A kor csak egy szám. Valószínűleg ezt mondanák a következő kortalan dívák, akik túl a 60-on, 70-en, sőt, egyesek már a 80-on is, aktívan diktálják a divatot.

Grace Coddington

grace-coddington

Grace Coddington csupán 17 éves volt, amikor a Vogue-nál kezdetét vette modellkarrierje, azonban 26 éves korában olyan komoly autóbalesetet szenvedett, hogy a szemét csak több plasztikai műtéttel sikerült helyrehozni. Visszavonulása után a brit Vogue alkalmazásába került szerkesztőasszisztensként, 1988-ban azonban New Yorkba költözött, és az amerikai kiadás kreatív igazgatója lett Anna Wintour főszerkesztése mellett. Idén januárban jelentette be, hogy otthagyja a magazint, mert valami másra vágyik – abszolút megértjük, közel 30 év, egyetlen munkahelyen, ahol a főnök köztudottan nehéz természet, nem kis teljesítmény!

Vivienne Westwood

vivienne-westwood

Egy vidéki lány, aki tanítóképzőt végez, és hozzámegy egy gyári munkáshoz, Derek Westwoodhoz. Valószínűleg senki nem így képzeli Vivienne Westwood fiatal éveit, hiszen a tervező nevéhez vad, megbotránkoztató ruhák főződnek, de mégis így indult a történte. 21 évesen ment férjhez, majd ezután tanári állása mellett ékszereket kezdett árulni. Élete akkor vett fordulatot, amikor találkozott Malcolm McLarennel – a Sex Pistols későbbi menedzserével –, elvált, és az új élet első lépéseként üzletet is nyitott. A boltban használt és saját gyártású ruhákat is árult, és mivel a Sex Pistols tagjai innen öltözködtek, Vivienne egy csapásra híres lett. Az évek során rengeteg sztárnak és előkelőségnek tervezett ruhát – például Camilla hercegnének is –, de valószínűleg pályájának legsikeresebb darabja az az esküvői ruha lett, amit Carrie Bradshaw viselt a Szex és New York mozifilm első részében.

Iris Apfel

iris-apfel

Iris Apfel szinte az anyatejjel szívta magába a divat iránti szeretetét, édesanyjának ugyanis ruhaüzlete volt, melyben kislányként rengeteg időt töltött. Adta magát, hogy tanulmányait művészeti területen végezze, ahogyan az is, hogy később a divat és a belsőépítészet területén alkosson maradandót. 1948-ben férjhez ment Carl Apfelhez, akivel saját belsőépítész céget alapítottak, dolgoztak többek között Estée Laudernek, Greta Garbónak, de Kennedy elnöknek is gyártottak tapétát. 2005-ben munkássága és stílusa előtt tisztelegve a New York-i Metropolitan Múzeum Ritka madár címmel kiállítást rendezett alkotásaiból, amely meghozta számára a világhírnevet. Apfel 95 éves kora ellenére nem pihen, néhány éve a MAC arca lett, de ha úgy adódik, szívesen modellkedik más márkáknak is.

Linda Rodin

linda-rodin

Linda Rodin a ’70-es években nyitotta meg saját ruhabutikját a New York-i Sohóban, de már ekkor is több lábon állt, ugyanis mellette stylistként is dolgozott. Innen mondhatni egyenes út vezetett a Harper’s Bazaar divatszerkesztői posztjáig, ahol hosszú éveken át alkotott, de később mégis megvált a laptól és szabadúszó stylistként folytatta a karrierjét: olyan hírességeket öltöztetett, mint Madonna, Halle Berry vagy éppen Gisele Bündchen. A 67 éves díva azonban nemcsak öltöztet, őt is öltöztetik: 2014-ben a Row nevű márka – amit az Olsen-ikrek alapítottak – Lindát kérte fel őszi-téli kollekciója arcának, sőt néhány éve saját kozmetikai márkát is alapított. A szépsége a dolognak, hogy a stílusikon eredetileg fényképésznek készült, de a testvére lebeszélte róla, mondván a fényképei csapnivalóak, ellenben öltözködni nagyon tud.

Diane von Furstenberg

diane-von-furstenberg

Közgazdaságtant tanult, aztán hercegné lett belőle az első férje által, a divat iránti szeretete mégis a tervezés felé hajtotta Diane von Furstenberget. Első kollekcióját 1970-ben mutatták be, amivel nagy sikert aratott, de pályájának csúcsa egyértelműen a „wrap dress”, azaz a burokruha lett, ami manapság is ugyanolyan divatos, mint annak idején. Sőt, a ruhának olyan sajtóvisszhangja volt, hogy még a Metropolitan Múzeum híres ruháit tartalmazó gyűjteményébe is bekerült. Diane most 69 éves, de továbbra is aktívan dolgozik – kollekcióira a nőies vonalvezetés a jellemző.

Carmen Dell’Orefice

carmen-dell'ofirce

1947-ben fotózták első Vogue-címlapját, akkor mindössze 16 éves volt. Most 83, de még mindig dolgozik fotózásokon, és a kifutón is gyakran végigvonul. Carmen Dell’Orefice kortalan szépség, senki nem mondaná meg róla, hogy már ennyi idős, külsejét állítólag az egészséges életmódnak, a sok élőflórás natúr joghurtnak, és a genetikának köszönheti – persze bennfentesek állítják, azért a plasztika is szerepet játszik hihetetlen formájában. Carmen eredetileg balerinának készült, akárcsak magyar származású édesanyja, de 12 éves korában reumás lázat kapott, ezért választotta végül a modellszakmát ­– úgy tűnik, a sors is erre a pályára szánta őt.

A Nők Lapja 2016/37. számában a divatvilág nagyasszonyának, azaz Diana Vreelandnek az életútjáról olvashattok bővebben. A magazin az előfizetőkhöz szeptember 13-án, az újságárusokhoz pedig szeptember 14-én érkezik.

Szöveg: D. A.

Fotó: Archív, Pinterest

Ez is érdekelhet