvezni fogja őket.

Az eső sem állíthat meg

Nem kell, hogy az eső eltántorítson a kinti mókától! Miután elállt, irány az udvar, ahol pocsolya ugró versenyt játszhatunk. Nézzük meg, ki tudja a legnagyobbat átszökellni. A gumicsizma és az esőkabát persze elengedhetetlen a játékhoz, de számítsunk rá, hogy még így is lesz olyan, aki nem ússza meg szárazon. :)

Kincsvadászatra fel!

A gyerekek számára nincs is izgalmasabb dolog a kincsvadászatnál. Rejtsük el az egyik játékukat a kertben és készítsünk térképet, ami alapján megtalálhatják. Az út során gondoskodjunk róla, hogy különböző ügyességi feladatokkal bizonyítsák rátermettségüket: például ugróiskolával vagy azzal, sikerül-e beletalálniuk a labdával egy kosárba. Aki hamarabb elvégzi a feladatokat és megtalálja a kincset, az nyer.

Rendezzünk bulit a fürdőszobában

Ebből az alkalomból kicsit előrébb hozhatjuk a fürdési időt. Csináljunk hatalmas habfürdőt, készítsünk nekik finom „koktélokat” a kád mellé, tegyünk be zenét és indulhat a móka. A habbal alakítsuk mindenkinek a haját mókásabbnál mókásabb formájúra. A kastaréjtól kezdve a teljesen felálló koronáig minden jöhet – a gyerekek nagyon jól fognak szórakozni.

Hol a párja?

A kisebbeket még a konyhában is egészen egyszerűen le lehet kötni. Amíg mi főzünk, tegyünk különböző méretű befőttes üvegeket, műanyag dobozokat és edényeket, illetve a fedőjüket az asztalra. A feladat az, hogy mindegyiknek megtalálják a hozzá való tetőt.

Játék labdával

A gyerekek egyik kedvenc szabadtéri tevékenysége a labdázás. Nem is csoda, hiszen rengeteg jó labdás játékot lehet játszani. Ott van például a kidobó, amihez mindenképp puha labdát használjunk, hogy ne okozzon sérülést. De akár két törölköző és egy labda segítségével is izgalmas játékot lehet négyen játszani. Rendeződjünk párokba, és így fogjuk meg ketten-ketten a törölközők végeit. Álljunk egymással szemben, tegyünk egy kisebb labdát a törölközőbe és annak segítségével dobjuk a másik pár felé a labdát, akiknek az lesz a feladatuk, hogy a törölközővel elkapják anélkül, hogy a földet érintené.

Társasjáték ceruzákból

Ha kint tombol a vihar, bent attól még önfeledt lehet a hangulat, főleg, ha egy kis kreativitást csempészünk a közös játékba! Szórjuk egy kupacba a gyerekek ceruzáit, és próbáljuk úgy felvenni egyenként őket, hogy az alattuk lévők ne mozduljanak meg. Akinek nem sikerül, az kiesett a játékból, a győztes pedig az lesz, aki a legtöbb ceruzát tudja úgy összegyűjteni, hogy ne remegjen meg a kupac egy darabja sem.

Irány a természet!

Gyűjtögessünk! Látogassunk el a közeli parkba vagy erdőbe, vigyünk magunkkal kis kosárkákat és gyűjtögessünk: a cél, hogy minél szebb és érdekesebb levelek, kövek, termések vagy növények kerüljenek bele – utóbbiaknál ügyeljünk rá, hogy ne legyenek védettek. Ha megtelt a hordozónk, nézzük meg, ki mit szedett. A gyönyörű kavicsokat akár egy átlátszó vázába sorakoztathatjuk, a lakás dísze lesz. A leveleket és növényeket pedig préseljük le.

Kertészkedjünk együtt

A gyerekek nagyon fogják élvezni a közös virág- vagy zöldségültetést. Adjunk nekik lapátot, kis kaspót és virágföldet, és hagyjuk, hogy ők ültessék el a palántákat vagy a magokat. Az sem baj, ha nyakig összekoszolják magukat, a lényeg az élmény, és hogy még tanulnak is közben.

Krétát a kézbe!

Krétával rengeteg szuper játékot lehet játszani, gondoljunk csak az ugróiskolára. Aki azonban nem vágyik ugrándozásra, annak rendezzünk rajzversenyt. A lakóházunk udvarán vagy a közeli sportpályán összecsődíthetjük a gyerekeink barátait, és már indulhat is a megmérettetés. Aki a leghamarabb elkészül a színes alkotással, az lesz a győztes. De a végén akár a gyerekekkel is megszavaztathatjuk a nyertes rajzot, így tanítva őket, hogyan ismerhetik el mások munkáját.

Sátrazzunk a szobában

Toljuk közel egymáshoz a foteleket és borítsuk be őket egy ágytakaróval. Akasszunk világító lampionokat a „sátrunk” belsejébe és kucorodjunk be. Akár történeteket is mesélhetünk egymásnak, de el is játszhatjuk a vad kempingezést.

Szöveg: F.R.

Fotó: Thinkstock

Forrás: parenting.com

Ez is érdekelhet