Kovács Kati a hazai könnyűzene egyik legnagyobb hatású előadóművésze – 1965. június 13-án nyerte meg a legendás Ki mit tud? című kulturális tehetségkutató műsort, amelyre édesanyja adta be a jelentkezését, és amelyen hosszú-hosszú fordulókon keresztül végül az év hangjának választották.
Egy évvel később az akkor 22 éves Kovács Kati pedig újra ámulatba ejtette az országot, amikor a Táncdalfesztiválon első helyezett lett a Nem leszek a játékszered című dallal – amely hangzásra inkább volt beat-, mintsem hagyományos, megszokott tánczenei mű, így igen formabontónak számított akkoriban a színtéren.
A későbbi évek során olyan korszakalkotó legendákkal működött együtt, mint az Illés, a Metró, az Omega és a Locomotiv GT, többször is megmérettette magát a nemzetközi mezőnyben, és megannyi felejthetetlen dallal ajándékozta meg a hazai közönséget, miközben lemezeivel külföldön is sikert aratott. Azt például tudtad, hogy a magyar hanglemezkiadás történetében Kovács Katinak jelent meg a legtöbb kislemeze?

Kovács Kati (fotó: Olajos Piroska / Central Médiacsoport / Central)
Kapcsolódó: A táncdalfesztiválok királynői
„Hét koncert egy héten, több mint tízezer elégedett rajongó – amíg ennyi embernek tud örömet szerezni, addig
Kovács Kati biztos újra meg újra elő fogja adni a repertoárját, amit ugyanúgy énekel, mint akár négy-öt évtizeddel ezelőtt, a hangja nem fáradt el”
– írta a Kossuth-díjas előadóművészről Szegő András egy 2019-es Nők Lapja-interjúban.
60 éve a színpadon
Kovács Kati hangja hat évtizeddel később sem fáradt el, és ma is ugyanolyan lendülettel áll a közönség elé, mintha csak tegnap lépett volna a Ki mit tud? színpadára. Idén nyáron lesz kereken hatvanadik éve, hogy az énekesnő megmérettette magát a tehetségkutatón. Az évforduló apropóján a rajongók egy nem mindennapi pályafutás színe-javával találkozhatnak június 13-án az MVM Dome-ban, ahol Kovács Kati első önálló „arénás” gigakoncertjét adja majd.
A koncert nem csupán egy zenei esemény, hanem egy teljes életmű ünneplése is lesz – kattints a linkre a jegyekért, ha te is részese szeretnél lenni egy különleges estének, és töltsd ki kvízünket is, melyben az énekesnő felejthetetlen dalaival kapcsolatos tudásodat tesztelheted!
Kapcsolódó: Nosztalgiáznál még? Derítsd ki, mennyi mindenre emlékszel a Táncdalfesztivál időszakából!
Kiemelt kép: Kovács Kati 1969-ben az Erkel Színház színpadán (Fortepan/FŐFOTÓ)
Tesztfotó: Budapest, 1966. augusztus 20. Kovács Kati táncdalénekes az Erkel Színház színpadán, a Magyar Rádió és Televízió első Táncdalfesztiváljának döntőjében, ahol a „Nem leszek a játékszered” című dallal első díjat nyert, valamint a legjobb előadóművésznek kiírt díjat is megkapta (MTI Fotó: Szebellédy Géza)